Szezonzárás: az építkezések ellenére hangulatos, hűsítő hely maradt a Pollack strand
2018. szeptember 16. vasárnap 07:34
Nyaranta kevés jobb hely van Pécsett a Pollack strandnál. Úszók, lazuló egyetemisták, pancsoló gyerekek - a műszaki kar épületei alatt található medencékben mindenki jól érezheti magát. Ez nagyban köszönhető a mostani szezont szeptember 9-én záró egyetemi létesítmény üzemeltetőjének, Tóvári Sándornak, aki harminc éve dolgozik a strandon.
- Gondolom, örült a kánikulának.
- Már csak azért is, mert az elektromos rendszeren végzett munkálatok miatt a tervezettnél később, június 23-án nyitottunk, a júliusi időjárás pedig rapszodikus volt. Nehezen indult tehát a szezon.
- Hogyan befolyásolták a környéken zajló építkezések a strand mindennapjait?
- Alkalmazkodtunk hozzá, ahogy a vendégeink is. Azt tapasztaljuk, hogy a legtöbben inkább négy óra után jönnek, miután leállnak a munkagépek, és már a napsugarak sem olyan erősek. Örülök, hogy a reggeli úszók is szép számban járnak hozzánk, lelkes törzsgárda alakult ki az évek folyamán. Továbbra is sok egyetemista, nyugdíjas és gyerek vendégünk van. Az elkerülő út építése miatt a röplabdapályát új helyre költöztettük, a járműforgalom pedig nem zavarja majd a működésünket, az ígéretek szerint ugyanis zajvédő falat is építenek.
Névjegy
Tóvári Sándor Pécsett született. A főiskolán emberi erőforrásokkal kapcsolatos tanulmányokat folytatott, rendelkezik úszómesteri, edzői képesítéssel is. A Pollack strandon 1988 óta dolgozik, kezdetben munkavállalóként alkalmazták. Egy lánya és egy fia, illetve két unokája van.
- Léteznek tervek új medence kialakításáról?
- Szinte bizonyos, hogy nem lesz bővítés, mivel gyakorlatilag körbeépítették a létesítményt. Ezt azonban nem érzem problémának, hiszen a strand ebben a formában, ekkora méretben hangulatos. Jelentősebb felújításra azonban szükség van: cserélni kell a nagymedence burkolatát, javítani a járdákat, valamint az épület is megérett a korszerűsítésre.
- Ha jól tudom, a Pollack üzemeltetése igazi családi feladat.
- Így van, a feleségem, a fiam és a lányom is segít. A gyerekeim itt nőttek fel, és a nagyobbik unokám is sok időt tölt itt. Ez jó érzés.
- Milyen a kapcsolat a Pécsi Tudományegyetemmel?
- Jónak mondható. Akárcsak mi, ők is egyre jobbá szeretnék tenni a létesítményt. Tavaly 20 millió forintból modernizálták a gépészetet, idén 7-8 millióból elektromos fejlesztéseket végeztek, valamint felújították a kismedencéket is. Az egyetemmel kötött megállapodásunk jövő nyárig szól az üzemeltetéssel kapcsolatban, természetesen szeretnénk, ha ezt követően is mi működtethetnénk a strandot.
Képünkön Tóvári Sándor látható.
Palotás Péter - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Téli szünet kezdődik a népszerű...
- A multifunkcionális bútoroké a jövő?