2011 októberében újra megnyitott a híres-nevezetes Caflisch cukrászda, a helyiséget P. Horváth Tamás élesztette fel hamvaiból. A sokak által csak Petőfiként ismert szakács és irodalmár leginkább az egykori Dante kávéház tulajdonosaként vonult be a köztudatba, ám azt már kevesebben tudják róla, hogy közéleti szerepléseiért egykoron „eltanácsolták" a középiskolából.

- Hogyan lesz valakiből a XXI. század elején egy hamisítatlan szecessziós kávéház tulajdonosa? A kezdetek legalábbis nem ebbe az irányba mutattak.
- Valóban. Másodikos koromban kirúgtak a Kodály Zoltán Gimnáziumból. Dúlt a kádárizmus, de nekem nagy volt a szám. Közreműködtem a szép emlékű Dialógus-békecsoport tevékenységében, s addig-addig szervezkedtem, míg egy szép napon kiraktak a suliból. Sok választásom nem volt, dühömben elmentem szakácsnak azzal a céllal, hogy hajószakácsként jól eltűnök majd a nagyvilágban. De mire elvégeztem a szakácsiskolát, itt volt a rendszerváltás a nyakunkon. Maradtam. Minden március 15-én jártunk fel tüntetni Pécsről Pestre. Akkor még nem nagyon ismertük egymást a későbbi egyetemi társasággal, így a szakállam és akkor még vékony alkatom miatt rám ragadt a kispetőfi név... Közben befejeztem a gimnáziumot esti tagozaton.

- Egy hirtelen váltással a Jelenkornál találta magát.
- Mindig is szerettem olvasni, készültem az egyetemre s egyszer csak Csordás Gábor felvett a folyóirathoz, majd a kiadóhoz. A Széchenyi téren folyt az irodalmi munka, az irodában még ott lebegett Szederkényi Ervin szelleme - ő akkoriban halt meg. Voltam tördelő, mindenféle szerkesztő. Összeismerkedtem a magyar irodalom legjelesebb alakjaival, elsősorban Csorba Győzővel, Bertók Lászlóval, Parti Nagy Lajossal, valamint Kertész Imrével, Esterházy Péterrel, Nádas Péterrel és Balassa Péterrel. Én bontottam ki Weöres Sándor gyászjelentését, amit Károlyi Amy küldött a Jelenkornak: "Weöres Sándor hazatért, engedjük el Isten nevében." Szerettem a Jelenkornál dolgozni.

- Az egyetemen magyar szakosként aztán „szövegboltot" vezettél, benne egy kis kávézóval.
- Amint lehetett, megalapítottuk a szövegboltot. Akkoriban nagy hiány volt a kortárs és mindenféle szakirodalomból, a rendszerváltás után klasszikus alapszövegek nem voltak kiadva, lefordítva, az egyetemen sem volt még könyvesbolt. Akkor megkaptunk egy egyetemi gondnoki lakást a Huszárik Mozi mellett - sajnos az már nincs meg, az épületet átépítették. Ott alakítottuk ki a hiánypótló könyvesboltot és kávézót, a hallgatók és a tanárok legnagyobb örömére. Aztán megettek a nagy cégek, meg aztán fontosabb volt az egyetem az üzletnél. Én imádtam egyetemre járni, minden órán ott voltam, olyan hihetetlen jó tanáraink voltak, mint például Vidrányi Katalin, Somlyó Bálint, Szigeti Csaba vagy Tatár György.

- A jó emlékű Szép Literatúrai Ajándék megalapításakor még nem sejtetted, hogy később a város egyik legfelkapottabb kávézójának tulajdonosaként a lap fenntartásáért kell majd „küzdened".

- Interdiszciplináris nyári táborokat szerveztünk Móron, amelynek székhelyét pár év után áthelyeztük Sellyére. Létrehoztuk a Virág Benedek Alapítványt s megalapítottuk a Szép Literatúrai Ajándék című folyóiratot. Olvasható, minőségi irodalmi újságot szerkesztettünk, remek versekkel, novellákkal és kitűnő tanulmányokkal. Jó kezdeményezés volt, az akkoriban induló más lapok élettartamához képest sokáig is tartott, országosan terítettük, minden nagy egyetemi városban jelen volt. Még a budapesti Műcsarnokban is tartottunk irodalmi estet. Miután azonban a Soros Alapítvány megszüntette a támogatást, megszűnt, ugyanerre a sorsa jutott a sellyei tábor is, amit tizenegy évig csináltunk. Az utolsó, a tizenkettedik műhely már a Dantéban zajlott. Az Ajándék már a végét járta, amikor kitaláltuk, hogy gründolunk egy kocsmát és annak a hasznából majd eltartjuk a lapot, mert azt szívügyünknek tekintettük. Nem gondoltuk volna, hogy a Dante nemhogy a lapot, de önmagát sem fogja tudni eltartani.

- Miért éppen a Csontváry Múzeum épülete lett a Dante székhelye?
- Kerestünk egy jó helyet Pécsett. Szóba jött a mostani Paulus helye is, de azt akkoriban még nem tudtuk elintézni. Véletlenül azonban összeakadtam az egyház akkori vagyonkezelőjével, aki felajánlotta, hogy letelepedhetünk az épületben. Eleinte jutányos, majd - amikor megromlott köztünk a viszony - brutális áron béreltük a helyet. Sok hibája ellenére a Dante egy csoda volt. Tíz év alatt mintegy ezer rendezvényt csináltunk: komoly- és könnyűzenei koncerteket, színházi előadásokat, kiállításokat, könyv- és divatbemutatókat - mindezt önerőből. A Dantét imádtam, és szerintem jót is tett a városnak és a kulturális életnek. Dalos György azt mondta a frankfurti könyvvásáron, hogy a Dante Közép-Európa legjobb kocsmája. Engem az egészben igazából a programszervezés érdekelt. Beck Zoliék nálam kezdték pécsi pályafutásukat, Boban Markovics zenekara Magyarországon először nálunk lépett fel. Nagyon nagy durranás volt, ahogy az is, amikor Cseh Tamás koncertjén 700-an zsúfolódtak össze a kertben.

- Sokan azóta is emlegetik a helyet... Mihez kezdett ezt követően?
- Kibéreltem egy vadászházat Nagymátén, Bükkösd felett az erdőben, ahol egyebek mellett a családi- és konferenciaturizmus fellendítését tűztem ki célul. Eleinte az is jól ment, ám az erdészet sorompóval lezárta az utakat, mondván, nem kell a Mecsekbe turizmus, fakitermelés meg vadászat kell, tulajdonképpen ellehetetlenítették a vállalkozást. Akkor azt gondoltam, hogy soha többet nem leszek vállalkozó. Nyolc hónapig munkát kerestem, diplomával, szerkesztői és szervezői tapasztalattal. Nem vagyok finnyás, de semmit nem találtam.

- És akkor a jött Caflisch...
- Először a Papnövelde utcában néztem ki a múzeumi restaurátor műhely épületét, amelyből Dante 2 lehetett volna. Tágas, ideális helyen van, mert nincs messze, nincsenek szomszédok, és így nem zavartak volna senkit a rendezvények, és a kiállítótérrel is egymást erősítettük volna - akárcsak a Dantéban -, ám ez sajnos nem jött létre. A Múzeummal előrehaladott tárgyalásaink voltak már, de végül nem sikerült a restaurátoroknak megfelelő helyet találni. Végül sikerült megállapodnom a Holdinggal a Caflischról. Bár a cukrászda leírhatatlan állapotban volt: büdös és dohos, áram és fűtés nélkül, csöpögött a víz, a cserépkályha szétfagyott, a felszerelés és bútorzat széthordva, de én azt gondoltam, ez a hely jó lesz, kicsi, jó nevű, cukrász pedig még úgysem voltam. Ráadásul régi nagy szerelmem a komolyzenei kávéház: Nagyszebenben láttam ilyesmit. Pécsett nem volt még ilyen jellegű kávéház, ez lesz az első. Szerencsére Deák Márta és társai (a Pannon Filharmonikusok elsőhegedűse és zenésztársai) felvállalták a dolgot, és már két szenzációs vonósnégyes kamaraestet rendeztünk. Teltházasak a zongoraestés péntekek is, valamint a Jelenkor estjei is sok embert vonzanak. Emellett szintén nagyon érdekesek a múzeummal közös programjaink. Kitaláltunk egy izgalmas dolgot a legközelebbi alkalomra is: Gebauer Ernő Havihegyi vihar című olajfestményének elemzéséhez meghívtunk egy meteorológust is. Dr. Geresdi István, a TTK dékánja elvállalta, hogy a Havihegy légköri állapotát elemezve a viharokról fog beszélni - mintegy a festményhez kapcsolódó esztétikai előadás korreferátumaként...

- És mikor indul útjára a Petőfi-gőzös?
- Még az egyetemen kezdtem el írni a regényemet, ami még mindig csak kéziratban és töredékesen van meg. Néhány fejezet elkészült, de kéne egy-két nyugodt év, hogy befejezzem. Gyerekek és a vállalkozói lét mellett nagyon nehéz írni, de előbb-utóbb biztosan elkészül majd az opus.

H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva