Sokáig mérnöknek készült az ország egyik legnépszerűbb tetoválója, Magari Kristóf
2019. április 22. hétfő 10:25
Magari Kristóf, hazánk egyik legnépszerűbb tetoválója, akinél az évek során több ezren megfordultak már, és sok ismert embert is tetovált. Az egyetem alatt mérnöknek készült, végül hozott egy merész döntést és tetoválónak állt. Munkájáról és nemrégiben megszületett kisfiáról is mesélt lapunknak.
- Mikor kezdtél el tetoválni, hogyan jött az ötlet?
- 2012 nyarán, 19 évesen kezdtem el tetoválni. Az ötlet az első tetováltatásom alatt született. A szalagavatóm előtti napon csinálta meg az első tetoválásomat Bercsényi Balázs, s akkor a jövőmről is beszélgettünk. Egy budapesti egyetemre készültem, és mellette szerettem volna egy kis jövedelemre szert tenni. Meséltem neki, hogy óvodás korom óta rajzolok, így elő állt az ötlettel, hogy tetováljak.
- Mindig is ezzel szerettél volna foglalkozni?
- Nem, fiatalabb koromban mérnök szerettem volna lenni, mint az édesapám. Már gyerekfejjel megértettem és csodáltam, a hivatása egyben a hobbija is volt. Jó volt látni, milyen lendülettel, szenvedéllyel csinálta a munkáját. Gondoltam, velem is biztos így lesz. Tanulmányaim során minden tárgy jól ment, de különösen a matekot és fizikát élveztem. Nem kis pofon volt, amikor az egyetem első szemeszterében, több év felkészülése után kiderült, hogy a mérnök szakma mégsem nekem való. Kilógtam a többiek közül, mégis három éven keresztül folytattam tanulmányaimat, míg egy nap betelt a pohár. Akkorra már kiépült vendégkörrel dolgoztam Pécsett és Budapesten. Imádtam tetoválni, szépen rabjává is váltam a művészetnek. Biztosra vettem, hogy nem lesz szükségem a mérnöki diplomára, hiszen ha a jövőben rászorulnék, akkor sem ezen a területen helyezkednék el. Így minden időmet a tetoválásba fektettem és kinyílt előttem a világ.
- Mit szóltak a szüleid?
- Mondhatom, hogy az addigi életem legnagyobb félelme volt közölni velük a hírt. Ők más világban és értékrendben nőttek fel. Nem volt kérdés, hogy nem ezt szánták volna nekem hivatásul. Nagy törés volt számukra a döntésem, sokáig nem is támogattak ezen a téren, de úgy gondolom, azóta rájuk cáfoltam, és büszkék rám. Büszkék arra, amit csinálok és arra, hogy idáig eljutottam.
- Neked van tetoválásod?
- Számos tetoválásom van, mégis úgy gondolom, egy tetoválóhoz képest kevés. Ennek két egyszerű oka van: csak jelentéssel bíró motívumokat viselek magamon, amiket szeretek előtte átgondolni, illetve nagyon kevés időt tudok fordítani magamra, így tetováltatni örülök, ha évente egyszer eljutok. Mint már említettem, az első tetoválásomat 19 évesen készíttettem. A minta egy hatsoros szöveg volt, amit én magam írtam egy fajta útmutatónak az élethez.
- Mit gondolsz, minek köszönhető a népszerűséged?
Névjegy
- Úgy gondolom, ahhoz,hogy valaki sikeres, ismert tetováló legyen, három dologra van szükség. Természetesen a legfontosabb a munkásság. A stílus, amit képviselek, ma világkorát éli. Örülök, hogy ennyi ember szereti, amit próbálok a legjobb minőségben hozni minden nap. Fontos az egyén, maga a művész személyisége és a kommunikáció a külvilág felé. Hiába van egy jó termék, ha az nincs jól lekommunikálva, nem szimpatizál vele a célközönség. Végül a kapcsolati tőke. A mai világban az egyik legfontosabb tényező. Révén hogy tetováló vagyok, rengeteg emberrel találkozom nap mint nap. Az évek során több ezren megfordultak már nálam, több ismert embert is tetováltam, például Berki Krisztiánt, Hódi Pamelát, Horváth Tamást, Nagyváradi Nellit, Judyt, és Nyári Diát is. Általuk sokkal több emberhez eljutott a munkásságom, amiért hálás vagyok nekik.
- Szabadidődben mit csinálsz?
- Sajnos sokáig egyáltalán nem volt szabadidőm, túlzásba vittem a munkát. Majd jött a hír, hogy apa leszek. Ez a pillanat megváltoztatott mindent. Tudatosan elkezdtem átalakítani az életem. Annak ellenére, hogy ma is sokat dolgozom, rengeteg értékes időt tudok tölteni a kisfiammal és a párommal. Ők számomra a legfontosabbak, ők töltenek fel. Fontos, hogy minden kisebb momentumnál ott legyek: első bábszínház, orvos, bölcsi nyílt nap, stb.. Igyekszem eszerint alakítani minden esetben a munkáimat. Hárman csinálunk mindent, így teljes egy program. Imádunk utazni. Most áprilisban például Párizsba látogatunk. Noel első repülése lesz. A párom majdnem hathónapos terhes volt, mikor elmentünk Párizs mellé Disneylandbe, így ez a hely nagyon közel áll a szívünkhöz, hiszen az első nagy utazás volt úgymond hármasban egy csodálatosan helyen.
- Sok helyre mész tetoválni?
- Jelenleg havi szinten négy városban tetoválok. Pécs mellett Budapesten és Győrben is több napot töltök egy hónapban, illetve Németországba látogatok ki rendszeresen. Ezek mellett már több más országban is tetováltam alkalmi jelleggel, mint például USA-ban, Ausztriában, Angliában.
- Voltak már különleges kérései vendégeidnek?
- Sok vendégem fel szokta tenni ezt a kérdést és mindig sokat gondolkodom a válaszon. Volt, aki tiltott szimbólumot kért, más intim helyre tetováltatott volna. Ezeket nem vállalom el. Különleges kérések természetesen vannak és remélem minél több lesz. Az egyik új kedvencem, amikor a vendég hoz magával egy verset, szöveg részletet és azt képként kell megjelenítenem. Izgalmas és érdekes a transzformáció szövegről képre. Imádom!
- A jövőre nézve mik a terveid? Ezzel szeretnél foglalkozni, ameddig csak teheted?
- A terveim tárháza kifogyhatatlan. Igazi álmodozó vagyok, rengeteg ambícióval. Soha nem tudtam megállni egy szinten. Mint említettem, mikor megtudtam, hogy apa leszek, megváltozott az életem. Vettem egy fekete mappát és elkezdtem gyártani az ötleteket. Akár szakmán belül, akár azon kívül. Ennek talán a félelem volt a legnagyobb oka. Féltem, ha valami történik a kezemmel, nem fogok tudni tetoválni, és a családomat sem leszek képes eltartani. A mappából több ötletem is meg fog valósulni, ám ezek legyenek meglepetések. A jelenlegi legfontosabb célom, hogy a kialakuló ötleteimből passzív jövedelmet generáljak, ezáltal a hivatásomra újra csak hobbiként tekinthessek, kizárva az anyagi tényezőt,illetve a családommal is még több időt szeretnék tölteni. Ezután jöhetnek a vadabb célok.
Pauska Petra
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Téli szünet kezdődik a népszerű...
- A multifunkcionális bútoroké a jövő?