Újabb elismerésben részesült Szilágyi Omer rendőr főtörzs-zászlós, a Pécsi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának szolgálatparancsnoka. A nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést vehette át Pintér Sándor belügyminisztertől. Sorozatunk következő részében a korábban az Év Rendőre és az Év Iskolarendőre díjat is kiérdemelt zsaruval beszélgettünk.

- Az Omer keresztnév elég különleges. Hogyan kapta?
- Édesapám Szerbiában született, onnan hozta magával ezt a nevet. Én már Pécsett születtem, Vasason. Ami érdekes volt számomra és megdöbbentő, hogy egyszer egy szerbhorvát tolmácsra volt szükség és összefutottam a szerbhorvát gimnázium egyik tanárával, aki éppen az egyik intézkedésünk kapcsán tolmácsolt. Amikor bemutatkoztam neki, akkor megdöbbent, mert ő is az Omer nevet adta a fiának. A név arab, keleti megfelelője az Omár, de ez inkább egy török eredetű név, ami az angol hegylakó megfelelője. Jelentése magányos, hegyi ember. Érdekes, mert a nevemmel ellentétben nem vagyok egy remete típus.

- Honnan jött az indíttatás a rendőri pálya iránt? Mindig is rendőr akart lenni?
- A családban nem volt rendőr korábban. Én gyakorlatilag 14 éves korom óta, amióta befejeztem az általános iskolát, dolgozom. A mostani a harmadik munkahelyem. Amikor bevonultam katonának, akkor kezdődött egyenruhás pályafutásom. A katonaságnál háromszorosan kiváló honvéd voltam, hiszen abban az időben voltak különböző megmérettetések. 1985-ben tartalékos őrmesterként szereltem le s rögtön jelentkeztem a rendőrségre, így 1985. szeptember elsejétől hivatásos rendőr vagyok. A rendőrségre őrmesterként, mint járőr szereltem fel. Az iskolát kétszeres élenjáró hallgatóként végeztem el, soron kívül előléptetést kaptam. Ahogy látták bennem a munkát, úgy alapoztam meg a jövőmet. Megbízott járőrvezetőként kezdtem, majd kinevezett járőrvezetőként folytattam, végül nagyon korán szolgálatparancsnok lettem. A szolgálatparancsnok diszponál az állomány felett, irányítja és segíti a munkáját. Ennek már jó pár éve, idén a 28. évemet kezdtem el a közterületi állománnyal.

- Miért inkább a bűnmegelőzést, a prevenciót választotta? Nem lett volna nyomozó inkább?

- Alapvetően szeretek az elemekkel harcolni, szeretem a kihívásokat. A mindennapos utcai megmérettetés, mindaz, amit lát és tapasztal az ember, mindig is érdekelt és a mai napig leköt. Ehhez szorosan kapcsolódik az, hogy én preventív oktatást vállaltam, hiszen látom, hogy milyen gondok és problémák merülnek fel a fiatalokkal és alapvetően a bűnelkövetői körrel kapcsolatban. Innen jött az, hogy a megelőzésre és a nevelésre nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni, hiszen ez alapján látjuk majd a munkánk gyümölcsét.

- Nemcsak a munkatársak, hanem az utca embere is tisztelettel beszélnek önről.
- Ez a rutin és az évek munkája. Ezt a fajta tiszteletet az elkövetői körben is ki kell vívni magunknak. Sokszor vannak olyan lehetőségek, bár szűkek, amikor az ember kompromisszumot köt, amikor nem biztos, hogy a büntetés a célravezető, hanem inkább egy jó alapos fejmosás, azzal is meg lehet nyerni az embereket.

- Milyen esetre emlékszik vissza szívesen?
- Egyszer rendőrautóval megálltam egy gyalogátkelőhelynél, ahol hosszan rá lehet látni az adott útszakaszra. Ott ácsingózott egy nénike bottal a kezében. Ha nem állok meg, akkor talán még mindig ott állna az a szegény. Átkísértem a túloldara, nagyon hálás volt. Olyan is megtörtént, hogy egy ellenőrzés során egy hölgy teljesen bepánikolt, semmi nem jutott eszébe. Segítettem neki, nem büntettem meg, s pár nap múlva a kapitányságon keresztül kaptam egy levelet, amiben megköszönte ezt az emberközpontú bánásmódot.

- Csavargók, hobók? Már névről ismerhet jó néhány utcán élőt.
- Érezhető a generációváltás a testületen belül. Sokszor előfordul, hogy kimegyek egy-egy eseményre, ahol fiatalok intézkednek a hajléktalanokkal szemben, akik amikor meglátnak, megörülnek: "Főnök úr, maga is itt van, nem is mondták a fiatalok, hogy dolgozik még! Értjük mi a szót, már megyünk is, nem balhézunk!" A személyes kontaktus adja magát ilyenkor. Amikor kimegyünk egy helyszínre, fontos, hogy tudjunk kommunikálni, fel tudjuk venni azt a habitust azokkal az emberekkel, akikhez kimegyünk. Az, hogy Györgytelepen ordítoznak az emberek, nem biztos, hogy ellenségeskedést jelent, hiszen az ő életterükben az a habitus a bevett szokás. Sokszor segítettem a fiatal állománynak megoldani az ilyen jellegű problémákat. Nem kell idegeskedni, kezelni kell tudni ezt a fajta kommunikációt, és sokszor valóban szépen le tudtuk rendezni az intézkedést. Holott alapvetően félreérthető helyzetek adódhatnának belőle csak azért, mert nem értjük meg egymást.

- Használta már a fegyverét?
- A 28 év alatt nagy szerencsém volt, mert nem kellett ember ellen használnom.

- Munkáját hivatalos körökben is elismerik, volt már az év rendőre és az év iskolarendőre is.
- Ezek apró kis állomásai a tevékenységemnek. Ez hatalmas megtiszteltetés, különösen akkor volt az, amikor bevezették az Év rendőre kitüntetést. Nem akarom fényezni magam, de az elsők között lettem az Év rendőre 2005-ben. A Garai-díj megalapításakor is én lettem az első Garai-díjas rendőr 2003-ban. Ez fontos állomás volt számomra. A pécsi önkormányzat is elismerte tevékenységemet, amikor 2002-ben Pécs város pecsétje emlékéremmel jutalmazott, de szerencsére számtalan más szakmai elismerést és dicséretet is kaptam. Arról nem is beszélve, hogy folyamatosan érkeznek a köszönő levelek a különböző iskolákból - mert attól, hogy én az Árpád Fejedelem iskolában vagyok iskolarendőr, ahol emellett preventív oktatóként katasztrófavédelmi versenyekre készítem fel a gyerekeket, s nagyszerű eredményeket érünk el -, járok máshová is. Most éppen a kis Pollackból jövök, ahol tizenkét osztálynak, a legveszélyeztetettebb korosztálynak tartok drogprevenciós előadásokat. Ugyanígy eljártam a Dolgozók Önálló Gimnáziumába, felnőttekhez, akik levelezőn végezték el a középiskolát. Ahová hívnak, elmegyek, a családom nem kis duzzogására, hiszen ez mind a szabadidőm terhére valósul meg.

- Épp rá akartam kérdezni... Családja hogyan viszonyul munkájához, hogyan fogadják a sok távollétet?
- Hálás vagyok a páromnak, hiszen igen nagy tolerancia szükségeltetik az efféle munkához. Sajnos olyan hanyag vagyok otthon, hogy alapvetően a szakmámat a család fölé helyezem, hajlamos vagyok arra, hogy átessek a ló túlsó oldalára ilyen szempontból.

- Az egyenruha szeretete tovább öröklődött a családban?
- A nagyobbik fiam hivatásos tűzoltó, a másik fiam most diplomázott, nála még kérdéses, hogy mi lesz a pályaorientáció vége, de megfordult az ő fejében is.

- A belügyi szakmát is érintette a közigazgatási reform. Mi erről a véleménye?
- A szakma megítélését az állampolgárokon keresztül tudjuk lemérni. Voltak jobb éveink, lesznek jobb éveink. Amíg a rendőr a rendőri munkával foglalkozik, s nem egyéb mással, addig nincs probléma. Nekünk egyetlen egy feladatunk van - s ez nagyon fontos - az adott jogszabályok betartása és betartatása. Egy rendőr akkor jó rendőr, ha a munkájából nem érződik ki a politika. Ez is nagyon fontos. Alapvetően a törvények egyenesek és világosak. A rendőrnek részlehajlás nélkül kell intézkednie és mindig az adott jogszabályoknak megfelelően.

- Milyen a mostani állomány? Milyenek a fiatalok - főleg a húsz évvel ezelőtti generációhoz képest?
- Természetesen vannak különbségek, hiszen minden kornak megvannak a maga sajátosságai. A mostani állománnyal sincs semmi probléma, meg kell tanítani és rá kell nevelni a rendőri munkára, és akkor nem lesz gond. Egyébként 2008 óta intézkedéstaktikai oktató is vagyok a rendőrségen belül, tehát a fiatal állomány nevelésével és képzésével is foglalkozom. Lelkesek, csak rá kell érezniük ennek a munkának a lényegére.

- Sokakat érint az egzisztenciális kérdés.
- A fiatalokat elhallgatva mindig mindenkinek a pénz a legfontosabb mozgatórugó. Ha egy fiatal megtalálja az általa választott pályán azt az anyagi biztonságot, amit elvárt, akkor nem lesz gond. A belügyminisztérium most dolgozik az életpályamodell kialakításán, ami nagy segítség a fiatalok számára. Úgy érzem, hogy amennyire lehetséges, támogatják a fiatal rendőröket. Természetesen mindig voltak és lesznek is, akik többet szeretnének.

- Mit csinál kevés szabadidejében?
- Két hobbim van. Az egyik a rajzolás, ami már gyerekkorom óta végigkíséri az életemet, csak sajnos kevés idő jut rá. A másik a horgászat, ami talán a sok stressz miatt alakult így, s a párom szerettette meg velem. Amikor csak tehetem a vízparton vagyok.

H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva