Segítő hivatást választott: a mentőknél kezdte pályafutását Betlehem József, az ETK dékánja

Betlehem József professzor hét éve vezeti dékánként a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karát (ETK). A számos diplomával rendelkező szakembert - aki pályázik az universitas rektori posztjára - pályafutásáról, s arról is kérdeztük, hogy milyennek látja a szakterülete jelenét és jövőjét.

- Mi vonzotta az egészségtudományi pályára, mi volt az indíttatása?

- Kezdettől fogva valamilyen segítő szakmát szerettem volna választani. A rendszerváltást követően indult egy új típusú képzési portfólió hazánkban, ami a felsőfokú egészségtudományi képzések megjelenését jelentette, én pedig úgy döntöttem, hogy belevágok. Elkezdtem a diplomás ápolói képzést, a végzést követően pedig a mentőknél kezdtem a szakmai pályafutásomat. Ott jó néhány évet időszakosan lehúztam, majd a munkámmal párhuzamosan egyetemi végzettségeket szereztem, részben a bölcsészkaron, részben a saját egészségügyi szakterületemen belül tanultam tovább. Végül aztán oktatóként az egyetemen maradtam. Először az ETK zalaegerszegi képzési központjában kezdtem, a szamárlétrán végighaladva jutottam el az egyetemi tanári pozícióig. Ilyen értelemben a segítő szakma identitása és oktatása az, ami motivációként bennem van. Az elmúlt hét évben pedig ennek a karnak a vezetője vagyok. Ez a pálya abban a vonatkozásban többről szól egy egyetemi karriernél, hogy azon elsők között voltunk, akik a doktori fokozatot megszerezhettük itthon, hiszen korábban ezen a területen nem volt lehetőség ilyenre hazánkban. A doktori tanulmányaim egy részét én is Angliában végeztem.

- Hogyan látja ennek a szakmának a jelenét, és milyen lehet a jövője?

- Száz évvel ezelőtthöz képest természetesen óriási a fejlődés. Az a technológia, ami az egészségügyi ellátórendszert jellemzi, nagyon nagy mértékben megváltozott. A betegellátás manapság olyan fokú digitális technológián alapul, olyan komplex környezet veszi körül, amelynek szakértelme más típusú felkészültséget igényel, mint korábban. Ezért kicsit más tudású szakemberekre van szükség, mint száz vagy akár csak 20 évvel ezelőtt. Ez alapozta meg azt a nagymértékű nemzetközi képzési és ellátási fejlődést, amivel - be kell vallanunk - nem tudott párhuzamosan haladni a magyar egészségügyi ellátórendszer. Nemzetközi kitekintésben nem csupán az ápolás, hanem a diagnosztikai képalkotás területén is tapasztalhatók kontrasztok. Nem véletlen, hogy a nálunk végző főiskolai BSc radiográfusokat szinte évfolyamszinten viszik el Nyugat-Európába, Írországba, hiszen ott is tudják, hogy mire képesek. Nekünk még értékelnünk kell ezt a tudást az itthoni ellátórendszerben. Bizonyos szegmensekben jól állunk, más területeken fel kell zárkóznunk. Meggyőződésem, hogy az egészségtudományi képzések jövője nagy perspektívát mutat. Ezt a mi hallgatói létszámaink is tökéletesen visszatükrözik. Szerencsére sokan választják ezt a területet, még annak ellenére is, hogy nem a legjobb a megbecsültsége az egészségügyben, de szép kihívásokat tartogat ez a szakma.

- Ha jól tudjuk, akkor a mindennapi életben is kellett már kamatoztatnia tudását, hiszen több alkalommal is szükség volt tapasztalatára, amikor életeket mentett repülőn.

- Miután hosszú ideig a mentőknél dolgoztam, természetesen a gyakorló egészségügyi tudásom is megvan. Bár az utóbbi években inkább az elmélet és az intézményvezetés kötötte le időmet, igyekszem magam naprakészen tartani.

- Munkája mellett mennyi idő jut pihenésre, a családjára?

- Szerencsére nagyon türelmes és megértő feleségem és két kislányom van, akik viszonylag jól tolerálják, hogy sajnos nem mindig úgy történnek az otthoni programok, ahogyan azt előre eltervezzük. Sokszor okoz lelkiismeret-furdalást nekem, hogy nem tudok annyi időt tölteni velük, mint amennyit szeretnék. Ugyanakkor amikor együtt vagyunk, akkor azt kellő intenzitással tesszük. Ha nem lenne ilyen biztos családi hátterem, akkor nem lehetnék sikeres vezető és sikeres szakember. Hálás vagyok a családomnak, szüleimnek.

- Mivel tud kiszakadni a mindennapokból, mi a hobbija?
- Nagyon szeretek barkácsolni, a ház körüli apróbb javításokat többnyire magam végzem. Ez kikapcsol, más síkon gondolkodom ilyenkor. Sokat olvasok, leginkább életrajzokat. Egyszerre szórakoztatnak és gazdagítják világlátásomat.

Horváth L. Balázs - Fotó: Dittrich Éva