Egykor a termetével magasodott kapusként a többi labdarúgó fölé, manapság a szakmájában, ügyvédként kerekedik felül a nehézségeken. Dr. Katzirz Béláról talán nem sokan tudják, hogy tíz éve a Fidesznél polgármesterjelöltként is szóba került, végül mégsem indult a választáson. A politikáról, a foci jelenlegi állapotáról és sok másról is beszélgettünk a labdarúgó-válogatott egykori csapatkapitányával.

- Hogyan tekint vissza sportolói múltjára? Elérte-e azt, amit szeretett volna?
- Az idő múlásával az ember egyre nagyobb szeretettel és nosztalgiával tekint vissza fiatalkorára. Elég korán döntésre vittem sok mindent, fiatalon, 20 évesen házasodtam, ami aztán későbbi karrierem során biztos és kiegyensúlyozott hátteret jelentett, s jelent ma is. Ez azonban nemcsak a foci-, hanem az élet minden területén fontos. Negyven éve élek házasságban, két gyermekem van, a sport meghatározta az életemet. Elég nehéz körülmények között nőttem fel, bár gyerekként akkor én ezt nem éreztem. Megjegyzem, azok a körülmények ma nem biztos, hogy nehéznek számítanának. Mi nem éheztünk, sok mindent kaptunk is, de persze, sok minden elmaradt - eleve az akkori szűk lehetőségek miatt. A futball volt az, ami feltárta a világot előttem, lehetőséget biztosított arra, hogy rengeteg helyre eljussak. Pont olyan időszakban kerültem a válogatotthoz is, amikor már nem kelet-európai túrákat tartottak, hanem a Holland-Antilláktól kezdve Ausztráliám és Új-Zélandon át Argentínáig nagyon sok helyen voltunk. Csodálatos helyekre jutottunk el, s közben azt csináltuk, ami szerettünk. Mély barátságokat kötöttünk, amelyek közül néhány még a mai napig is tart, s egyre erősebb lesz. Ugyanezt elmondhatom a portugál évekről is. Nemrég játszott a Videoton El-meccset a Sportinggal, amelyen a portugálok vendégeként vehettem részt a mérkőzésen. Sőt, a klub elnökétől kaptam egy nevemmel dedikált mezt is. Ezek mind csodálatos élmények, nagy szeretettel gondolok vissza erre az időszakra és azokra az emberekre.

- Akkor nincs tüske amiatt, hogy esetleg lehetett volna a huszonkettőnél még többször is válogatott?
- De, azért van. Eléggé „kispolgár" voltam, szerettem a kis vízben nagy hal lenni: nem vállaltam fel bizonyos kockázatokat, s egészen a portugál lehetőségig nem hagytam el Pécset. 1981-ben például elmehettem volna Spanyolországba, Valenciába focizni. Remek ajánlatot kaptam - talán mert abban a városban vertük meg Spanyolországot 3-0-ra. A hívást nehéz volt visszautasítani, de megtettem, mert már nős voltam, gyerekem volt és a családegyesítés abban az időben három évet vett volna igénybe, amit semmiképpen sem tudtam volna vállalni. Ha megpróbálom, akkor talán többet is ki tudtam volna hozni a karrieremből, talán többet szerepelhettem volna a válogatottban is. Bár, így is öt éven keresztül voltam a nemzeti csapat tagja, s hosszabb ideig annak csapatkapitánya is. Sajnos ebben az időben volt, hogy másfél évig a nagyválogatott olimpiai válogatottként szerepelt. Ha akkor úgy gondolkodtam volna, mint manapság, akkor talán... Így azonban nem teljesedett be teljesen az, amit szerettem volna.

