Rendkívüli helytállásért érdemjel arany fokozatát vehették át baranyai tűzoltók
2024. szeptember 13. péntek 09:53
Az Észak-Macedóniában augusztus elején pusztító erdőtüzek oltásában közreműködő tűzoltócsapatot köszöntötték ma a Belügyminisztériumban. A negyvenhat tagú egység augusztus elsején tizenhárom járművel indult útnak, miután a balkáni ország a kiterjedt erdőtüzek megfékezéséhez nemzetközi segítséget kért.
A magyar tűzoltók sokadszor bizonyították, hogy a legnehezebb helyzetekben is helytállnak, ráadásul nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is - kezdte köszöntőjét Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes a Belügyminisztérium márványteremben tartott rendezvényen.
Tizenegy napig, szinte megállás nélkül tartott a megfeszített munka, melynek eredményeképpen más országok tűzoltóegységeivel közösen sikerült megfékezni a tüzet - hangsúlyozta, hozzáfűzve, hogy a magyar kontingens több településen avatkozott be és védte az épített és a természetes környezetet.
A magyar csapat tűzoltók mellett logisztikusokból, drónpilótákból és az Országos Mentőszolgálat három egészségügyi szakemberéből állt. A kontingens augusztus elsején indult útnak és augusztus tizenkettedikén tért vissza Magyarországra.
A csapat tagjai számára Magyarország belügyminisztere rendkívüli helytállásért érdemjel arany fokozatát adományozta, amelyet Rétvári Bence belügyminiszter-helyettes, dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, a katasztrófavédelem főigazgatója és dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója adott át.
A Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományából elismerést vehetett át:
Bakacs Dezső tűzoltó őrmester, a Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója,
Balogh András tűzoltó zászlós, a Vármegyei Műveletirányítási Ügyelet referense,
Berényi Imre tűzoltó főhadnagy, a Mohácsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnoka, valamint
Kolónyi Csaba tűzoltó őrmester, a Pécsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója.
Forrás: Katasztrófavédelem
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...