Mohácson mérték össze erejüket a lánglovagok, szép baranyai sikerek születtek
2024. augusztus 29. csütörtök 09:49
Idén Mohács adott otthont a tűzoltók hagyományos sportversenyének. Augusztus 26-án, hétfőn ünnepélyes megnyitóval kezdődött, kedden és szerdán kíméletlen erőpróbával folytatódott a speciális verseny.
„A tűzoltók akkor is keresik a kihívásokat, amikor éppen senki nincsen bajban a közelükben" - fogalmazott Fülep Zoltán tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltósági főfelügyelője a verseny ünnepélyes megnyitóján. A tábornok felhívta a figyelmet arra, hogy a verseny hevében sem szabad elfeledkezni a biztonságról és az egymás iránti tiszteletről.
Tartották is magukat ehhez a tűzoltók, de még így is voltak, akik úgy küzdötték le az akadálypályákat, hogy menet közben kisebb sérüléseket szereztek. A csapattagok egymást támogatva haladtak akadályról akadályra. Két napon keresztül húsz csapat mérte össze erejét és tudását.
A verseny százméteres akadálypályával kezdődött, majd horoglétramászás következett. Szerdán négyszer százméteres váltóval kezdtek a tűzoltók, majd kismotorfecskendő-szerelés zárta a viadalt.
A versenyt szerdán Fülep Zoltán tűzoltó dandártábornok Karsa Róbert tűzoltó ezredes, a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesének társaságában zárta.
Mint az eredményhirdetésen elhangzott, minden résztvevő nyertesnek érezheti magát, hiszen egy pillanatra sem adta fel a küzdelmet, és mindenki mindvégig tudása és ereje maximumát nyújtotta.
A különböző versenyszámok végső rangsora így alakult:
A horoglétramászás egyéni versenyének harmadik helyezettje Huczek Zsolt tűzoltó főtörzsőrmester lett a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapatából.
A második helyezést Fischer Károly tűzoltó őrmester, a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapatának tagja szerezte meg, míg a győztes a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságból érkezett Bleszity Erik tűzoltó zászlós lett.
A százméteres akadálypálya egyéni versenyének harmadik helyezettje a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot erősítő Ludvig Mátyás tűzoltó őrmester lett, a második Berta Bence tűzoltó főtörzsőrmester, a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapatának tagja lett, míg az első helyezést Szabó Tibor tűzoltó főtörzsőrmester, a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapatának tagja szerezte meg.
Az egyéni összetett verseny harmadik helyezettje a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapatának tagja, Kaiser Csaba tűzoltó őrmester lett, a második Bleszity Erik tűzoltó zászlós a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapatából, az első helyen pedig Fischer Károly tűzoltó őrmester végzett a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapatából.
Különdíjat vehetett át a verseny legidősebb sportolója, Mézes István tűzoltó főhadnagy, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság versenyzője.
A csapatszámok rangsora a következők szerint alakult:
A horoglétramászás csapatversenyének harmadik helyezettje a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata. Második helyen végzett a Veszprém Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata, míg az első a Győr-Moson Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata lett.
A százméteres akadálypálya csapatversenyének harmadik helyezettje a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata lett, másodiknak a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata futott be, az első helyen pedig a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata végzett.
A kismotorfecskendő-szerelés csapatversenyének harmadik helyezettje a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata lett, második helyen a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság végzett, míg az első helyet a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata vívta ki.
A négyszer százméteres váltófutás csapatversenyének harmadik helyezettje a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság „A" csapata lett, második helyezettje a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság „B" csapata lett, míg az első helyen a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság „B" csapata végzett.
Összetett csapatversenyben a harmadik helyezett a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata lett, a második helyen a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata végzett, a versenyt pedig a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata nyerte meg.
Forrás: Katasztrófavédelem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kijavították a hibát, ismét...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- Novemberben is nálunk volt a...
- A pécsi vasútállomásra is begördül a...
- Kínai-magyar akupunktúrás...