- Hogyan látja a mai foci helyzetét? A változások szele ön szerint mennyire érintette meg a pécsi csapatot?
- Van egy ember, aki nélkül nem biztos, hogy ma Pécsen lenne labdarúgás. Más kérdés, hogy vállalt szerepét mennyiben tudja a cél érdekében kamatoztatni, de ha csak arra gondolunk, hogy rengeteg kis gyereket tanítanak a sport szeretetére és egymás tiszteletére, akkor már talán neki is megérte. És fontos az is, hogy végre pályák épülnek, rengeteg gyerek focizik, s bár nyilván nem mindenkiből lesz élvonalbeli focista, de a lényeg az, hogy szeressék a sportot. A PMFC játékosait a jelenlegi helyezésük miatt nem hibáztatom. Illetve hiba lenne csak őket okolni azért. A rossz helyezés is csapatmunka, amiben mindenki benne van, még a tulajdonos is. Az ő felelőssége a kiválasztásban van. A játékosok vonatkozásában azt érzem, hogy talán többet foglalkoznak a külsőségekkel, mint a lényeggel. Egy volt pécsi focista mondta: ma egy futballista fél órát áll a tükör előtt, mielőtt kimegy a pályára. Ez azonban férfi sport... Még ha az igényesség nem is baj, de hiúság azt nem előzheti meg.

- Összességében nem stimmel az egész?
- Összességében nem stimmel az egész. Megváltozott a világ. Sok jó szakember van, de a mai mentalitásban nem jön ki az a szakmai tudás, amivel esetlegesen egyébként ők is rendelkeznek.

- Meccsre jár?
- Már jó ideje nem voltam. De szándékomban áll kilátogatni tavasszal a mecsekaljai pályára.

- Sportvezetőként is tevékenykedett egy ideig. Miért hagyta abba?
- Szerettem a sportéletet, és szerettem volna tovább is ott dolgozni, de az emberi gyarlóság és néhány ember korrektségének hiánya miatt abbahagytam. Eleve Esterházy Mártonnak (a Honvéd volt válogatott futballistája, Katzirz válogatottbeli csapattársa volt a nyolcvanas években - a szerk.) köszönhettem, hogy sportvezető lettem. Esterházy úgy gondolta, hogy szeretne velem együtt dolgozni, amikor Pécsre került, még 1995-ben. De abban az időben nagyon nagy volt az ellentét a pécsi és a pesti vezetés között - és nem biztos, hogy nem a pécsieknek volt igazuk... Másrészt én ebből a szempontból nem voltam vérprofi. Nem voltam az a gyilkos típusú vezető... Én a játékosokat partnerként kezeltem, ahogy azt láttam külföldi pályafutásom során is. Ez nem zárja ki a számonkérés lehetőségét. Nehezen viseltem például azt, hogy délelőtt megegyeztünk egy játékossal a folytatásról, majd délután lejött az egyik tulajdonos, s egy lényegesen rosszabb, a játékos szempontjából elfogadhatatlan, kategorikus ajánlatot tett. Így persze, nem lehet dolgozni. Sőt a pénzszerzés is sokszor nagyon nehezemre esett. Rájöttem, hogy alkalmatlan vagyok rá, mert nem tudtam forgalomképes csereterméket kínálni. Abban viszont biztos vagyok, hogy megfelelő emberekkel, hosszabb tervezéssel már jóval előrébb lehetne Pécsett tartani. Mindenesetre én jobban kötődtem volna a pécsi szakemberekhez, mint a jelenlegi PMFC-vezetés. Például egy Róth Antalhoz vagy egy Nagy Tamáshoz, s sok más volt pécsi játékos szerepéhez az utánpótlásban.

- Így jött a sport helyett a jog világa...
- Az mindenképpen jött volna. Tudtam, hogy a sport nem egy stabil állapot, főleg akkor, a kilencvenes évek közepén nem volt az. Akkoriban kezdtek Magyarországra érkezni olyan üzleti mecénások, akik úgy gondolták, hogy attól, hogy gyerekkorukban megszerették a focit, mindenhez értenek. A szakmai munkától kezdve az irányításig. Ez azonban nem így van. A konkrét szakmai munkába nem szabadna beleszólniuk, s főleg nem az összeállításba. 

- Azért nem panaszkodhat, sikeres ügyvédi irodát visz a belvárosban.
- Hála istennek, valóban nem. Bár, mint majdnem mindenhol, itt is érezni a változások szelét. Az emberek életkörülményei nagy mértékben hatnak a mi munkánkra is. Amit régebben sok okból kifolyólag nem vállaltunk el, azt ma már jobban meggondoljuk, hogy elvállaljuk-e. Ennek elsősorban nem morális, hanem gazdasági okai vannak. Fizetni kell a számlákat, itt is megnehezedett a pálya, de legalább azt csinálom, amit szeretek.

- Tíz évvel ezelőtt felmerült a neve a Fidesz polgármesterjelöltként is. Miért nem lett végül Pécs első embere?
- Ez egy érdekes történet volt. Nyilvánvalóan nekem is van egyfajta világnézetem. Én egy olyan pártnak lennék a tagja, amely még nem létezik, s talán utópia is: ez a humanista párt lenne. A politika lényege a másokért való tenni akarás, ezt azonban sokszor nem érzem és nem látom. Vannak jó gondolatok és elképzelések, amelyeket a mostani kormány is meg kíván valósítani, de egyértelmű, hogy a semmiből nem lehet várat építeni. Türelem és idő kellene, de ma ebbe tönkre mennek az emberek. Az tény, hogy nagyon megnehezedett mindenki sorsa és csak egy élete van az embernek... Elhiszem esetleg, hogy húsz-harminc év múlva jobb lesz - bár ezt ötven éve hallom -, de nem vagyok benne biztos, és közben életek mennek tönkre. Nem tudom, hogy mi lenne a megoldás, de most már csak az életben maradás sokak számára a cél, s nem a „méltón" túlélés. Ez nagyon zavar és nehezen viselem. Az élet nem szólhat csak arról, hogy nekem jó legyen. A nevem egyébként, mint esetleges polgármesterjelölt 2002-ben úgy került szóba, hogy akkoriban nem következett be az a politikai váltás, amit szerettünk volna, s én sokszor kifejtettem a véleményemet olyan körökben, ahol olyanok is megfordultak, akiknek beleszólásuk volt a dolgok menetébe. Ők vetették fel, hogy alkalmas lehetnék polgármesterjelöltnek. De én pont a korábban mondottak miatt nem tudtam ezt elvállalni, meg azért sem, mert nem vagyok alkalmas arra, hogy elvtelen kritikákat kapjak, és igazságtalan helyzetekbe kerülve kelljen védekeznem. Nem akartam a családomat sem kitenni méltatlan és alaptalan vádaskodásoknak.

- Azóta is pártfüggetlen?
- Igen. Nem vagyok és soha nem is voltam egyetlen párt tagja sem. Engem nem érdekel, hogy valaki fekete vagy fehér, én jót vagy rosszat ismerek. Ez a vezérelvem, ebből a szempontból nem tudok egyetlen „falkához" sem tartozni. Ha az utcán elesik valaki, odamegyek és felsegítem. Nem kérdezem meg, hogy kire szavazott.

- Sportolói család az öné. Nem fájlalja, hogy Dávid fia nem labdarúgó lett?
- Átutazók vagyunk a Földön, a lényeg, hogy mindenki örömét lelje abban, amit csinál. Legyen az akár az él- vagy az amatőr sport. Ebben a tekintetben mindegy, hogy milyen sportágat űz valaki (Katzirz Dávid neves kézilabdázó lett, a válogatott csapatnak is tagja volt - a szerk.).

- Mit csinál szabadidejében, van-e hobbija?
- Eléggé családcentrikus vagyok. A lányom és a fiam családja is Nagykozárban lakik, tőlünk száz illetve hatszáz méterre. Egy helyen a család, s ez nagy boldogság nekem. Van egy csodálatos 11 éves unokám. A három családban hat kutya van, akik megérdemlik a törődést. Nem tudom itthagyni őket. Nincsenek már nagy vágyaim, nem akarok például újra világot látni. Bár egy menedzseriroda nemrég megkeresett, hogy fiatal magyar tehetségeket vigyünk ki Portugáliába... Ezen komolyan elgondolkodtam, sőt már fel is vettem a kapcsolatot portugál szakemberekkel.

H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva