Tizenöt új Credo busz érkezett, csütörtöktől már menetrend szerint járnak

2013. augusztus 27. kedd 17:27

Tizenöt új Credo busz érkezett, csütörtöktől már menetrend szerint járnak

A buszcsereprogram keretein belül tizenöt új Credo szóló busz érkezett kedden délután Pécsre, szerdán 9 órakor Páva Zsolt polgármester ünnepélyesen adja át kulcsaikat a Tüke Busz vezetőinek a Széchenyi téren.


A Pannon Volán Diófa utcai telephelyén Csizi Péter alpolgármester és dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő ellenőrizték kedden délután az új járműveket, amelyek csütörtöktől kerülnek majd forgalomba és a legrosszabb állapotban lévő, régi Ikarusok helyett fognak közlekedni.

Az új buszok vásárlását a Tüke Busz Zrt. banki hitelből fedezi - mondta el Hoppál Péter képviselő.

NÉZZE MEG AZ ÚJ BUSZOKAT KÉPGALÉRIÁNKON:


A bemutató elején Árki Sándor, a Tüke Busz Zrt. vezérigazgatója fogadta a sajtó képviselőit. A győri buszokkal a vezérkar is leutazott, jelen volt még Baracsi László, a Tüke Busz Zrt. cégvezetője és Paiger István, beruházási és fejlesztési vezető.

A buszcsere program első körében tíz busz érkezett Győrből, ám azokat csak bérli a Tüke Busz Zrt., a képviselők azonban elmondták, hogy már elindították az új eljárást a bérlet meghosszabbítására. 

Az új járműveket meg is vásárolja a társaság, egy busz ára ötven millió forint. Ehhez a befektetéshez pénzintézeti hitelre van szükség, amit a jelek szerint meg is fognak kapni a Magyar Fejlesztési Banktól.

- A pécsiek megint nyertek. A hitelhez szükséges kormányhatározat már a végső stádiumban jár, így minden bizonnyal fel tudjuk használni a tranzakcióhoz szükséges összeget - mondta Hoppál Péter.

Csizi Péter alpolgármester elmondása szerint "a képviselők is buszoznak", így saját bőrükön érezték, hogy a zsúfolt, lerobbant járatokat ideje lecserélni. A régi Ikarusok fenntartása jelentős pluszköltséggel járt, a tizennyolc ősrégi jármű kivonásával megspórolt összeget hitelfizetésre fordítja majd a Tüke Busz Zrt.

Az új szóló buszokon - amelyek a Főpályaudvarról és az Uránvárosi végállomásról indulnak - csütörtöktől tízezer pécsi utazhat. Különböznek a tavasszal forgalomba kerültektől, hiszen az új alacsony padlósokon nincs lépcső, akadálymentesek, s a mozgássérültek számára a második ajtónál elhelyezett, lehajtható rámpa nyújt segítséget. Harminc ülő- és hetvenöt állóhely van mindegyik járművön.

Az új buszok hadrendbe állításának elsődleges célja az iskolakezdéssel megnövekedő utasszám közlekedésének biztosítása.

Végezetül a Credot értékesítő Kvartex Kereskedelmi Kft. vezetője, dr. Krankovics István tartott ismertetőt az új jövevényekről.

- A Credo magyar márka, a buszok alkatrészeinek nagy részét Magyarországon gyártják, így például a járművek váza, az üvegezés, a műanyag elemek mind hazaiak, a motor pedig kiemelten környezetbarát.

A tájékoztató végén szóba került, hogy novemberben csuklós buszokkal szeretnék gazdagítani a repertoárt, amelyeket a hitel másik részéből terveznek fedezni. 

 

Horváth P. - Fotó: Dittrich Éva