Szinte lehetetlen éjszaka állatorvost találni, csak önkéntes ügyelet működik Baranyában

2018. március 25. vasárnap 12:24

Szinte lehetetlen éjszaka állatorvost találni, csak önkéntes ügyelet működik Baranyában

Több állatbarát is arról panaszkodott munkatársunknak, hogy csak hosszas keresgélés után, vagy egyáltalán nem találtak olyan szakembert Pécsett, akihez éjszaka elvihették volna a sürgős ellátást igénylő kutyájukat. Nem működik ugyanis bármikor elérhető állatorvosi ügyelet Pécsett, a dokik csak önkéntes alapon vállalják, hogy a nyitva tartási időn kívül is segítenek.

Reggelig kellett várnia egyik olvasónknak, hogy állatorvoshoz vihesse egy baleset következtében megsérült kutyáját. Mint azt a hölgy elpanaszolta: hiába hívta több szakember számát is, éjjel tizenegy órakor már egyikük sem vette fel a telefont. Csak a szerencsén múlott, hogy a szomorú történet jó véget ért, a négylábú teljesen felépült.

Nem ő az egyedüli gazdi, aki így járt, Baranyában ugyanis nem működik állatorvosi ügyelet.

- A megyében önkéntes ügyelet érhető csak el, ám a tapasztalataink szerint ez nem minden időszakban működik, illetve akadnak olyan orvosok, akik nem vesznek ebben részt - fogalmazott Tari Zsuzsanna, a Pécs Környéki Állatmentő Alapítvány vezetője.

Mohácson sincs állandó ügyelet

Hosszú időn át működött az éjjel-nappal elérhető állatorvosi ügyelet Mohácson, ám a Duna-parti városban néhány éve már nem érhető el a szolgáltatás. Az állatkórház hétköznap délelőtt nyolc és tíz, délután három és fél hat között tart nyitva. Szombaton mindössze egy órán át fogadják az állatokat és a gazdikat, vasárnap pedig zárva tartanak.

Mivel Baranyában csak magán állatorvosi rendelőt működtetnek, így aki talál is dokit a kedvencének, mindenképpen fizetnie kell. A rendelési időn túl pedig a szokásos összegekre felárat is tesznek, az összköltség így általában bőven meghaladja a tízezer forintot.

Ami pedig a hétvégét illeti: az állattartók elmondása szerint szombaton és vasárnap több rendelő is nyitva tart.

- Azt ajánlom a gazdiknak, hogy ha hétvégén észreveszik, hogy az állatuk nincs jól, akkor ne várjanak addig, amíg nagyobb baj lesz. Nézzenek körül az interneten, hogy melyik állatorvosi rendelő van nyitva, és induljanak el még időben - javasolta az állatvédő.

Ha valaki helyben, sőt, az egész megyében nem kap segítséget, és tényleg nagy a baj, a dunaföldvári állatkórházba viheti az állatot a nap huszonnégy órájában. Persze, ha egyáltalán lehetősége van felkerekedni akár az éjszaka közepén is, és a Pécstől több mint 110 kilométerre lévő településre utazni.

Mindenesetre abban bízhatnak a gazdik, hogy az állatorvosok felismerik a piaci rést. Nemrég például megjelent egy hirdetés az interneten, amely szerint két szakember akár a szokásos rendelési időn túl is vállalja a gyógyítást. 


Képünk illusztráció. 


Palotás P. - Fotó: pixabay.com