Válság idején nem lesz filmes pécsi habzsi-dőzsi, Vajnáék kivárnak

2011. november 11. péntek 18:20

Válság idején nem lesz filmes pécsi habzsi-dőzsi, Vajnáék kivárnak

Még 2009-ben röppent fel a hír, hogy Andy Vajna filmguru, aki azóta már kormánybiztosi poszton is játszik, Kálomista Gáborral, a legismertebb magyar producerrel közösen nagyszabású filmfesztivált hoz Pécsre. Mivel két év elteltével sincs se híre se hamva a Pécsre érkező sztároknak, megkerestük Kálomistát azzal a kérdéssel, hogy a város teljesen kiesett-e Vajnáék látószögéből, vagy mi az oka a projekt körül honoló óriási csendnek. A producer az elmaradást illetően a válságra hivatkozott, illetve egy-két szépséghibát is korrigált a korábbi történeten.

Annak idején a Pécsi Újság.hu is cikkezett a tervezett fesztiválról, akkor úgy tudtuk, a Páva Zsolttal folytatott tárgyalások folytán az EKF évében szándékoznak meghívni magyar vérvonalú nyugati csillagokat Pécsre. Kálomista a napokban viszont úgy fogalmazott lapunknak, szóba sem került aznap az Európa Kulturális Fővárosa projekt, sőt, csak nagy vonalakban esett csak szó magáról a fesztiválról is. 

- Beszéltünk az eseményről, de konkrét időpont és helyszín nem hangzott el. Magyarországon mindenképpen megrendezzük az említett fesztivált, de előbb a filmipar alapjait kell ráncba szednünk, ami évekig is eltarthat. Csak aztán tudunk ezzel foglalkozni - utalt a producer a magyarországi filmes szakmában tátongó lyukakra. 

-Válság idejét éljük, senkinek nincs pénze finanszírozni egy ekkora kaliberű rendezvényt, így valószínűleg senki nem is rendez a közeljövőben filmfesztivált - mondta határozottan Kálomista, majd hozzátette, egy ilyen esemény megtervezése és megnyitása közt egyébként is minimum három-négy év telik el.

Nem mellesleg fél Hollywood-ot és a nyugati életérzést a Balkán szélére teleportálni nem olcsó mulatság. Az alsó határ Kálomista szerint hozzávetőleg 500 millió forint, a felső meg a csillagos ég.

Pécs, mint lehetséges helyszín azért még ott lebeg Andy Vajnáék szeme előtt, Kálomista szerint legalábbis nincs kizárva a lehetőség, hogy a Széchenyi térre terítsék Magyarország új vörös szőnyegét - de ez nem a közeljövőben lesz. Válság idején nem sok embernek van kedve és pénze efféle mulatságra, mondja.


Képünkön: Kálomista Gábor, Andy Vajna és Páva Zsolt, 2009. szeptemberi pécsi találkozójukon.






Mácsadi A. - Fotó: Dittrich Éva