Pappá szentelésük jubileumát ünneplő lelkipásztorokat köszöntöttek
2024. augusztus 26. hétfő 14:33
A Pécsi Egyházmegye hagyománya szerint minden évben augusztus 23-án, az egyházmegye alapításának évfordulóján köszöntik a pappá szentelésük valamely kiemelkedő jubileumát ünneplő lelkipásztorokat. 2024-ban hat paptestvérének adta át a pápai áldást tartalmazó vatikáni dokumentumot Felföldi László pécsi megyéspüspök az egyházmegye papsága jelenlétében a pécsi székesegyházban celebrált ünnepi szentmisén.
A liturgián koncelebráltak a jubiláns lelkipásztorok, valamint Máger Róbert püspöki irodaigazgató, a székesegyház plébánosa és Molnár Erik püspöki titkár. Az ünnepi szentmise szónoka az idén aranymisés lelkipásztor, dr. Kvanduk Frigyes általános helynök volt.
Felföldi László pécsi megyéspüspök köszöntőjében visszatekintett a Pécsi Egyházmegye 1015 évvel ezelőtti alapítására és mindazokra, akik a több mint ezer év során megújították és átadták a Krisztusi szeretet fényét, hogy mi is megélhessük és továbbajándékozzuk, mert csak ezzel a szeretettel lehet győzni ma is ebben a pogány világban.
Dr. Kvanduk Frigyes, a szentmise aranymisés szónoka szentbeszédében a földbe rejtett kincsről, valamint az igazgyöngyről szóló két rövid jézusi példabeszédről (Mt 13,44-46) elmélkedett, melyek csak Máté evangéliumában olvashatók, akinek a látásmódja visszanyúlik az Ószövetségre. Jézus személye pedig egészen új irányt jelöl ki. A két látásmód között van egy harmadik, a krízis világa, mely a mi világunkban is jelen van, nevezetesen, hogy nem tudják befogadni és elutasítják Krisztust - mutatott rá Kvanduk Frigyes.
A krízis abból ered, hogy nem tudjuk, kik vagyunk és hol a helyünk, ezért a helyzetünk egy kritikus helyzet. Jézus helyzete viszont teljesen más. Ennek a két különböző helyzetnek a kapcsolatát mutatja be az evangéliumi szakaszban olvasott két példabeszéd.
Jézus bemutatja tanításában, tetteiben, az életében, szenvedésében és föltámadásában azt az újat, amiért élnünk kellene: kell az Isten szíve azért, hogy nekünk szívünk legyen - figyelmeztetett a szónok. Jézus iránya az új világ, ami a régi helyébe, a választott nép helyébe lép, az új pedig az Egyház, aminek az újdonsága mindig jelen kell legyen, egyébként csak nosztalgia, de abba belehal az ember szíve. Élni abban az új szívben lehet, amit Jézus hozott és hoz ma is.
Az életünkért Jézus mindent odaadott és mindenkinek a bűneiért megfizetett, ez a megváltás, az új közösség, az Egyház alapja, amely igazán jó helyzetben soha nem volt, de Jézus a mi életünkön és szívünkön keresztül meg akarja mutatni, hogy van forrás és élet.
A kérdés minden nap felmerül a legkülönbözőbb helyzetekben: a felemás régit választjuk vagy az egészen újat, aki én vagyok, mondja Jézus - zárta szentbeszédét Kvanduk Frigyes általános helynök.
A szentmise az idén jubileumi évfordulót ünneplő lelkipásztorok főpásztori köszöntésével zárult. A 2024-es esztendőben ünnepli pappá szentelésének 60. és püspökké szentelésének 35. jubileumát Mayer Mihály nyugalmazott püspök, appá szentelésének 50. és püspökké szentelésének 30. jubileumát Bíró László nyugalmazott tábori püspök, aki egyéb elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen.
Pappá szentelésének 50. jubileumát ünnepli dr. Kvanduk Frigyes általános helynök, plébános, valamint dr. Horváth István nyugalmazott lelkipásztor.
Juhász Tibor nyugalmazott lelkipásztor a 40. évfordulót, Csicsó János londoni magyar főlelkész pedig pappá szentelésének 25. jubileumát ünnepli 2024-ben, aki hivatalos elfoglaltsága miatt nem ünnepelhetett a szentmisén.
Felföldi László püspök mindannyiuk szolgálatára a Jóisten gazdag, éltető és megerősítő áldását kérte.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- A pécsi vasútállomásra is begördül a...
- Kínai-magyar akupunktúrás...