Széfben rejtegette vagyonát egy baranyai drogkereskedő pár - Videó!
2024. június 10. hétfő 14:39
Dílereket vontak ki a forgalomból a Szigetvári Rendőrkapitányság nyomozói. Kristály és biofű volt a portéka.
A szigetvári rendőrök még június 4-én tartottak kutatást egy gyöngyösmelléki pár otthonában, mert információjuk volt, hogy új pszichoaktív anyagot értékesítenek. A lakhelyükön kábítószergyanús anyagokat, valamint az előállításra és terjesztésre használt eszközöket találtak, és foglaltak le.
A nyomozók egy ladi ingatlanban is kutatást tartottak, ahol találtak egy lezárt széfet, felmerült, hogy esetleg abban tartják a bűnös vagyont.
Felnyitásához szakember segítségét kellett kérni, a széfben több mint 5 millió forintot és aranynak tűnő ékszereket találtak a nyomozók. Két lakóingatlan és négy személygépkocsi zár alá vételét is elrendelték kollégáink.
A rendőrök már hosszabb ideje figyelték a 29 éves férfit és 45 éves élettársát, majd a megfelelő pillanatban lecsaptak rájuk.
A kereskedő duó huzamosabb ideje rendszeresen adott el kristályt, illetve biofüvet a hozzájuk érkező vevőknek.
A pár „munkáját" segítette egy 38 éves gyöngyösmelléki, valamint egy 31 éves patapoklosi férfi is, akik ott laktak náluk, és a kristály porciózásából, illetve a biofű előállításból is kivették a részüket. A rendőrök több tucat fogyasztót kézre kerítettek már, a vármegye határait is túllépő vevőkör feltérképezése folyamatban van.
Az ügyben valamennyi gyanúsított letartóztatását elrendelte a bíróság. Ellenük bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt nyomoz a Szigetvári Rendőrkapitányság.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...