Pécs továbbra is csak folt marad
2008. május 10. szombat 18:07
Peresztegi Zoltántól, a Google magyarországi képviselőjétől azt szerettük volna megtudni, a program hogyan, illetve miképpen frissül, s hogyan kerülhet fel egy-egy részletesebb műholdkép városokról, bizonyos területekről?
A hozzá - közvetett úton elküldött - levelünkhöz csatoltuk olvasónk véleményét is, amely nem volt túl hízelgő a Google-ra nézve.
Ezek után talán nem is csoda, hogy Peresztegi helyett az Mmd Corporate, egy nemzetközi kommunikációs tanácsadó cég menedzsere, Bagó Dániel adott munkatársunknak tájékoztatást.
Mint a Pécsi Újság.hu-hoz eljuttatott levelében áll, a Google Maps térképei számos különböző forrásból származnak (az adott térképet szolgáltató vállalat neve a vonatkozó térkép jobb alsó sarkában található meg), ugyanígy a Google Maps-ben és Google Earth-ben levő műholdas felvételek is különböző cégek adatbázisaiból származnak.
Bár a Google Maps képeit és térképeit folyamatosan frissítik, a műholdfelvételek átlagos életkora, a kommunikációs menedzser szerint fél és három év között van. "A cég tisztában van vele, hogy jelenleg sok területről még csak alacsony felbontású képek állnak a rendelkezésére, de azon dolgozik" - áll a levélben -, "hogy minél több adatot és információt gyűjtsön a világról, s növelje a nagy felbontású képeinek lefedettségét".
A rövid válaszból megtudtuk, hogy "a Google arra törekszik, hogy megszerezze mind a térképek, mind a műholdfelvételek jogait annak érdekében, hogy világszerte lehetővé tegye a fejlesztőknek azt, hogy szabadon és innovatív módon használhassák fel mindezeket honlapjukon".
Az utcaszintű fotók (jó példa erre New York - a szerk.), amelyek Magyarországról még nem érhetők el "forrása egyes esetekben maga a Google, míg máskor egyéb szolgáltatók, amelyek a közutakon járva készítették el a képeket".
Arról, hogy Pécs mikor kerül méltóbb bemutatásra a digitális világ leglátogatottabb felületén - bár alapvetően ezért kerestük meg a cég képviselőit - sajnos nem kaptunk tájékoztatást.
B. M. - Fotó: google.maps
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Még szerdán is tavasziasan enyhe...
- Már csak emlék: lebontották az...
- Új hidat is építenek a Dráván az...
- Rendőrök oltották el a tüzet egy...
- Ezekben a templomokban nyerhetnek...
- Egy sebész a műtőben villogjon, ott...
- Elindultak a...
- Helyreállították a meggyalázott...
- Megvan a döntés, elkészülhetnek az...
- A kihűléstől mentettek meg egy idős...