Százhatvan köbméter szeméttől szabadították meg a baranyai erdőket
2024. szeptember 25. szerda 13:40
A Mecsekerdő három erdészete isbekapcsolódott az Energiaügyi Minisztérium, valamint a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. által támogatott „Tisztítsuk meg az országot II.!"elnevezésű hulladékfelszámolási programba. A Mecsekerdő 2024 nyarán több, mint 160 köbméter m3 illegálisan lerakott hulladékot szállított el a baranyai erdőkből.
Az erdők védelme, jó állapotuk megőrzése közérdek, hiszen hazánk legfontosabb természeti erőforrásai,emellett a pihenés, aktív kikapcsolódás és az egészség-megőrzés helyszínei is. Miközben a természetjárók egyre környezettudatosabbak, és mind kevesebb szemetet hagynak maguk mögött, szomorú tapasztalat, hogy az illegálisan elhelyezett hulladék mennyisége évről évre jelentősen nő.Ez a környezet szennyezés mellett, veszélyes az egészségre,valamint akadályozza az erdők természetes növekedését, életét.
A Mecsekerdő azért csatlakozott a 2024 tavaszán indult programhoz,hogy felszámolja az erdei illegális hulladéklerakókat, ezzel is támogatva a kormány Klíma- és Természetvédelmi Akciótervében megfogalmazott célokat. Az összesen 5 368 806 Ft támogatás felhasználása során az erdészeti társaság munkatársai arra is törekednek, hogy ne csak megtisztítsák az erdőket, de hozzájáruljanak a hulladékképződés megelőzéséhez is.
A Mecsekerdő (Árpádtetői Erdészet, Sásdi Erdészet és Szigetvári Erdészet) felmérése alapján 128 köbméter, vagyis mintegy másfél tucat, nagy méretű hulladékkonténer elszállítását tervezték, azonban a valóság ezúttal is meghaladta a becslést. Idén szeptemberig több mint 160köbméter hulladékot szállítottak el.
Az akcióban érintett 10 ingatlan közül számos terület a Nyugat-Mecsek, valamint a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzetben található, továbbá a természeti értékek szempontjából szintén kiemelkedő Natura2000 területen. A leginkább szennyezettnek a Szentegát, Pécs, Komló, valamint Cserkút települések körüli erdők bizonyultak.
Az erdészek szélmalomharcot vívnak az illegális hulladékot lerakó természetkárosítókkal, hiába számolnak fel egy-egy helyen illegális lerakókat, folyamatosan újabbak keletkeznek. Ezért nagyon fontos, hogy a rendszeres takarítás mellett kiemelt hangsúlyt kapjon a megelőzés is.
Az erdészeti társaság minden alkalmat megragad, hogy felhívja a figyelmet az erdők tisztán tartásának fontosságára. A keletkezett szemétnek nem a természetben van a helye, Pécs környékén és Baranya vármegyében számos helyszínen biztosított a hulladék megfelelő és környezetbarát elhelyezése.
Forrás: Mecsekerdő Zrt.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Több mint hetven határsértőt...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...