Pécsi Arcok - Borza Endre, az érmegyűjtő pastu szabadságharcos

Öltöny, nyakkendő, vasalt ing, szép cipő, meg arany mandzsettagombok - na, ezeket még sohasem láttam rajta. S még mielőtt valaki számon kérné tőle, hogyan is áll ezekkel az 55 éves építészhez illő külsőségekkel, gyorsan hozzá is teszem: olyan távol állnak tőle ezek a dolgok, mint lakhelye Dzsalalabádtól, ahonnan nem rég tért haza. Borza Endréről van szó, akinek egész lénye és személyisége a tabu- és korlátmentességről szól, meg arról, hogy lehet szabadon élni a környezet szabta kereteink között.

- Régóta ismerjük egymást, így az olvasó talán elnézi, hogy tegeződünk. Tudom, negyvenévesen beleüvöltötted az éjszakába a Satisfaction-t, most 15 évvel később hogyan érzed magad? 
- A magam bőrében remekül, már ha a saját életemre vonatkozóan kérdezed. Amúgy meg sz*rul, ha arra gondolok, hogy agyonvágták a világom.

- Kik és hogyan?
- Mentálisan, morálisan kifárasztották az embereket. Az itthonmaradókból ölik ki a kreativitást, az alkotókedvet, az életnek való örülés képességét, ami helyett csak letargiát kapnak cserébe.

- Amióta ismerlek - cirka negyven esztendeje - mindig elégedetlen voltál azzal, ami van...
- Nem tagadom, izgága, a helyét kereső, tenniakaró ember voltam, mióta vagyok. Próbálom megőrizni a saját személyes világom, a mikroklímát, a saját értékrendem, amiben a legfontosabb mindig a szabadság volt.

- Mindeközben bebarangoltad a világot New Yorktól Nepálig. Mi hajtott eközben? A megismerés vágya? Az illúzió, hogy független és szabad vagy?
- Álljunk meg egy szóra! Ne csináljunk számvetést, erre ráérünk majd százéves korunkban! Én útközben vagyok még - és nem csak fizikai értelemben. Rengeteg dolog van még előttem, nem vagyok nyugdíjas, tovább akarom futtatni az életem, sok dolgot kell még megcsinálnom.

- Két ötös korban azért már végig lehet gondolni, hogy mit is tettünk le az asztalra. Rólad azt tartják, hogy rendkívül ötletgazdag, invenciózus ember vagy, aki még nem futotta ki magát az építész pályán.

- Azért nem kevés érték van, amit felmutathatsz. Számodra melyek a legkedvesebbek?

- Minden munkát szerettem, amivel megbíztak és megcsináltam. Ha mégis ki kell emelnem néhányat, akkor a Mecsek Bár, a Cortez, a Nick udvar, az egykori József utcai trafóház lakóépületté formálása, a John Bull, a Planet, a Kultúrcafé, a Rák - kár, hogy lebombázták - közel áll a szívemhez.

- Mi a közös bennük?
- Az összes dolgomnak egy a mottója: Feszegesd a lehetőségek(d) határait!

- S ehhez gyűjtötted az élményeket, jártál nyitott szemmel a világban. Beépítetted a munkádba is a máshol tapasztaltakat?
- Nem mondanám. A nagyvilágban az emberek voltak számomra a legfontosabbak, az életük, a kultúrájuk, világlátásuk, cselekedeteik. Igaz ez a manhattani jenkire, a tibeti szerzetesre és a pastu szabadságharcosra is.

- Sokfelé jártál, nem gondoltál rá soha, hogy megragadd a lehetőségeket és ott maradj valahol?
- Nem, én pécsi vagyok, voltam, leszek. "Vándoroljanak ki ők!" - ahogy Petri György írta.

- Sokan panaszkodnak erre a városra, mondván: kevés a lehetőség az alkotó energiák kiaknázására.
- Valóban így van. De abból kell kihozni a maximumot, ami van. Magyarországon jelenleg Baranya az első számú lemaradási góc, ide nem áramlik a tőke, nincsenek nagy kihívások, kevés új épület épül. Szeretném hinni, hogy leértünk a gödör aljára, és innen már felfelé vezet az út.

- Mondod ezt annak ellenére, hogy számos új épület - Tudásközpont, Kodály Központ, Zsolnay Negyed - épült.
- Ezek gyönyörű alkotások, mindennek dacára igazi értékei a városnak. Csak az a baj, hogy nem Pécs léptékében készültek, ahhoz képest bántóan durvák. A város nagyságához viszonyítva túlméretezett, elhibázott beruházások, s akkor még nem is beszéltünk a fenntartás terheiről.

- Az építész szemével nézve a többi új épület milyen?
- Némi túlzással azt mondhatnám: nem látok koncepciót, egészen egyszerűen azért, mert nem épülnek - legalábbis olyan mértékben és számban, hogy koncepciót lehessen találni bennük. Egyébként is tele van a város anomáliával. A belváros kiürült, ugyanez igaz Uránvárosra és részben Kertvárosra is. A krónikus létszámfogyás egyedül a keleti városrészben nem érződik, az megtelt. Ráadásul az itt élők között egyre több a szegény, sorsában, származásában hátrányos helyzetű ember.

- Sokak szerint gettósodik a város.
- Lehet, hogy így van, de én azt gondolom, hogy ezt nem tudjuk megakadályozni. Egyébként a gettó nem ismeretlen a világban, például New Yorkban is találni és elvannak vele az emberek. Talán érdemesebb azon gondolkodni, hogy miként tudjuk ezeket a városrészeket vidámabbá, élhetőbbé tenni.

- Renegát gondolatok egy rendhagyó embertől.
- Persze, tudom, de ne is várj mást egy baloldali liberálanarchistától.

- Mit is jelent ez nálad?
- Baloldali - attól, hogy nálam nem élvez primátust a szomszédokat legyűrni akaró ősiség, liberális: mert semmi bajom a melegekkel, addig, míg ezt kötelezővé nem teszik, anarchista pedig úgy vagyok, hogy azt gondolom, hagyni kell mindenkit szabadon élni, ha a határai az emberi együttélést nem gátolják.

- Eléggé radikális, eretnek gondolatok, ennyire izgága fickó lennél?
- Fenéket. Bevált, biztos értékeket kedvelő, nyugis pali vagyok. Rejtőt, kalandregényeket olvasok a Numizmatikai Közlöny mellett. És tudod, mitől jövök tűzbe?... Nem, nem a Sex Pistolstól, vagy az AC/DC-től - bár ma is imádom őket-, hanem egy igazi Szent István érmétől.

Kőhalmi Endre - Fotó: Dittrich Éva