Nézze meg, hogyan készülnek a Pécsi Nemzeti Színház művészei az esti előadásokra! - KÉPGALÉRIA
2013. szeptember 14. szombat 14:14
Szombaton a színház rejtett világát is megismerhették az érdeklődők a pécsi teátrum nyílt napján. A programokat megleste a Pécsi Újság.hu fotóriportere - természetesen az objektíven keresztül -, így olvasóink is betekintést nyerhetnek a Mágnás Miska, vagy éppen az Óz, a nagy varázsló című darab előkészületeibe.
Nagy érdeklődés mellett tartották a Pécsi Nemzeti Színház nyílt napját, a szombati eseményen a nagyterem teljesen megtelt érdeklődőkkel.
A FOTÓRA KATTINTVA MEGTEKINTHETI A NYÍLT NAPON KÉSZÜLT KÉPGALÉRIÁT
A közönség soraiban szép számmal tűntek fel gyerekek is, akik a felnőttekkel együtt megismerhették, hogyan készülnek a Mágnás Miska, az Óz, a nagy varázsló és a Diótörő című produkciók. A publikum Méhes László és Schlanger András rendezőket is megfigyelhette munka közben a Nagyszínházban és a Kamaraszínházban.
A résztvevők egy különleges kezdeményezés részeseivé is váltak, a közönség és a színészek ugyanis közösen formázták meg a Pécsi Nemzeti Színház élő szívét.
EQM - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...