Pécsi Arcok - Koltai Dénes: "A tanári sikerek értékesebbek"

Koltai Dénest - akár pártszimpátiától függően is - lehet szeretni és nem szeretni, szakmai teljesítménye mindesetre elismerésre méltó, s megnyerő személysiég is egyben. A semmiből hozta létre a ma már több mint négyezer hallgatóval rendelkező felnőttképzési intézetet, amely nemrégiben az egyetem legnagyobb önálló karává is vált. Andragógiai, azaz felnőttnevelési ismereteit világszerte elismerik, mint ahogy intézményvezetőként nevéhez kötődő fejlesztései is példaértékűek nemcsak az országban, de a térségben is.

Pedig nem volt mindig egyértelmű, hogy nagy sikereket hordoz majd pályája:

„Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen karriert csinálok - volt ebben szerencse is, sokszor pedig jó helyen voltam jó időben. Kisgyerekként táncos-komikus szerettem volna lenni, később pedig - bármily meglepő - női kalaposnak készültem. Tizenéves fejjel viszont már azért tettem meg mindent, hogy kibukjak az iskolából: akkor lakatosműhelyben, díszműkovácsként láttam a jövőmet, hiszen mesterem megszerettette velem ezt a szabadidőmben végzett munkát. Vonzott, hogy egy ezüst öt pengősből például egy csodálatos virágot lehet készíteni."

Soha nem szakított azonban ebből az "egyszerűből nagyszerűt alkotni-habitusból". Bár szülei a tanári pályára szánták, megvolt benne az a kreativitás, amellyel mindig előbbre és előbbre tudott jutni.

„Amikor elkezdtük a népművelést, a felnőttnevelést, négyen voltunk egy adminisztrátorral és egy táskaírógéppel, mára a legnagyobb egyetemi kart tartjuk fenn - a világ minden táján ösztöndíjasaink vannak, s munkánkat európai szinten is elismerik" - mondja a fejlesztések tekintetében a többi kart utcahosszal előző FEEK dékánjaként, aki éppen a doktori iskola megteremtésén és a kiöregedő oktatóbázis frissítésén fáradozik.

Rengeteget dolgozik, de nem a másutt jól ismert stresszes légkörben, sokkal inkább sohasem kesergő, nyugodt, megoldáskereső hozzáállással, amelyben ráadásul a humornak is mindig nagy szerepe jut. Mentalitása a politikai közegben is megmaradt: ha kellett, megmondta véleményét párttársainak még a rendszerváltás előtt is. Ma irodájában ki is vannak függesztve a kiszólások miatt kapott, bekeretezett fegyelmik.

"Való igaz, hogy nem kerteltem és ma sem teszem, ha nem tetszik valami. Ha a "Hülye Hülyét Hoz" elve érvényesül, óhatatlan hogy ki kell mondani azt, ami ki kívánkozik. Soha nem bántam meg."

És, hogy miért kezdett egyáltalán aktívan politizálni a nyolcvanas évek végén?

„Mert megválasztottak városi első titkárnak - mondhatjuk, betévedtem a politikába. De hozzáteszem ugyanakkor: így láttam a legnagyobb lehetőségét annak, hogy az általam elképzelt eszményeket el lehet indtani. Döntési helyzetemben pénzt harcolhattam ki jó célok - mint a nemzeti színház felújítása, vagy éppen a Babits gimi tornacsarnokának befejezése - érdekében, így nem szégyenkezhetek."

Kisvártatva elkezdte azonban építeni a pécsi felnőttképzést, így nem érezte szükségét további nagypolitikai szerepvállalásnak. Ráadásul a légkör is gyökeresen átalakult a kilencvenes évekre.

"Ha egy politikust leköpnek, csak annyit válaszolhat: Jé, esik...! Nem vagyok én alkalmas arra, hogy a magam habitusát meghazudtolva, ne vágjak vissza, ha a szükség úgy hozza. Ebben az eldurvult politikai atmoszférában temérdek konfliktust kell elviselni, olykor primitív sértegetést lenyelni. Ez nem nekem való. Sokkal inkább a tanítás. A végzős vagy a már befutott hallgatóimtól érkező hála megfizethetetlen" - mondja, amikor az oktatási és politikai sikerek összehasonlítására kérem.

A karakán megmondóember szerepében éppen azért nem tetszeleg ma már, mert mindennél előbbre tartja a tanítást: „szakértői munkámmal ugyan tevékenyen részt veszek a szocialista párt formálásában, de inkább meghúzódok a háttérben. Megnyilvánulásaim szerintem az egyetemnek sem tennének jót".

A politika összes hátulütőjével tisztában lévén ma is vallja: mindegyik pártban működik a halmozódó hülyeség törvénye. Emellett szerinte „a frakciófegyelem miatt a testületekben, legyen az városi vagy országos, végeredményben fizetett gombnyomogatók ülnek, egyéni döntésekre számítani alig lehet". Mindezekkel együtt azért, mondja kérdésünkre, amolyan levezetésként még a parlamenti munka esetleges egyszeri bevállalását sem tartja teljesen kizártnak.

Persze csak akkor, ha az "nem megy az idősebb évekre tervezett otthoni kertészkedés és a mini kovácsműhelyben való ténykedés rovására".

Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva