Nem árvák, ne vegyük magunkhoz az elhagyottnak tűnő őzgidákat!
2024. május 30. csütörtök 17:43
Amikor közeledik a nyár, a szép idővel egyre több városlakó indul szabadidejében a természetbe. Azonban az erdő - a kikapcsolódni vágyó turisták mellett - elsősorban állandó lakóinak otthona, hívja fel a figyelmet a nemzeti park.
Az állatok, akik ebben az időszakban nevelik utódjaikat, ilyenkor sokkal érzékenyebbek élőhelyük zavarására.
A madarak vagy épp a kotorékot ásó emlősök könnyen elfutnak az ember elől, míg fiókáikat, kölykeiket biztonságban tudják.
Így tesznek az őzek is, akik május-június folyamán ellik meg 1-4 gidájukat. Az őzek nem építenek menedéket, így a gida születés után lábra állva követi anyját.
Az első néhány napban azonban lábai még nem elég erősek, a fiatal állat gyakorlatilag védtelen. Élete első néhány hetében képtelen elfutni a veszély elől, inkább meglapul, míg anyja elszalad és próbálja magára vonni a ragadozók, vagy épp az ember figyelmét.
Az állatszerető természetbarátok minden évben sok ilyen „elhagyott" őzgidát vesznek magukhoz kirándulásaik során. Ezeket az állatokat a veszély elmúltával visszatérő anyjuk így nem találja.
A hazavitt állatoknak aztán a nemzeti park igazgatóság munkatársai vagy az állatvédők segítségével próbálnak „jó" helyet találni.
Sajnos a napi 24 órás törődést és figyelmet igénylő fiatal gidák felnevelése még tapasztalt szakember számára is nehéz és kétséges sikerű feladat.
Ráadásul ezeknek az őzeknek életük hátralévő részét - azaz gyakorlatilag egész életüket - fogságban kell leélniük. Kérjük tehát, ha ilyen elhagyottnak tűnő őzgidát találnak, ne fogják meg, ne vigyék haza, hagyják őt ott, ahol az anyja hagyta. Vissza fog térni hozzá.
Forrás: DDNP - Fotó: pixabay.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Baranya legsportszerűbb csapatait...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...