Tizenhét éves fiú követett el rablásokat Pécsett
2024. április 30. kedd 15:19
A rendőrök kedden elfogták azt a 17 éves szigetvári fiút, aki április 25-e és 29-e között több bűncselekményt is elkövetett Pécsett.
A fiatalkorút garázdasággal, súlyos testi sértéssel, lopással, kifosztással, kifosztás kísérletével, valamint csoportosan elkövetett rablással is gyanúsítják a nyomozók.
A megalapozott gyanú szerint a fiatalember kétszer is bántalmazott az utcán egy férfit, aki először könnyebben, másodszorra viszont súlyosan megsérült. Az eset után elvette a sértett hátizsákját - a benne lévő iratokkal és pénzzel együtt -, majd elmenekült.
Egy belvárosi étterem teraszáról egy táskát vitt el, egy férfitól pedig a kabátját és a mobiltelefonját vette el erőszakkal.
Az elkövető egy idős, mozgásában korlátozott nő táskáját is megpróbálta elragadni, azonban ezt egy járókelő megakadályozta.
A rendőrök a bűncselekményekkel összefüggésben három másik férfit is előállítottak, a gyanú szerint egy 21 éves szentlőrinci és egy 19 éves gilvánfai férfi a rablásban, egy 36 éves gilvánfai férfi pedig a kifosztásban támogatta jelenlétével a fiatalkorút. Őket szintén gyanúsítottként hallgatták ki.
A nyomozók mind a négy fiatalembert őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat. A Pécsi Rendőrkapitányság folytatja ellenük az eljárást.
Forrás: police.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós éj után szakadozni kezd a...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Orbán Viktor: mi vagyunk a...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Így tartanak nyitva decemberben a NAV...
- Tizenkét éve ölték meg Bándy Katát -...
- Idén is gyönyörű lett a geresdlakiak...
- Itt az idő, hogy elkezdjük etetni a...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Így indult a tél: tizenhárom éve nem...