Rablás miatt csuktak le egy testvérpárt Pécsett
2024. szeptember 23. hétfő 15:12
A Pécsi Járásbíróság vasárnap elrendelte két férfi - egy testvérpár - letartóztatását egy hónapra rablás bűntettének alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottak 2024. szeptember 18. napján este fél nyolc körüli időben Pécsett egy belvárosi utcán közrefogták az ott padon ülő, telefonjáról fejhallgatón keresztül zenét hallgató sértett férfit és először csak cigarettát kértek tőle, majd zsebeiben kutakodni kezdtek. Ennek során a sértett ráfogott a nadrágja zsebében lévő mobiltelefonra, de azt a gyanúsítottak egyikének sikerült kivennie a zsebéből. Ezt követően a két gyanúsított a helyszínről sietve távozott.
A sértett azonnal utánuk indult és nem messze onnan utolérte őket, kérte vissza a telefonját, mire azt válaszolta a két gyanúsított, hogy azt nem lopták el tőle, majd pofonnal fenyegették és azt mondták, hogy kés is van náluk. A sértett ekkor megijedt és visszafordult, mivel többi holmiját a korábbi helyszínen hagyta.
A gyanúsítottakat a térfigyelő kamerák felvételeinek segítségével sikerült azonosítani.
Mindkét gyanúsított büntetett előéletű, mindketten többszörös, különös visszaesők, velük szemben több büntetőeljárás is folyamatban van. A terhükre rótt bűncselekményt már folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követték el. Alaposan tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyásuk esetén újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követnének el, ezért a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.
Az ügyész a bíróság végzését tudomásul vette, a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentettek be, elsődlegesen a gyanúsítottak szabadlábra helyezése, másodlagosan velük szemben enyhébb kényszerintézkedés elrendelése érdekében. Így a határozat nem végleges.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Megnyílt az adventi vásár,...
- Hoppál Péter vendége lesz Szijjártó...