Rekviem egy mecseki láthatatlanért - A forradalom pécsi hősének írása bajtársáról, Tésenyi Ferencről

2019-ben, 81 éves korában Győrben hunyt el Tésenyi Ferenc az egyik utolsó élő „mecseki láthatatlan". A „Gazda" és „Béla", Kubicza János százados, már rendezgetheti a sorokat és lassan kezdheti a névsorolvasást, mert már csak egy-két fő hiányzik a mennyei seregből, a mecseki erdőkben 1956 novemberében három héten át hősiesen harcoló szabadságharcos csapatból. Tésenyi Ferenccel most a Sándor szakasz parancsnok-helyettese jelentkezett szolgálattételre. Ki volt ez a kalandos életű bátor férfi? 
A forradalom pécsi hőse, az azóta sajnos már ugyancsak elhunyt dr. Debreczeni László bajtársáról szóló írását idézzük fel.

Diósviszlón született 1938 április 28.-án. Az általános iskola után a pécsi Nagy Lajos gimnáziumban tanult, majd családi okokból elhagyva az iskolát, a pécsi Uránbányához szegődött bányamérőnek.

A forradalom kitörésekor társaival nemzetőrnek jelentkezett és nap mint nap részt vett a pécsi eseményekben. Október utolsó napjaiban hazament szülőfalujába és megszervezte a Nemzeti Bizottságot, amelynek elnöke lett. November 4.-én a hajnali szovjet támadás az uránbánya munkásszállóján érte. Társaival felfegyverkezve felment a Mecsekre és csatlakozott az ott összegyűlt fiatalokhoz.

A vágotpusztai eskütétel után mint szakaszparancsnok-helyettes részt vett a szovjetek és a velük visszaólálkodott pufajkások elleni harcokban, és amikor a külföldi segítség elmaradása nyilvánvaló lett és emiatt reménytelenné vált a további fegyveres ellenállás, a szabadságharcos egység maradékával, negyvenketted magával Barcs mellett Bélavárnál átmentek a Jugoszláv határon és letették a fegyvert.

November 22-e volt. December elején a magyar menekülteket a Gerovo-i táborba szállították, ahol Tésenyi Ferenc egy iskolai füzetbe naplószerűen leírta társai elbeszélése alapján a három hétig tartó harcok történetét.

Ezt a naplót - ami a leghitelesebb dokumentum - 2016 október 23-án átadta Páva Zsolt pécsi polgármesternek. Kubicza János parancsnok hadi naplója mellett ezt a naplót jelenleg a Baranya Megyei Levéltárban őrzik.

Tésenyi Ferenc élete az emigrációban a mesebeli legkisebb fiú kalandjaihoz hasonlóan alakult. A jugoszláviai táborból Svájcba került. Rövid beilleszkedés és nyelvtanulás után beiratkozott a Zürichi Egyetem orvos-karára, ahol orvosi diplomát szerzett. Zürichben praktizált mint fogorvos egészen nyugdíjba meneteléig. Ehhez az életszakaszhoz ugyanarra a bátorságra, elszántságra, kitartásra volt szükség, mint 18 éves korában a mecseki szabadságharcosokhoz való csatlakozáskor. Életteljesítményének aranyfedezete az 1956 novemberi három hétben keresendő.

Tésenyi Ferenc a rendszerváltozás után nyugdíjasként hazatért Magyarországra és Győrben talált új otthonra. Svájci feleségétől régen elvált és három fia a világ különböző tájain él. Magyar felesége kísérte koporsóját a győri temetőben utolsó nyughelyére.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc novemberi vérbefojtásakor sokan fogtak fegyvert és felvették a harcot az óriási túlerőben levő ellenséggel szemben. Legtovább - három hétig - a Mecsekben dörögtek a fegyverek. A „mecseki láthatatlanok" pár száz fős csapata tartott ki legtovább. Köztük volt az akkor 18 éves Tésenyi Ferenc, aki külföldre menekülését követően csodálatra méltó életpályát futott be. Ady Endre szavai illenek rá: „az értől az óceánig". Ötvenhat ifjúsága nem csak a harc terén mutatott el nem homályosodó példát hazaszeretetből, de sokak sikeres érvényesülése a nyugati világban, új hazájukban, arra a piedesztálra emelte Magyarországot, amit a ma élő nemzedékeknek illenék, bár nem könnyű, utánozni. Tésenyi Ferenc példaképe lehet a mai fiataloknak.

Feri, bajtársam és barátom, nyugodj békében.

Dr. Debreczeni László