Olyan hosszú volt a hazaút Versendig, hogy egy ellopott autó nem is volt elég
2024. szeptember 26. csütörtök 18:00
Két autót is elkötött Szentlőrincen az a férfi, aki egy mulatságból próbált hazajutni Versendre.
Egy férfi szórakozni volt Szentlőrincen szeptember 21-én, majd a koncerten összeveszett a barátnőjével, és egyedül indult útnak. Pénze azonban nem volt, így ki kellett találnia, hogyan is juthatna haza.
A megoldást abban látta, hogy keres egy autót, és azzal már könnyedén megoldja a helyzetet. Az utcán talált is egy nyitott kocsit, amelyben még az indítókulcs is benne volt, beült, és elindult. Messzire azonban nem jutott, mert a várostól két kilométerre beborult a szántóföldre.
Tervét nem adta fel. Visszament Szentlőrincre, majd besurrant egy házba, a kulcstároló szekrényből kivette a slusszkulcsot, beült a ház előtt parkoló autóba, és elhajtott.
Egészen Versendig autózott, az autó belsejében közben több részt megrongált, majd a falu határában, egy földúton hagyta a kocsit, a kulcsot pedig bedobta egy bokorba.
A rendőrök azonosították, majd szeptember 23-án elfogták a 32 éves versendi férfit. Hamar kiderült az is, hogy vezetői engedélye nincs, mert azt korábban ittas vezetés miatt bevonták.
Elfogását követően előállították, kihallgatták, majd őrizetbe vették. Jármű önkényes elvétele és rongálás miatt nyomoz ellene a Szigetvári Rendőrkapitányság.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...