Pad állott, most kőhalom - Látni is fáj, ahogy kinéz a pécsi belváros néhány pontja

Sírna a város, ha tudna. Talán zokog is Pécs, csak nincsen, aki meghallja. Szép arcán sebeket ejtett az idő, de enyhítő ír nincsen rá. Pedig nem lenne túlságosan drága, ha csak a legszembetűnőbb csúfságokat gyógyítanák be, értő kezek. Itt egy kisebb romhalmaz, ott egy törött paddeszka, máshol a burjánzó gaz, ami már a betont is feltöri. A gyorslelet elszomorító, főleg azért, mert ezeket a gondokat illene észlelni az arra hivatottnak is. Kevés pénzzel, némi szakértelemmel sokra lehetne menni. 

A Szigeti úton, a városközpont felé haladva, az egykori „Magasház" mellett van egy kisebb irodaház. Előtte apró terecske, ami pont úgy néz ki közelről, mintha Csernobilból került volna ide.

Az egykori kőpad szétporlott, már a fémhálós szerkezetet is jól lehet látni. A paddeszkákat alig lehet felismerni, minden az enyészeté. Közelebb a buszmegállóhoz, akkora fácska sarjadt ki a betonból, ami nem egy-két hét, hanem pár év alatt erősödött meg ennyire. Karvastagságnyi a szára, olyan, mintha sugárkezelés miatt kezdett volna eszeveszett növekedésbe.

A Nagy Jenő utcában, a taxismegálló, illetve a fizetős parkoló melletti villanyoszlop tövéből, jó négy méter magas zöld tör az ég felé. Érdekes színfoltja az utcának, azt bizonyítja, mire képesek a növények, ha nem gondozzák, vágják azokat. Egyszerűen felfoghatatlan, miképpen nem szúrt ez még szemet senkinek, aki ágvágóval végzi a dolgát, a város javára.

A Rákóczi úton, az adóhivatal felőli oldalon, a vármegyeszékhely talán legforgalmasabb buszmegállójában, a NAV bejáratához legközelebbi pad egyik ülőrésze teljesen szét van rothadva. Azt ott lecsavarozni már nem lehet, cserére szorul. Jelenleg néha leesik a fadarab a bitumenre, aztán valakik visszateszik az eredeti helyére. Nem kerülne egy vagyonba a felújítás, de Pató Pál úr is megmondta: „Ej, ráérünk arra még!" Petőfi mindezt élces versnek szánta, de itt már a főszereplő szobráért kiált a helyzet.

Mekk Elek, a legendás bábfilmes figura bevenné felestársának azt a kollégát, aki a Kossuth tér nyugati oldalán, a mélygarázs kijárata mellett végzett helyette „javítást".

Már korábban szóvá tettük, hogy az egyik kő, a járda közepén, a kocsik kijárójától számítva a 42. sorban eltörött, lötyögni, zörögni kezdett.

Erre odaküldtek valakit, külön terv alapján, aki a két darabot valami útburkoló csirizzel visszaragasztotta. Tehát még azt az egy, kétrészes burkolati elemet sem dobta félre, egy újat odaszabva, vagy a régi, félretett készletből kipótolta volna. így a beavatkozás csúful sikeredett, elengedett a kötés, minden maradt a régiben. A rest nyilván kétszer fárad, különösen, ha a főnökei arra utasítják.

Most azonban társra lelt a járdakő, a 8. sorban akadt egy követője. Talán egy kevésbé amatőr tudna velük valamit kezdeni.

Amúgy, a Kossuth téren nyolc fekete kőpad várja a megpihenni vágyókat. Azok közül héten éktelenkedik festékfirka, mindegyik közvetlen környezete retkes, koszos, takarításért esedezne, ha képes lenne rá.

Valaha, pár esztendő múltával, bizonyosan szépen megerősödnek azok a növényecskék, amik most a Rákóczi úton, egy könyvesből előtt kornyadoznak. Az edények ellenben, amikbe ültették őket, hatalmasak, legalább 150 centiméter magasak, 80x80 centi oldalhosszúságúak.

Olyan az egész, mintha az állatkertben a kisegér - jobb híján - beköltözne az elefánt házába. A legfeljebb kétujjnyi, de inkább vékonyabb szárak egyszerűen szánalmas benyomást keltenek. Ilyen állapotukban azokat kitenni felér egy megszégyenítéssel.

Gyakorlati hasznuk semmi, az általuk nyújtott levélmennyiségeket csupán négyzetcentiméterekben lehetne mérni. Még pár szezont ki kellene húzniuk valamilyen kertészeti telephelyen, csak azt követően volna szabad a zöldeket közszemlére tenni.

Hacsak nem azért vannak ott, hogy szokják a füstös légkört.

Pucz Péter Fotó: Löffler Péter