Pécsi Arcok - Somogyvári József most Tanoval, a négy hónapos maffiózóval tanul
2013. december 28. szombat 17:25
Somogyvári József, a Syrius Kutyaiskola vezetője, akit sokan csak Somaként ismernek, nem csak kutyaoktató, de a kutyák szerelmese is. Kiskorában édesanyja nem engedte, hogy négylábú kedvencet tartson, ma viszont elképzelhetetlen számára, hogy kutyák nélkül éljen. A kutyaoktatást 1991-ben kezdte.
- Földmérőnek tanult, utána autóvillamossági szerelőként dolgozott. Minek volt köszönhető ez a váltás?
- Macival, az első kutyámmal mentem el először kutyaiskolára. Az engedelmes tanfolyam (így hívták az iskolában, ahova jártunk) után a gazdik ott maradhattak a következő tanfolyamon, azonban már oktatóként. Ezután kezdtem különböző kutyás táborokba járni, ahol a végén kutyakiképző vizsgát tettünk, így kezdődött. Az oktatással a tapasztalatom nőtt, ám rájöttem, hogy hiányoznak az elméleti alapok, ezért vendégelőadókat hívtunk, akik a kutyakiképzés etológiájáról tartottak beszámolókat és a gyakorlatban is bemutatták az újdonságokat.
- 2000-ben hozták létre az egyesületet, azóta létezik ebben a formában a Syrius Kutyaiskola. Milyen tanfolyamokon oktatják a kutyusokat?
- Nagyon népszerű a kutyaovi, ahol a 3-6 hónapos csöppségeket okítják, de vannak egyéni és haladó tanfolyamok is. Amikor létrehoztuk az iskolát, leginkább még az őrző-védő kutyákkal foglalkoztunk. Kedvenc négylábúink szerepe sokat változott az elmúlt 20 év során. Régebben a kutya az udvaron élt, ma már sokszor a házban, a lakásban a családdal él, így sokkal több mindent kell megtanítanunk nekik. Nem elegendőek az ülsz és maradsz vezényszavak, a házban sokkal több szabály vonatkozik rájuk, sokkal fontosabb a normális viselkedés elsajátítása.
- A kutyatámadások esetén mi a meghatározóbb, a kutya fajtája vagy a nevelés hiánya?
- Elsősorban a nevelés és az adott szituáció a döntő. A kutya, bármilyen tündéri tud lenni, és a család tagja, akkor is ösztönlény. Ha valaki bántja, könnyen visszakaphat, nem feltétlenül támadó szándékkal, de kárt okozhat. Ezért mindig azt hangsúlyozom, hogy még a legnyugodtabb állat mellett sem szabad gyereket hagyni, felügyelet nélkül soha. A legtöbb általam hallott eset előzményeit homály fedi az elején, aztán kiderül, hogy az áldozat olyan támadó, hergelő mozdulatokat tett, aminek következtében reagált úgy az állat, ahogy nem kellett volna.
Névjegy
1962. június 24-én született Pécsett. A Petőfi Általános Iskolába járt, majd az akkori Komarov Szakközépiskolába (mai Babits Gimnázium). Földmérőnek tanult, de nagyon keveset dolgozott szakmájában, korán rájött, hogy ez nem az ő világa. Utána 12 éven át autóvillamossági szerelőként dolgozott, majd autóvezetést oktatott.
1993 óta foglalkozik kutyákkal, azt mondja ez igazi szerelem. Felesége, Tímea és lánya Lilla is kutyabarátok. Feleségével együtt is szokták tanítani a család kedvenceit.
- Mire szokta felhívni a figyelmet kutyavásárlás előtt?
- Fontos, hogy az emberek átgondoltan válasszanak négylábú társat maguk mellé, ez a döntés akár 15 évre is szólhat. Választottunkért utána felelősséggel tartozunk, hiszen ránk lesz utalva. Mindenkihez másfajta kutya illik, nagy mozgásigényű állatot, csak olyan válasszon, aki tudja vele tartani a tempót. El szoktam mondani, hogy a szép kertet egy ideig elfelejthetik. Ha pedig az elejétől kezdve nem foglalkozik a gazdi a kutyusával, a drága kis aranyos, könnyen rohadt döggé változhat, aki jobb híján a lábbeliket és a bútorokat fogja megrágcsálni. A kutya nem egy tárgy, amit egy hét múlva félre lehet tenni. Őt etetni kell, orvoshoz vinni, sétálni, foglalkozni vele, takarítani utána. Utóbbiról sokan megfeledkeznek, de szerencsére, már egyre több gazdinál látom, hogy zacskóval járnak a közös sétákra.
- Beszélgetésünk során kiemelte a következetességet. Miért ennyire fontos ez a nevelésben?
- A családi kutyaprogram elején mindig azt kérjük a családtagoktól, hogy állapodjanak meg a szabályokban és mindenki ugyanazt kérje a kutyától, így neki is egyszerűbb lesz az élete. Ha mindenki mást enged és követel, az állat hamar összezavarodik.
- A hobbija lett a munkája. Ezen kívül van más is, amit szívesen csinál szabadidejében?
- Ahogy mondja, a hobbim egyben a munkám is. Imádom az állatokat, ezért szabadidőmben is szívesen foglalkozom velük. Családunk nemrég új taggal bővült, a négyhónapos Tanoval, aki nevéhez hűen igazi maffiózó. A német juhász kölyök nagyon fogékony az újra, gyorsan tanul. Ha időm engedi, vele gyakorolok. Szeretném, ha majd versenyezni is tudnánk. A másik kutyusunk Rió. Ő egy border collie, nemrég múlt egyéves, vele főleg a feleségem foglalkozik.
Horváth Patrícia
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Téli szünet kezdődik a népszerű...