Négyből három távolsági autóbuszon már nincs szükség készpénzre az utazáshoz
2024. október 05. szombat 08:21
Várhatóan az ősz végig lezárul az úgynevezett POS-terminálok telepítése a Volánbusz járművein, így hamarosan már a társaság valamennyi helyközi járatán fizethetünk - az eddigi fizetési lehetőségek mellett - bankkártyával vagy okoseszközökkel.
A készülékek telepítése az előzetes terveknek megfelelően halad, így az autóbuszok háromnegyedén már most elérhető a lehetőség, azaz nemcsak a gyors és kényelmes online csatornákon, de a fedélzeten sincs feltétlenül szükség készpénzre, hiszen egyetlen érintéssel vásárolhatunk menetjegyet vagy bérletet. A fejlesztés része a tarifareformnak, amely elsősorban az új vármegye- és országbérletek bevezetése révén tette olcsóbbá és jóval könnyebbé, egyszerűbbé is az utazást országszerte.
Ütemesen halad a készpénzmentes fizetést biztosító berendezések telepítése a Volánbusznál: négyből három autóbuszon már elérhető az elektronikus fizetési lehetőség, ősz végéig pedig a tervek szerint a társaság valamennyi helyközi járatának fedélzetére felkerül a POS-terminál.
A Volánbusz idén nyár elején kezdte meg a készpénzmentes fizetés kiterjesztését valamennyi helyközi járatára. Június vége óta már több mint 4000 autóbuszt szerelt fel terminállal a vállalat, és országszerte 15 szerelőcsapat dolgozik folyamatosan azon, hogy ősz végéig mind az 5330 darab, helyközi közszolgáltatást ellátó buszon elérhetővé váljon az elektronikus jegy- és bérletváltás.
A terminálok természetesen nemcsak bankkártya, hanem a fizetésre alkalmas applikációval rendelkező okoseszközök (telefon, okosóra) használatát is lehetővé teszik. A készpénzmentes fizetési lehetőségről az autóbuszokon elhelyezett matricákról és az autóbusz-vezetőktől is tájékozódhatunk.
Forrás: Volánbusz
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Négyből három távolsági autóbuszon...
- Lángolt egy kazánház szombaton...
- A sombereki focipályán szerezték az...
- Ha tehene van, most egy darabig ne...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Bomba hatástalanítása miatt változik...
- WNBA - Juhász Dorkáék vezetnek az...
- Mi lesz veled, uránvárosi piac? A...
- Harmadik lett a PTE a felsőoktatási...
- Halálra késelte 26 éves élettársát...