Pécsi ötlet: megalkották az autót, amellyel képtelenség tolatni

2011. december 23. péntek 13:47

Pécsi ötlet: megalkották az autót, amellyel képtelenség tolatni

Igazi kuriózumnak számít az országos Citroen találkozókon rendszeresen feltűnő, Kitroen névre keresztelt furcsa masina. A gép, ha csak szemből nézzük, egy átlagos autónak tűnik - a bökkenő, hogy nincs hátulja. A járgányt két pécsi, Szűcs Péter és Sólyom Norbert készítette, az alkotókkal utóbbi munkahelyén, a Köztársaság téri óvodában beszélgettünk.

Fizimiskája alapján talán kevesen találnák ki, hogy az amúgy gépszerelői végzettséggel rendelkező Sólyom Norbert az egyik pécsi oviban dolgozik. A gyerekek azonban hamar megkedvelték az "udvaros bácsit", talán, mert a lurkókhoz hasonlóan ő is szereti szét-majd összeszerelni a kisebb-nagyobb autókat. Igaz, a legutóbbi járgánynak „elfelejtettek" hátsó részt építeni. Viszont két eleje is van.

- Nem volt különösebb célunk a megépítésével. Elkészült, boldogok vagyunk, játszunk vele - fogalmazott, mikor az autó születésének okáról faggattuk.

Névjegy - Sólyom Nobert

1967-ben született Pécsett, gépszerelői végzettségét is a városban szerezte. Jelenleg udvarosként dolgozik, két felnőtt édesapja.

- Még 2008-ban szereltük össze az autót egy Citroen találkozóra - vette át a szót a Szűcs Péter. - A járgányt meglepetésnek szántuk, így a lehető legnagyobb titokban munkálkodtunk. Csak a családnak mutattuk meg az épülő autót, de csak, hogy lássák, hova tűnünk el rendszeresen.

Így brillírozik a pályán a Kitroen:



Hogy honnan jött a szikra, már nem tudják, egyszer csak megszületett az autó ötlete.

- Először úgy terveztük, hogy a jól ismert kacsa modellt alakítjuk át, azonban szerettük volna, ha a hidraulika segítségével emelkedni tud a felépítmény, ezért két BX modellt hegesztettünk össze - emlékezett vissza Szűcs Péter.

A három évvel ezelőtti találkozón aztán előálltak a géppel és mentek pár kört a szlalompályán. Mint mondták, a hatás nem maradt el: a nézők előbb néma csöndben, megdöbbenve figyeltek, majd megtapsolták őket.

Névjegy - Szűcs Péter

Pécsett látta meg a napvilágot 1970-ben. A Széchenyi István Szakközépiskolában tanulta ki az autószerelői szakmát, napjainkban fuvarozóként dolgozik. Két gyermek édesapja.

A fura járgánynak pedig napjainkban is nagy sikere van.

- Szerencsére sok helyre hívnak. A legnagyobb nehézség, hogy - mivel az autó közúton nem közlekedhet - mindenhova szállítani kell, ez pedig sok pénzbe kerül. Arról nem is beszélve, hogy a jármű szokatlan formája miatt egy szabvány kamionnal nagyon nehéz mozgatni - mesélt a kétorrú autó árnyoldalairól Sólyom Norbert.

Még szerencse, hogy Szűcs Péternek van egy platós IFÁ-ja, ennek segítségével pedig a Kitroen bejárhatja az országot.


Képünkön: Szűcs Péter (balra) és Sólyom Norbert a Kitroen társaságában. 

Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva