Pécsi Arcok - Rudán Joe: "Van bennem tüske, nem is tagadom"

A Pokolgép és a P. Mobil korábbi énekese több mint húsz éve meghatározó alakja a pécsi és az országos zenei életnek. Az énekes mostanában ugyan egy kicsit mellőzöttnek érzi magát ("a város kulturális életének irányítói által" -mondja), amiért is egy kis hiányérzet munkálkodik benne, mindazonáltal tavaly létrehozott egy olyan akusztikus formációt, amelyben régi klasszikus rockszámokat dolgoznak fel lírai megközelítésben.

- Honnan jött az indíttatás? Mindig is rockzenész szerettél volna lenni?
- A hetvenes évek közepén hallottam előszőr a Black Sabbath Sabotage című lemezét, s úgy megtetszett ez a fíling, hogy úgy éreztem, nekem is ezt kell csinálnom. Addig csak lágyabb zenéket hallgattam. A családban egyébként nem volt muzsikus, de szerették a zenét, édesanyám jól énekelt. Az általános énekkarában már énekeltem, ott derült ki, hogy jó hangom van és muzikális vagyok. Később a középiskolában aztán sok zenekarban játszottam basszusgitárosként és persze énekesként.

- Az első komolyabb, országos hírű zenekarod a Coda volt.
- A Kalamáris Étteremben alakult meg a Blueskocsma, amely aztán átköltözött az Aranykacsába. Minden szerdán kötelező volt a megjelenés, ott tömörültek a zenészek. A Bormester Blues Bandba, mint alapzenekarba mindenki beszállt egy-egy szám erejéig. Ezen a helyen jöttem össze Jezerniczky Tamással, a Coda első gitárosával és Marsi Csabával, akikkel Led Zeppelint és Deep Purple-t kezdtünk játszani. Első koncertünk 1988. július 21-én volt az Ifjúsági Parkban. Mindenfelé játszottunk az országban, egyebek mellett az orfűi EFOTT-on is felléptünk. Próbálkoztunk saját lemezzel, de valamiért nem jött össze a korong.

- Hogyan lettél a Pokolgép énekese?
- Éppen a budapesti Rock Caféban koncerteztünk akkor, amikor a Pokolgép énekest keresett, miután Kalapács Józsi távozott onnan. Feltették a kérdést, hogy énekelnék-e náluk, mire természetesen igent mondtam. Ám, azzal a feltétellel, hogy a saját zenekaromat nem akarom elhagyni. Akkoriban más világ volt, nem voltak egész évben koncertek. Ha megjelent egy lemez, népszerűsítő turné keretében járták az országot az együttesek, utána azonban fél évig semmi. Így működött párhuzamosan egy ideig a két zenekarom. Aztán pár éven át jött egy hullámvölgy, amikor három évig nem készítettünk lemezt a Géppel, de szerencsére a Coda működött tovább, és kisebb klubokban léptünk fel. Sipeki Zolival közösen aztán elkészítettük első Coda-lemezünket is.

- Közben képbe került az egyik legnépszerűbb magyar zenekar, a P. Mobil, ahová Schuszter Lóránt hívott.
- Igazából mindig az volt a baj, hogy több lovon ültem egyszerre. Ott volt a Coda, a Pokolgép, közben pedig rockoperákban is kaptam szerepeket. Ellák szerepét játszottam a Szörényi-féle Attila - Isten kardja című darabban, énekeltem az István, a királyban, majd a Demjén Rózsi által elkészített Ármány és szerelem című rockoperában is, bár ez utóbbit még nem adták ki. Lóri 1996-ban hívott fel, hogy volna-e kedvem szerepelni a Kopaszkutya második részében. Igent mondtam, majd az is kiderült, hogy énekesként is számítanak rám. Akkoriban ott zenélt Póka Egon és Németh Gábor, az ország legjobb ritmusszekciója Hülye lettem volna kihagyni.

- A politika azonban közbeszólt...
- Lóri belépett a MIÉP-be, ami nem igazán tetszett a többieknek. Pókáék válaszút elé állították: vagy kilép a pártból vagy ők lépnek ki a zenekarból. Lóránt maradt a zenekarban, ahogyan én is. Közben azonban újból beindul a Pokolgép is, ekkor lettem nagy bajban, hiszen így egyszerre három zenekarban léptem fel. Érdekes évek voltak... A P. Mobil tíz évig nem adott ki lemezt, én meg kezdtem besokallni, hogy mindig csak a Kétforintos dalt kellett énekelnem. Páran külföldre jártak zenélni, így aztán szép lassan széthullott az a felállás. Érdekes: hogy ha én elhagyok egy zenekart, akkor utánam is távoznak mások is... Ugyanez volt a Pokolgéppel is. Húztuk egy darabig, de aztán már minden koncerten veszekedtünk Kukoveczzel. Húsz év sok idő..

- Azért nem hagytad el teljesen a P. Mobil-vonalat sem...
- A Mobilmánia nevű zenekar, amelyet Vikidállal, Tunyóval, Zefivel, és Kékesi Bajnokkal alapítottunk, nyáron rengeteget koncertezik, bár Tunyogi halála minden szempontból rosszul érintett és Vikidál is bemondta az unalmast, így egyedül énekelek. De ez nem baj. Sőt, számos zenekar kér fel, hogy lépjek fel velük együtt, egy nyíregyházi és egy mosonmagyaróvári együttes is megtalált. Nemrég pedig Erdélyben koncerteztünk egy hétig egy helybéli formációval.

- Hogyan látod a rockzene mai állapotát?
- Ma már kevesebb embert érdekel, régen underground műfajnak számított. Nem volt tele a tévé, a rádió és a sajtó a zenekarokkal. Csak egy-egy plakát tájékoztatott arról, hogy koncert lesz valahol a városban. Most, ha bekapcsolod a tévét, mindenhonnan zene szól. Azoknak van nagyobb esélyük, akik nem a rockzene felé veszik az irányt. A mostaniaknak még az utolsó hajtincsét is belövik - lásd a tehetségkutató műsorokat. Nekünk nem volt mentorunk. De szerencsére például a ZION is működik ezerrel. Abból a szempontból jó a helyzet, hogy sokkal több amatőr zenekar működik, mint amennyi a mi időnkben volt, és van próbahelyük, fellépési lehetőségük is.

- A tavalyi EKF során annak ellenére sem kaptál szerepet a zenei rendezvényeken, hogy jelezted, szívesen felléptél volna...
- Nem biztos, hogy az EKF-re szükség volt, őrült pénzeket emésztett fel, és nem hinném, hogy sok olyan rendezvény lett volna, ami vissza is hozott volna valamit - akár erkölcsileg, akár anyagilag. Ráadásul azért sem kultiváltam igazán, mert engem, minket kihagytak mindenből, egy rendezvényre sem hívtak meg, még a pécsi zenekarok fesztiváljára sem. Többször beszéltem a Pécsi Kulturális Központ szervezőivel, de nem voltak hajlandóak együttműködni velem. Egyik formációm sem érdekelte öket. Pedig a közelmúltban háromszor is játszottunk a Dóm téren, ahol egyebek mellett a fogyatékkal élők megsegítését célzó koncerten vettem részt. Van bennem ezért egy kis tüske, minek is tagadnám...

H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva