Navracsics Tibor: a kormány a déli országrészek gazdasági megerősítésére összpontosít
2024. április 16. kedd 19:01
Baranya gazdasági megerősítését is szolgálja a kormány komplex fejlesztési programja, amely a déli országrész felzárkóztatására összpontosít - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Pécsen.
Navracsics Tibor a Baranya Vármegyei Kormányhivatalban tartott szakmai egyeztetést követő sajtótájékoztatón kijelentette: a kormány feladatának tekinti, hogy egy összetett tervvel és az azt követő intézkedésekkel minden segítséget megadjon Dél-Dunántúl gazdasági fejlődésének előmozdításához.
A tárcavezető közölte: a kabinet azért fordul a térség felé, mert az ország északnyugati és középső területei után megindult az északkeleti térség fejlődése is. A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően Miskolc, Debrecen és Nyíregyháza olyan ipari központokká váltak, amelyek a rohamosan korszerűsödő közlekedési infrastruktúrára támaszkodva nemcsak be tudtak kapcsolódni a gazdaság vérkeringésébe, de felhajtóerővel is rendelkeznek - mondta.
Rámutatott: az ország déli része még felzárkózásra szorul, ezért a kormány a Dél-Alföldre és a Dél-Dunántúlra összpontosítja figyelmét, a terület- és gazdaságfejlesztések terén pedig utóbbi "különös és kiemelt" segítségre számíthat.
Felidézte: az elmúlt 34 év egyértelmű vesztese a dél-dunántúli térség, amely a rendszerváltás előtt - elsősorban Pécs gazdaság és térségszervező erejére támaszkodva - az akkori nemzetgazdaság egyik fontos alközpontja volt, de az elmúlt bő három évtizedben negatív demográfiai folyamatok és a gazdasági szerkezetátalakulás következtében a mecsekaljai város elveszítette korábbi térségszervező erejét.
A kormány feladata, hogy a helyi szereplőkkel egyeztetett terv mentén meghozott intézkedésekkel "megadjon minden segítséget" ahhoz, hogy a térség "ismét visszatérhessen a magyar felzárkózás és a magyarországi gazdasági fejlődés élvonalába" - jelentette ki.
Közölte: hamarosan lezárul az M6-os autópálya befejező, országhatárig tartó szakaszának megépítése, amely Villány és Harkány turisztikai erejét is növeli majd, továbbá a kisajátítási folyamat végén jár a mohácsi Duna-híd megépítésének előkészítése, emellett közforgalmú kikötő is létesül a településen.
A mohácsi csata 2026-ban esedékes 500. évfordulójával kapcsolatos, egyebek mellett területfejlesztési célokat is szolgáló Mohács 500 programról szólva kiemelte: a cél, hogy Mohács Dél-Magyarország - lehetőség szerint Délkelet-Európa egyik - logisztikai központjává is váljon.
A politikus közölte: a tervek szerint a baranyai beruházásokkal a térség Szerbia és Horvátország felé is nyithat, a fejlesztések "a Balkán kapujává, fontos gazdasági csomópontjává" is tehetik.
A jövőt illetően közölte: a kormánynak tervei vannak még arra is, hogy a Pécs melletti repülőtér hangsúlyosabb szerepet tölthessen be a térség gazdaságában, és szintén előkészítés alatt áll a város szomszédságában létesülő, úgynevezett "Pannónia Ipari Park" létrehozása. A befektetési központ célja a szűkebb és a tágabb térség lendületbe hozása - fűzte hozzá.
Horvátország schengeni csatlakozásával a jövőben akár új határátkelőhelyek is nyílhatnak Baranyában, a fejlesztésekkel pedig Pécs várhatóan gazdasági kisugárzását a tőle délre eső területekre is kiterjesztheti.
A jövőben arra is van esély, hogy a baranyai, szlavóniai térség ismét egy gazdasági térséggé nőhet össze - fejezte ki reményét.
A kormány célja tehát, hogy "megadja a kezdőlökést" a térségben élők egyre emelkedő jólétét már középtávon biztosító felzárkózási folyamathoz, a gazdasági növekedéshez - foglalta össze Navracsics Tibor.
MTI - Fotó: MTI/Lakatos Péter (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós éj után szakadozni kezd a...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Orbán Viktor: mi vagyunk a...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Tizenkét éve ölték meg Bándy Katát -...
- Idén is gyönyörű lett a geresdlakiak...
- Így tartanak nyitva decemberben a NAV...
- Itt az idő, hogy elkezdjük etetni a...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Így indult a tél: tizenhárom éve nem...