Sorozatbetörőt fogtak el a mohácsi rendőrök
2024. január 18. csütörtök 13:56
Egy babarci lopás elkövetőit fogták el a mohácsi rendőrök. Kiderült, az egyik tolvaj több pécsi betöréshez is köthető.
A rendőrségre január 12-én, nem sokkal éjfél után arról érkezett bejelentés, hogy betörtek egy babarci ingatlanba. A ház melléképületéből gázpalackokat, hegesztőtranszformátort és fűkaszát vittek el.
A rendőrök hajnalban Pécs közelében fogták el a társaságot.
A 34 éves férfit és az elkövetéssel gyanúsítható három tettestársát előállították a rendőrkapitányságra, majd kihallgatták őket. Ellenük lopás miatt indított nyomozást a Mohácsi Rendőrkapitányság.
A 34 éves férfi kapcsán felmerült a gyanú, hogy több pécsi betöréshez is köze lehet.
A pécsi nyomozók őt és azonos korú társát azzal gyanúsítják, hogy 2023. december végén bemásztak egy helyi ház udvarába, majd betörtek az épületbe, és egy raktárhelyiségből szerszámgépeket, valamint egy fűkaszát loptak el, több mint 500 ezer forint kárt okozva ezzel.
A férfi bűnlajstroma azonban itt nem ért véget. További három bűncselekmény kapcsán is látókörbe került. Gyanúsítják azzal is, hogy 2024. január 6-án egy pécsi telekről gázpalackokat, míg egy garázsból szerszámgépet vitt el, illetve azzal is, hogy másnap besurrant egy lakásba, és onnan két laptopot lovasított meg. Ezekkel a lopásokkal közel 250 ezer forintos kárt okozott a sértetteknek.
A férfi mind a négy bűncselekmény elkövetését elismerte. Lopás miatt nyomoz ellene a Pécsi Rendőrkapitányság.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- A fiatal anyák szja-mentessége nagy...
- Ganxsta és Pákó majdnem verekedett
- Pécsi Arcok - Egy másik világ: Antoni...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...