Új házába is magával vitte a gyilkos megölt szomszédja maradványait - Videó!
2024. március 13. szerda 10:15
Emberölés miatt nyolc év börtönbüntetésre ítélték nem jogerősen azt a férfit, akit egy 2017-ben elkövetett gyilkosság gyanúsítottjaként 2022 decemberében fogott el a rendőrség a baranyai Bostán - közölte a Pécsi Törvényszék.
A vádlott ugyanazon kis baranyai faluban - Bostán, a szerk. - lakott a sértettel, akivel gyakran összejártak, együtt italoztak.
2017. június közepén az egyik este a sértett ittas állapotban megjelent a vádlott lakásánál, ahol közösen folytatták az italozást.
Ennek során közöttük szóváltás alakult ki, majd a vádlott egy konyhakéssel nyakon szúrta a sértettet, aki ennek következtében elhalálozott.
A vádlott hajnalban a holttestet egy pokrócba tekerte, majd az udvaron található garázs alatti szerelőaknába dobta, amelyre hamut, meszet és különféle hulladékot halmozott fel.
A sértett használati tárgyait, ruházatát és a kést a vádlott eldobta.
A megölt férfit néhány nap múlva keresni kezdték, őt nem találták. A faluban ezt követően vele kapcsolatban az a szóbeszéd alakult ki, hogy külföldre távozott.
Mivel a későbbiekben sem lehetett további információt megtudni vele kapcsolatban, ezért a rendőrség körözését rendelte el.
2021 januárjában a vádlott egy falubelijével a házát elcserélte, azonban közölte az új lakóval, hogy a garázsban elásta korábban elpusztult kutyáját, ezért annak maradványait elviszi magával az új házába.
Ezzel egyidőben a vádlott ittas állapotban többször tett utalást a sértett megölésére falubeli ismerőseinek.
A rendőrség 2022 decemberében tartott házkutatás során találta meg az elhunyt csontjait a vádlott új lakásának padlásán.
Az akkori tájékoztatás szerint a vádlott a a gyilkosság után öt nappal jelentette be a rendőrségen, hogy barátja eltűnt. A férfi azt állította, hogy összeveszett a barátjával, és azóta nincs híre róla.
Az első fokú ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője felmentés végett fellebbezést jelentett be.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Télen is várják a látogatókat a...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- Önkéntesek munkáját ismerték el -...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Megnyílt az adventi vásár,...
- Idén is gyönyörű lett a geresdlakiak...
- Így indult a tél: tizenhárom éve nem...