Szenzációt keltett Horthy Miklós mohácsi beszéde a csata 400. évfordulóján - Videó!
2024. augusztus 29. csütörtök 15:16
Majdnem egy évszázaddal ezelőtt, a mohácsi csatvesztés négyszázadik évfordulójával kapcsolatban, a korabeli sajtó kiemelten foglalkozott a szomorú történelmi eseménnyel. Mindez teljesen indokolt volt, főleg ha hozzátesszük, Mohácsra mások társaságában ellátogatott Horthy Miklós kormányzó is. Az eseményeket a filmhíradó is megörökítette.
Hajóval érkezett meg 1926. augusztus 29-én, fontos beszédet mondott, majd vasúton távozott az ország vezetője. Egy török bej is tisztletét tette a megemlékezésen. De Jugoszláviából senkit sem küldtek el az évforduló kapcsán.
Budapestről valóságos hajóraj érkezett Mohácsra - számolt be a Pesti Napló kiküldött különtudósítója. A lap 1926. augusztus 31-én adott jelentést Horthy Miklós megérkezéséről. A politikus, illetve a kísérői a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt. (MFTR) Zsófia nevű luxusgőzösével hajózott le majdnem az ország déli határáig. A kikötőben hatalmas tömeg fogadta a jeles küldöttséget.
Mindez vasárnap reggel, fél kilenckor történt meg, azaz a fővárosból korán kellett elindulniuk az utazóknak.
A partra lépést követően a baranyai főispán, Fischer Ferenc fogadta, köszöntötte a vendégeket, akik leventék és cserkészek sorfala között jutottak el a Szent György térre. A fogadalmi templom telkét zászlóerdőbe borították.
Hiába eveztek
A bejárat előtt dr. Margittay Lajos, Mohács polgármestere fogadta az államfőt. A még építés előtt álló templom - amelynek az alapjába körkörösen, a történelmi Magyarország 64 vármegyéjének 3600 településéről hozott földet helyeztek el - alaprajzát kövekből rajzolták ki.
Felállítottak egy tábori oltárt is. Tehát minden rendelkezésre állt a kegyelettel teljes megemlékezésre. A misét Zichy Gyula, kalocsai érsek celebrálta, de előtte még megszentelte, megáldotta a templom alapkövét.
A gyászmisét követően a díszvendégek visszamentek a Duna partjára, majd újra hajóra szálltak. Folyással szemben indultak útnak, egészen a Csele patak torkolatáig haladtak.
A közönséget különhajók vitték az újabb esemény helyszínére. Ott a II. Lajos király emlékére felállított oszlop fogadott mindenkit. Elsőnek Horthy helyezte el az emlékezés koszorúját, aztán beszédet is mondott a tengerésztiszt.
A vesztes ütközettel összefüggésben Horthy kitért arra, hogy négy évszázaddal korábban a király mellett odaveszett Magyarország színe-java. Akkor, amikor a nyugati kultúra védelme volt a legfőbb feladat.
Az egykori ellenségből, a törökből azóta már megértő barát lett, az ellentétek elsimultak.
Ezzel szemben az egykori harcostárstól, Szerbiától eltávolodott a nemzetünk, még akkor is, ha éppen Jugoszlávia a neve. Mindez Trianon után különösen érzékeny pontnak számított a külpolitikánkban. Ennek ellenére, a felszólaló bízott a korábbi testvéri állapot visszaállásában.
Kisebb félreértésre adott okot, miszerint egyes sajtóforrások arról adtak hírt, Jugoszlávia a követségen keresztül képviseltette magát a szertartáson. Ezt azonban a szomszédunk hivatalosan is visszautasította egy közleményben.
Pucz Péter
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kijavították a hibát, ismét...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- Novemberben is nálunk volt a...
- A pécsi vasútállomásra is begördül a...
- Kínai-magyar akupunktúrás...