Sokan emlékeznek még a Pécsi Dózsa futballcsapatának hatvanas-hetvenes évekbeli sikereire, amikor a pécsi fiúk olyan neves együttesek ellen vették fel harcot, mint a Newcastle és a Juventus. A klub akkori játékosai közül többen nemcsak a pályán, hanem az egyetem falai között is bizonyítottak, így Bércesi Ferenc is, aki jobbszélsőből mára a Baranya Megyei Kormányhivatal főigazgatója lett. A volt ifjúsági és utánpótlás-válogatott kormánytisztviselővel egyebek mellett az élsport előnyeiről és a javában zajló közigazgatási reformról is beszélgettünk.

- Ön ifjúsági és utánpótlás-válogatottságig vitte, miközben a tanulást sem hanyagolta.
- Gimnazista koromban valóban elég nagy intenzitással sportoltam. Akkoriban két vasat tartottam a tűzben: érettségi után a jogi egyetemre felvételiztem, így egyetemista létemre voltam élsportoló. Szép időszak volt, egyetemista focistaként sokat utaztam - nem mellesleg pénzt is kerestem. Abban az időben kevesen voltunk ilyenek, bár a pécsi csapat híres volt arról, hogy többen járnak orvosi, jogi egyetemre vagy éppen a tanárképzőre.

- Sosem könnyű egyszerre több dolgot maximális erőbedobással végezni.
- Bizony nagy akaraterő kellett a vizsgák abszolválásához. Különösen a januári időszak volt nehéz, akkor edzettünk a legnagyobb intenzitással. Alapozási időszak volt, sorra jöttek a felkészülési meccsek, túrák, edzőtáborok. Nekem a tatai edzőtáborban a pihenést a tanulás jelentette egy külön szobában. Onnan jártam haza letenni a vizsgákat. Szóval nagy strapa volt. Én viszonylag korán, 28 évesen abba is hagytam a sportot a munka miatt.

- Milyen emlékeket őriz a pécsi foci első nagy korszakából?

- Az UEFA-kupa szereplésünket említeném, amikor a Newcastle és a Juventus ellen is játszottunk. Szerencsére sokan emlékeznek még erre, s ezek nekünk, játékosoknak is örökké emlékezetes meccsek maradnak, hiszen nagy nemzetközi sikert és elismerést hoztak. De szívesen emlékszem vissza a rengeteg Fradi- és Újpest-mérkőzésre is, amelyek mindig izgalmasak és feszültek voltak.

- Jelenleg is zajlik a közigazgatás átszervezése. Hogyan látja, tényleg szükség volt erre?
- A közigazgatás nem állóvíz. Időről-időre szükség van megújulásra, mert a közigazgatás nem önmagáért való. Kiszolgálja a társadalmat, követnie kell a társadalom és a gazdaság fejlődését. Törvényszerű tehát, hogy állandó változásban van. A közigazgatás működteti az országot, intézi az ügyfeleknek az állammal kapcsolatos ügyeit. Ez jelentheti azt, hogy az állam nyújt szolgáltatást a polgárok részére, de azt is, hogy az állam bevasal valamilyen kötelezettséget a polgárokon - ez persze a kevésbé népszerű része. A feladatokat úgy kell megszervezni, hogy azok, akik igénybe veszik a közigazgatás szolgáltatásait, illetve akikre nézve a közigazgatás valamilyen állami cselekvést végrehajt, azok megfelelően, korszerű módon, európai színvonalon legyenek kiszolgálva. Nem hatóságosdit kell játszani, az ügyfelek nem alattvalók. Mi az állampolgárokért, az állami rendért és fegyelemért tevékenykedünk. Ehhez szükség van kulturált ügyintézésre, amit felkészült munkatársak végeznek, ez is fontos elvárás. Ebből a szempontból a mostani reform jó irány, mert megfelel az európai trendeknek. Folyamatban a helyi, területi szintű közigazgatás reformja, amelynek első nagy lépése volt a kormányhivatalok megalakítása. Most következik a második a nagy lépés, a 2013 januárjától bevezetendő járási rendszer felépítése.

- Önnek a közigazgatásban eltöltött több évtizedes munkáját több kitüntetéssel honorálták. Melyikre a legbüszkébb?
- Van tisztikeresztem és Magyary Zoltán-emlékérmem is, erre nagyon büszke vagyok. Az egyiket az ország érdekében végzett kiemelkedő munkáért adják, ez utóbbit a tudományos tevékenységért.

- Ön a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi docense is. Mire van szükség ahhoz, hogy a közigazgatás tudományát szívesen tanulják a diákok?
- Három évtizede oktatok a pécsi egyetemen óraadó tanárként, természetesen a közigazgatási tanszékhez kötődik a tevékenységem. Jól össze lehet hangolni a kettőt, hiszen ezen a szinten, az elmélet és a gyakorlat határán, jól kell ismernie az embernek a szakmát. Bizony az egyetemen, a szemináriumokon nagyon jó néven veszik a hallgatók, ha az elmélettel párhuzamosan megjelenik számukra az, hogy az életben hogyan is működnek azok az intézmények, amelyekről tanulnak. Kedvelik is a diákok, ha egy kicsit gyakorlatiasabb az oktatás. Több olyan kollégám is van, akik valamikor tanítványaim volt.

- Nem sok szabadideje lehet. Amikor mégis akad, mivel foglalkozik szívesen?
- Korábban voltam sportvezető, így a PMFC elnöke is több mint tíz éven át. Nagyon szeretek horgászni, ha a szabadidőm engedi - havonta egyszer, maximum kétszer - gyakorlom is a pecázást, és büszkélkedhetek is egy-két szép fogással. Sok örömet okoz a kerti munka is. És imádom a Balatont.

- Gondolom azért a tévében nyomon követi a magyar labdarúgás sikereit - vagy inkább kudarcait...
- Erőfeszítéseket látok, hogy megújuljon a foci, bár ez a folyamat még nagyon az elején tart. Vannak jó és vannak rossz irányok is. Az nagy probléma, hogy a fizikai álló- és küzdőképességet, valamint akaraterőt, amivel rendelkezik a nyugati futball, nem tudjuk párosítani a ránk jellemző technikai adottsággal. A technikás labdarúgók nem akarnak eleget futni, küzdeni, hajtani. Úgy látom, hogy az a futásmennyiség, ami Magyarországon elég egy NB I-es játékosnak, az egyetlen európai országban sem lenne elegendő. Ez valahogy az edzők tudatában sem rögzül megfelelően. Nem elég a felszínes technikai képzettség, komoly fizikai alapokat kell adni. Nem véletlen, hogy hozzánk harmadik vonalbeli külföldi játékosok jönnek játszani. Sajnos nagyon gyenge a bajnokság színvonala, nem véletlen, hogy ilyen kevés néző látogatja a meccseket. Ugyanakkor a klubok óriási anyagi terheket vállalnak annak érdekében, hogy működjön az NB I-es szakosztály - sokszor erőn felül teljesítve. A látvány azonban nincs biztosítva és a közönség nincs kiszolgálva megfelelő játékkal.

H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva