Pécsi Arcok - Heidl György, és a patacsi kertre néző könyvtárszoba

Sorozatunk újabb részében Heidl György tanszékvezető egyetemi docenssel beszélgettünk, aki a PTE Esztétika Tanszékének vezetője, teológus, az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) alapító tagja. Készített verses rocklemezt Lovasi Andrással és Lackfi János költővel, blogot vezet, és kora keresztény latin nyelvű himuszokat szólaltat meg zenekarával.

- Hogyan lesz valakiből esztéta és ugyanakkor teológus? Volt-e a családban valaki, aki irányt mutatott szellemi fejlődésében?
- Anyai nagyapám, aki a közéletben is részt vett, Barankovics-párti országgyűlési képviselő volt '47 és '49 között. Utána, mint oly sokakat, őt is lecsukták. Ő erőteljes  hatást tett rám, ami egyrészt a keresztény neveltetésben jelentkezett, másrészt a közéleti kérdések iráni fogékonyságban. Rendkívüli memóriája volt, komoly irodalmi, filozófiai és teológiai műveltségre tett szert, miközben a vasúton kellett krampácsolnia, ahonnan csak lassan emelkedhetett ki. Másként, de az ő nyomdokain járok. A középiskolában volt egy meghatározó élményem: a filozófia felfedezése, ami Descartes-hoz kapcsolódott. Másodikban vállaltam egy referátumot, s ahogyan készültem, megéreztem a filozófia gondolkodás természetét és nagyszerűségét. Ettől kezdve nem tudok elszakadni tőle. Emellett az irodalom és a történelem is nagyon érdekelt, faltam a könyveket, regényeket, a szépirodalmi műveket. 1986-ban érettségiztem, de akkoriban a filozófia nagyon erősen a marxizmust jelentette, így nem filozófia szakon akartam továbbtanulni. Várpalotán, ahol érettségiztem, ebben az évben gyakorló tanárként oktatott egy végzős egyetemista Pécsről, ő javasolta, hogy az itt nem sokkal korábban indult magyar-művészettudomány szakpárra jelentkezzem. Azóta itt vagyok, ahogyan ő is: Csovcsics Erikának hívják, nagyszerű dolgokat vitt véghez, sokan ismerik.

- Ez azonban még nem jelenti egyből azt, hogy Ágostonnal kezdjen foglalkozni. Hogyan került képbe a teológia?
- A teológiai érdeklődés az egyetemen kezdett erőssé válni, s érdekes, hogy a Soros Alapítványnak köszönhetően. A nyolcvanas évek végén, amikor már némi változás mutatkozott a közéletben, az alapítvány az MTA-n keresztül valahogy betette a lábát Magyarországra és az egyetemekre. Pécsett szponzorált egy Spiritualitástörténet elnevezésű programot, amelyben például Raj Tamás rabbi is tartott előadásokat a Bibliáról, de tanulhattunk héberül, görögül és latinul is. Olyanok oktattak, akik nem illeszkedtek a fősodorba, a pártos vonalba. Itt tanított Vidrányi Katalin is, akit nagyapám mellett leginkább nevezhetek szellemi vezércsillagomnak. Hihetetlen intellektus volt, rendkívül kritikus elme, fanyar, olykor kegyetlen humorral. Ő beszélt először patrisztikáról, kalkedoni zsinatról, nikaiai dogmáról olyan mélységben, ahogyan én, bár sokáig jártam hittanra, és voltak elméleti ismereteim is, soha nem hallottam. Vidrányi világított rá, hogy mindez személyesen és teoretikusan is izgalmas dolog, nagyon komoly filozófiai vonatkozásokkal a háttérben. Vele kezdtem Szent Ágostont olvasni latinul, e munka végeredménye azután egy fordításkötet lett, amit ő már nem olvashatott.

- Sator Quartet nevű együttesével középkori himnuszokat adnak elő. Ez is a teológiai érdeklődés eredménye?
- Talán furcsának tűnhet, de a zenei tevékenységemet a kényszer szülte. Amikor elkapott a tudományos láz, akkor az teljesen kitöltötte a napjaimat - természetesen a család mellett. Azonban egyszer csak látászavarom lett, s ezért képtelen voltam olvasni. Ez kettős látással járt, ami elég idegesítő, és lehetetlenné teszi az intenzív munkát. Ekkoriban került előtérbe a zene, ami korábban a gimnáziumi éveimet végigkísérte. Rengeteg zenei ötlet összegyűlt már, amiket elkezdtem kidolgozni, meghangszerelni. Először egy rockosabb hangzásvilág alakult ki, és Lackfi János versei és a zeném megtalálták egymást. Ekkor került képbe Lovasi András, akivel a túlélés céljából hajdan együtt zenéltünk a katonaság alatt, és akivel a barátság mindmáig tart. Megkértem, hogy énekelje fel a dalokat, s a végén elkészítettünk egy lemezt a Hangzó Helikon sorozatban, ami aztán elkezdte járni a maga útját. A rockzenét szeretem, de sosem fejezte ki igazán az én zenei világomat. Az valahol a progresszív rock, a jazz és a kortárs zene határvidékén található, ma már inkább klasszikus irányultságú. Inkább akusztikus, mint elektronikus zene. Most ilyen jellegű muzsikát írok. Erre szövetkezve jött létre a Sator Quartet, amelyben rendkívül tehetséges, képzett, profi zenészekkel dolgozom együtt, és Bognár Szilvi énekli a dalokat. Az első albumon korai keresztény latin nyelvű himnuszokat adtunk elő kortárs zenei elgondolásban, és ezt a vonalat szeretném folytatni. Ebben a projektben megtalálható minden, ami érdekel: filozófia, teológia, irodalom, művészet, zene.

- Blogot is ír, talán az elsők között volt, akik ilyen formában osztják meg gondolataikat a nagyvilággal.
- Egy évig írtam a Katolikus Szemmel elnevezésű blogot, amit aránylag sokan olvastak. A „katolikus" az egyetlen címke, amit elviselek magamon, de ezt is az eredeti görög jelentésében, "egyetemes"-nek értem, tehát elég szélesen értelmezem a fogalmat. Más jelzőket, mint „liberális", „konzervatív", „baloldali", „jobboldali", stb. nem ragasztok magamra. A blogot, ami most már a saját nevem alatt fut, azért indítottam, mert érdekelt a műfaj és a publicitásnak ez a módja. A nyomtatványokkal folyton küzdeni kell, pénzt szerezni, harcolni a grafikusokkal, kiadókkal, és a terjesztőkön múlik, hogy végül kihez jut el. Holott az a cél, hogy a szöveget minél több ember elolvashassa. Én nem magamnak művelem a tudományt, szeretném az eredményeimet, gondolataimat, javaslataimat másokkal minél egyszerűbben és hatékonyabban megosztani. A blog azonnali publikálást tesz lehetővé és a világ bármely részén elérhető. Azt persze nem írom meg, hogy mit ebédeltem, mi történt velem, ilyen értelemben tehát ez nem is blog, nem netes napló. Tárgyilagosan és közérthetően próbálok írni időszerű kérdésekről egy szilárd és nagyon gazdag hagyományból merítve tudást és ösztönzést. Sok nyilvános előadást tartottam már, ahol fontos a közérthetőség, a blog ebből a szempontból nem újdonság.

- Ennek egy másik formája volt a Hit és szépség című előadás-sorozat.
- Két éve lehetőséget kaptam Balogh Gézától, a Fény Kft. akkori új vezetőjétől, hogy indítsunk egy beszélgetős sorozatot művészekkel, felhasználva a kapcsolatrendszeremet. Ez jót tenne a püspöki pincének is, hiszen a belváros centrumában található, nagyszerű épület, jó borokkal, de alig ismerik az emberek. Sajnos azonban ma Magyarországon nem olyanok a viszonyok, hogy előre le tudjunk szervezni egy egyéves programsorozatot. Illetve ahhoz nagyon stabil anyagi és intézményes beágyazottság kell, amivel egyre kevesebben rendelkeznek. Így végül csak három beszélgetés valósult meg.

- Lassan két évtizede tanít az egyetemen. Mi a véleménye a felsőoktatási struktúra átalakításáról?
- Mindig figyelemmel kísértem a felsőoktatás és az oktatáspolitika fejleményeit. Korábban is elolvastam az aktuális kormányok megannyi tervezetét, és a véleményemet sem rejtettem véka alá. Egy időben viszonylag rendszeresen írtam a Heti Válaszban felsőoktatási kérdésekről. Erősen bíráltam Magyar Bálinték törekvéseit, de akkoriban nem is sejtettem, mi vár még ránk. Ma katasztrofális a felsőoktatás helyzete. De nem is beszélnék felsőoktatásról, mert az félrevezető kifejezés. A kulcsszó az Egyetem. Az Universitas, amelynek éppúgy feladata a kutatás, mint az oktatás, és amelynek nem feladata, hogy szakmát adjon. Ma azért beszélnek felsőoktatásról, mert azt hiszik, hogy attól felsőfokú szakképzettséget kell elvárni. Van ilyen is, nagyon fontos, de ezt nem szabad összemosni az egyetemmel. Az egyetemnek más célja van. Az egyetem a szabad kutatás és megismerés helye, ahol tanárok és diákok megosztják egymással a tudást, és ahol a személyiség közös kiművelését tekintik alapvető célnak és feladatnak. Az egyetem elvileg autonóm intézmény a társadalom szívében, és nem az iparkamarának vagy valamelyik minisztérium igényeinek alávetett technikum, amivé silányult. Tény a demográfiai fogyás, és valóban túl sok az úgynevezett "felsőoktatási" intézmény, ráadásul néhány úgy jött létre, hogy nem felelt meg a minimális szakmai elvárásoknak sem. A kormány helyesen felismerte, hogy lépni kell, de ezek a lépések kiszámíthatatlanok, improvizáltak, nem látjuk a stratégiát, csak az irtózatos pénzkivonásokat szenvedjük el. Mindez elmélyíti a bajt. A háttérben politikai lobbik munkálkodnak, az intézmények sorsa az ő kezükben van. Innentől a dolog teljes káoszba fullad. Óriási gondnak tartom azt is, hogy az MTA félreérti a saját, nagyszerű hivatását, és azt hiszi, hogy egy egyetemek fölött álló intézmény, amely diktálhat az egyetemi szférának. Az oktatáspolitika ráadásul elfogadja és támogatja ezt az abszurditást Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy az MTA kiad doktori fokozatokat, amit ráerőszakolnak az egyetemekre. Magyarországon ma kevés kivétellel csak úgy lehet valaki egyetemi professzor, ha teljesíti az akadémiai doktori követelményeket. Ez teljes képtelenség, amit külföldi kollégáink nem is értenek. Angolszász területeken elég a PhD-fokozat, és a megfelelő életmű ahhoz, hogy pl. az oxfordi King's College professzora lehessen valaki. Németországban a PhD nem elég, habilitálni kell, akkor lehet valaki mondjuk a berlini Humboldt Egyetem professzora. Nálunk még ez sem elég. Csak ha megszerzed az MTA igazolását - amit a közbeszéd félrevezető módon "nagydoktorinak" mond, mintha a PhD "kisdoktori" lenne -, akkor lehetsz - esetleg - professzor mondjuk a PTE-n. Itt tehát igazi hungarikumként az angolszász, a német és a szovjet rendszer keveréke honosodott meg. A kormányzatnak ebben kellett volna rendet vágnia, hiszen az egész mélyen érinti a doktoriskolákat, azokon keresztül pedig az MA- és BA-képzéseket. Ehelyett azonban most létrehoztak egy másik akadémiát is ugyanerre a modellre, hogy hasonló hűbéri rendszert építsen ki a művészet és a kultúra világában, mint az MTA a tudományokéban. Kompenzálásképpen pedig még erőteljesebben pozícionálják az MTA-t, aki megmondja neked, hogy te mi leszel az egyetemen, indíthatsz-e doktori iskolát, kapsz-e pályázati pénzt, ad absurdum lehetsz-e intézetvezető, stb. Ez hallgatólagosan megy, összekacsintva, ilyen-olyan pontozások formájában, mert a felsőoktatási törvény valójában nem ezt mondja ki, és nem is mondhatja, hiszen képtelenség, hogy egy kihalásos alapon működő kegyúri társaság döntsön arról, ki lehet professzor egy egyetemen. Ma az egyetemi "életpályamodell" csúcsa az akadémikusság, mert az MTA-tagok, és most már az MMA-tagok is, alanyi jogon kapnak havonta busás apanázst és mindenféle kedvezményeket, függetlenül attól, hogy bementek-e egyáltalán a laboratóriumba, írtak-e bármilyen tanulmányt, könyvet, stb.

- Teológiára fogékony emberként mi az álláspontja a hittan általános iskolai oktatásba történő bevezetéséről?
- Részletesebben írtam erről a kérdésről, de meg kell mondjam, hogy például Udvardy püspök úr, akinek a véleményére adok, nem teljesen ért egyet velem, mert szerinte erősen leszűkítem a katekézis, a hitoktatás fogalmát. De miről is van szó? Kötelezően választható tantárgyakról beszélünk, s nem csupán az egyházi iskolákban, hanem a teljes közoktatásban. A társadalom szekularizált része természetesen visszakérdez, nem érti, hogy mi az az erkölcstan, mi az a hittan. Az iskolák alapcélja az, hogy a gyerekeket a társadalom kulturált tagjaivá neveljék. Röviden szólva az inkulturáció. A hitoktatás célja viszont eredendően az egyházba, Krisztus titokzatos testébe való beavatás, amelynek révén az egyház közösségének tagjává válunk, ami szentségi módon megtörténik a keresztségben. Tehát más a cél az iskolákban és más az egyházi hitoktatásban. Ezért a fakultatív hittant - amire egyébként én is járattam a gyerekeimet - sokkal szerencsésebb megoldásnak tartom, éppen az egyház identitásának megóvása érdekében. Ez nem szekularizált indok, nem arról van szó, hogy „kereszténység vagy szabadság", ami hamis alternatíva.

- Ön az Összefogás Pécsért Egyesület, az ÖPE alapító tagja volt, korábban számos fórum, előadás szervezésében tevékeny részt vállalt, de már jó ideje nem látni-hallani... 
- Számomra a civil közéletiség nagyon fontos. Kezdetben laza ismeretségek fűztek egymáshoz minket, alapítókat, később aztán barátságok születtek. Ez egy olyan pécsi értelmiségi kör volt, amely egyfajta kereszténydemokrata elkötelezettséget jelentett - természetesen nem pártos vonatkozásban. Én mindig csak kulturális területén tevékenykedtem, semmilyen közvetlen politikai szerepet nem vállaltam. Ezt eleinte a barátaim nehezen fogadták el, de engem inkább a művészet, a kultúra és a tágabban értelmezett közéletiség vonzott. Nyolc éven át vezettem egy szabadegyetemet, évente tíz alkalommal tartottunk előadásokat, beszélgetéseket többnyire a Nagy Lajos Gimnáziumban. Belefáradtam egy kicsit. Visszavonultam az egyesületből is, mert ma nem látom a közéletben azt a szegmenst, ahol úgy tudnék tevékenykedni, hogy ne kelljen olyan kompromisszumokat kötni, amelyeket nem akarok. A civilség, a kisközösségi önszerveződés lehetőségei sajnos nagyon leszűkülnek a rettenetesen erős pártoskodás, az erőteljes államosítás és a hatalmi centralizáció miatt. A politikai csatatéren nem tudok tevékeny szerepet vállalni úgy, hogy közben ne veszítsem el önmagamat. De elmondom, megírom a véleményemet.

- Hogyan vélekedik a város mostani helyzetéről? Mennyit tudtunk megvalósítani az EKF-projekt célkitűzéseiből?
- Sokan jönnek hozzám itthonról, külföldről is - magánemberek, tudós kollégák -, akik le vannak nyűgözve Pécstől. 1986 óta élek itt, de még mindig tudom külső szemlélőként csodálni. Szerintem szellemi-kulturális értelemben az ország legjobb adottságú városa. Olyan hihetetlen kincsei vannak, amiket az itt lakók fel sem fognak. Elmondjuk, hogy igen, a belvárosnak ez a része világörökség, de nem igazán tudatosítjuk, hogy mekkora érték. Itt van az ókeresztény temető, az ezeréves püspökség. Itt van az a kulturális, nemzetiségi sokszínűség, amire az eredeti koncepció megfogalmazói felépítették az EKF-programot. Úgy tudom, amikor ez a folyamat megbicsaklott valamin, akkor mindig a politika állt a háttérben. Ha egy akármilyen párt megmondó emberei elkezdenek pénzeket osztogatni a saját szempontjaik szerint, akkor abból nehezen születik érték. A közelmúltban itt járt amerikai barátaim el voltak ájulva a Zsolnay-negyedtől, többször ki kellett vinni őket. A Kodály Központ tényleg bámulatos. Ha nem kerülne legalább három órába, hogy a Budapest-Pécs vonalon oda-vissza eljussunk - és még a reptérre való kijutás is nagyon nehézkes -, azaz ha közlekedésben Pécs nem lenne ennyire a periférián, akkor Horvátország és Észak-Olaszország irányában ténylegesen regionális központtá válhatna. Most (még) nem az, csak egy gyémántfélkrajcár, amit úgy kell előkapirgálni.
- Abban a kevés szabadidejében, amikor nem az oktatás vagy a zenélés foglalja le, mivel töltődik fel?
- Nekem nincs hobbim, mivel minden, amivel foglalkozom szabadidő-tevékenység, ahogyan a latinok mondták: otium: a zenélés, az írás, a fordítás és a tanítás is. Mindig úgy érzem, hogy sok időt elpazarolok, mert még sok mindent lehetne csinálni. Patacs régi része, ahol lakom, nagyon szép hely. Van egy nagy kertünk, s amikor már eleget ültem az íróasztal mellett, akkor kimegyek a kertbe. Cicero írja valahol, hogy legfőbb vágya „egy kertre néző könyvtárszoba". Ez nekem megadatott, tökéletes rekreációs környezetet biztosít. Néha fűnyírás közben megírok fejben egy blogbejegyzést. Nemrég pedig rátaláltam a főzésre, ami, ha nem kötelező, nagyon kreatív, művészi tevékenység lehet.

H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva