Papszülőket látott vendégül Felföldi László megyéspüspök
2024. május 30. csütörtök 15:04
Jó hangulatú találkozón látta vendégül Felföldi László pécsi megyéspüspök az egyházmegye papjainak és papnövendékeinek szüleit szerdán Pécsett.
A hagyományosan évente megrendezett programon Kovács József püspöki titkár atya köszöntötte a papszülőket a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának dísztermében és köszönetét fejezte ki, amiért a szülők elfogadták életük leghatalmasabb ajándékát, a gyermeküket, a papi hivatáshoz kapcsolódva pedig azt, hogy ők maguk papszülők legyenek, mely nem mindig egyszerű, de sok örömöt hordozó szülői hivatás.
Felföldi László pécsi megyéspüspök köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy ez a találkozás egy üzenet a világ felé, mely mindnyájunkat megerősít a saját hivatásunkra való rátalálás fontosságában.
„Amikor a papi- vagy más élethivatásról beszélünk, bennük és általuk meg kell őriznünk életünk testi, lelki és szellemi egészségét. Adjunk hálát az életért és figyeljünk rá, hogy a család és az Egyház közösségében élve testi, lelki és szellemi táplálék egyaránt gazdagítsa az életünket" - fordult a papszülőkhöz a főpásztor.
A résztvevők számára ezt a hármas ajándékot nyújtotta ez a nap, melyen a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és a Szent Mór Iskolaközpont diákjainak zenei betétekből álló műsora adta a szellemi táplálékot, a pécsi székesegyház Corpus Christi kápolnájában megtartott májusi litánia a lelki adományt, a találkozó pedig hagyományosan szeretetvendégséggel zárult.
Forrás: Pécsi Egyházmegye
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Baranya legsportszerűbb csapatait...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...