Pécsre jön a kínai elnök, s nagy horderejű bejelentést tesz - Ezt mondták be a Kossuth Rádióban
2024. május 05. vasárnap 22:32
Frissítve: 2024. május 06. hétfő 11:54
FRISSÍTVE: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn délelőtt cáfolta a közmédia értesülését. A kínai elnök jövő szerdán kezdődő magyarországi látogatása során Pécsre is ellátogat, s nagy horderejű bejelentést tesz, közölte vasárnap késő este a Kossuth Rádió, majd a közmédia más csatornáin is megismételték mindezt.
A kínai elnök Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására érkezik Magyarországra május 8-án, közölte korábban Kína magyarországi nagykövet.
Hszi Csin-ping 2019 utáni első európai útja során Magyarország mellett érinti Franciaországot és Szerbiát. Kínai államfő utoljára 20 éve járt hivatalos úton Magyarországon - mondta Gong Tao.
Az állami látogatáson Hszi Csin-ping Orbán Viktorral és Sulyok Tamással a kétoldalú kapcsolatok mellett a Kína-Európa viszonyról, valamint a két országot érintő nemzetközi és regionális kérdésekről folytat eszmecserét.
A nagykövet elmondta: Hszi Csin-ping látogatása egybeesik a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállításának 75. évfordulójával. A kínai elnök látogatásán több kétoldalú egyezmény aláírására is sor kerül - tájékoztatott.
A Kossuth Rádió vasárnapi, késő esti hírműsoraiban annyiban egészítette ki az eddigieket, hogy a látogatás során Pécsre is elmegy a kínai elnök, ahol nagy horderejű bejelentést tesz.
FRISSÍTÉS:
Történelmi jelentőségű a kínai elnök e heti magyarországi látogatása, amely nagyban hozzájárul hazánk megerősödéséhez, a gazdasági-kereskedelmi viszony fejlesztéséhez és remélhetőleg a béketörekvések sikeréhez is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az örmény kollégájával közös sajtóértekezletén újságírói kérdésre válaszolva "történelmi jelentőségűnek" nevezte a kínai elnök e heti magyarországi látogatását, s kiemelte, hogy Hszi Csin-ping népes delegációja élén mindössze két európai uniós tagállamot keres fel: hazánkat és Franciaországot.
Kiemelte, hogy a tárgyalások egyik legfőbb témája a gazdasági együttműködés további fejlesztése lesz, miután 2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra, részben ennek is köszönhető, hogy hazánk a világ éllovasai közé került az autóipar technológiai forradalmában.
Tudatta, hogy jelenleg is egyeztetések zajlanak nagy kínai vállalatokkal további beruházásokról, viszont álhírnek minősítette azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a kínai államfő magyarországi vizitje során Pécsre látogatna.
"És szeretném elmondani azt is, hogy aki egy tárgyalási folyamat során konkrét cégnevekről beszél még a megállapodás előtt, az egyértelműen Magyarország nemzeti érdekeivel, egyértelműen Magyarország gazdasági érdekeivel ellentétesen cselekszik" - szögezte le, hozzátéve, hogy ez csak mérsékli az esélyét egy megegyezésnek.
"Ezért arra kérnék minden újságírót, hogy ha Magyarország nemzeti érdekeit legalább egy kicsit is szem előtt tudja tartani, s nem a 'minél rosszabb, annál jobb' elven működik, vagy ettől csak egy kis időre el tud vonatkoztatni, akkor ne fantáziáljon nyilvánosan vállalati nevekről" - fogalmazott.
Hangsúlyozta, hogy rendre beszámol a kormány minden friss fejleményről, amint megszületik egy hasonló megállapodás.
Szijjártó Péter elmondta, hogy a kínai elnök delegációjával Magyarországra érkezik többek között Wang Yi külügyminiszter, Lan Foan pénzügyminiszter, Wang Wentao kereskedelmi miniszter, illetve Dzsen Sancsie, a Nemzeti Fejlesztési és Reformbizottság elnöke és Ju Csianhua, a Vámügyi Főigazgatóság főigazgatója is.
A látogatás során tizenhat megállapodást már biztosan alá fognak írni a felek, két másikról még egyeztetés folyik a felek között.
Tájékoztatása szerint ezek között kiemelkedő jelentősége van annak, amely az Egy övezet, egy út kínai programhoz kapcsolódó esetleges magyarországi infrastrukturális fejlesztéseket tartalmazza, amelyek között vasúti, közúti és energetikai projektek is lehetnek.
Lényeges, hogy a nukleáris energia teljes portfólióját felölelő együttműködést indít a két ország, és remélhetőleg a kereskedelmi kapcsolat terén is sikerül további előrelépést elérni a kiváló minőségű magyar agrártermékek kínai exportlehetőségeinek bővítése révén - emelte ki.
Emellett napirenden lesz a turisztikai kapcsolatok fejlesztése is, amit nagyban segít, hogy Magyarország abszolút regionális csúcstartó a júliustól meglévő heti tizenkilenc légi járatával.
"Szeretnénk, ha a vízummentesség, amelyet korábban kaptak a magyar állampolgárok, majd hosszabb időn keresztül is megmaradna" - jelentette ki.
A tárcavezető arra is kitért, hogy a megbeszélések másik fő napirendi pontja az ukrajnai háború, a kínai béketerv lesz, amelyet Magyarország is üdvözöl, mégpedig egyrészt azért, mert egyáltalán létezik ilyen, másrészt pedig, mert a békéről szól.
"Kína egyértelműen a béketáborhoz tartozó egyik legerősebb állam, amely folyamatosan beszél a béke jelentőségéről. Itt abszolút egyetértés van közöttünk, ezért a tárgyalások napirendjének nagyon fontos pontja lesz a béketeremtés lehetősége" - közölte.
"Történelmi jelentőségű látogatás tehát, amely hozzájárul Magyarország megerősödéséhez, hozzájárul a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséhez, és remélhetőleg a béketörekvések sikeréhez is a térségben" - összegzett.
MTI - Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Borongós éj után szakadozni kezd a...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Orbán Viktor: mi vagyunk a...
- Idén is gyönyörű lett a geresdlakiak...
- Tizenkét éve ölték meg Bándy Katát -...
- Itt az idő, hogy elkezdjük etetni a...
- Így tartanak nyitva decemberben a NAV...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Mohácsi drogárus-párral szemben...