A futball rabjai: a drukkerek jelentős része a harmadik vonalban is kitart a PMFC mellett

Korszerű kifejezéssel a labdarúgást látványsportnak nevezik. Ez mondjuk Magyarországon kissé furcsa, de sebaj. Azért még meccsre menni kell! Tehát nem lehet, inkább kötelező. Így gondolták ezt azok mindannyian, akik még az NB III-ban is kitartanak a Pécsi MFC mellett. Kiballagtak vagy hatszázan a Dunaújváros elleni soros összecsapásra, szombaton, egy korai délutánon. Mert azért a világítást tényleg fényűzés lett volna bekapcsolni. Világos a helyzet, ez a harmadik vonal.  

Talán Esterházy Péter tudott volna egy ilyenből valami parádésat kerekíteni. De ő sajnos már nem jár ki a pályákra, ahol egykoron tömegek várták a kezdést. Volt már ilyen, Pécsett is. Legfeljebb a szereplők voltak mások. Ott van példának okáért a Pécsi VSK-Sztálin Vasmű, az egykori Verseny utcai aréna nyitómeccse. Hiába, a párhuzamosok a végtelenben összegabalyodnak. Vasút helyett Munkás (bár hivatalosan Mecsek), a sztálinvárosiak meg már Dunaújváros-Pálhalmaként jöttek. Akik ezt nézték, igazán a futball rabjai.

Ráadásul csalódniuk sem kellett a megszállottaknak, hiszen hamar vezetést szereztek a hazaiak.

- Még az elmúlt évszázad hatvanas éveiben, a másik nagy pályán alakult ki egy bekiabálás - emlékezett vissza a hőskorra Kelemen István (képünkön) törzsdrukker. - Akkor, a pályaudvar közelsége miatt, gól előtt mindig azt kiabáltuk, első vágány, második vágány. Kicsit olyanok voltunk, mint a szomszédban a hangosbeszélő. Amikor aztán 1979-ben a piros-feketék végleg ide, a Stadion utcába költöztek, hoztuk magunkkal a bemondást. Bárhol is álljon a csapat, nélkülem a hazai találkozót nem nagyon kezdik el. Mindegy miért kerültünk ide, arról a fiúk nem tehetnek. Voltam én itt főrendező is, de már csak egy vagyok azok közül, akik megmaradtak, egy sikeresebb világból.

A kisebb tábornak is akadnak előnyei. Nincs meg az állandó moraj, de legalább az egyedi beszólásokat is jól lehet érteni. Igaz, nem mindegyik csúszna el 18-as karika nélkül. Egy molinó viszont kitartásra buzdított. Szépen be volt szegve, nem szálasodhat ki. Nem a csapatra utal, hanem az egyik mindenre elszántra, aki jelenleg terrorizmus gyanúja, talán már vádja miatt van akadályoztatva a stadion látogatásától.

Eközben másodszor is kényszerű középkezdéshez sorakoztak fel a vendégek. Ott toporogtak, ahol egykor, 2015 nyarán, a pécsi futball koporsóját, felesleges cirkusz mellett helyezték el. A tulaj már máshol jár, ám a gödör körvonalai jól kirajzolódnak, talán nem örökre.

Szünetre a csapatdzsekibe öltözött Ruff Antal (második képünkön) is már boldogan integethetett a felsőbb szektorok felé. Ő sem most kezdett kijárni a pályára.

- Ez az életünk, ez a mi mindenkori tizenegyünk - jelentette ki elszántan a sokat látott szimpatizáns. - Lényegtelen, miképpen jutottunk el két éve a negyedik vonalig, a futballistákat nem hagyhatjuk cserben. Ráadásul, bár szomorúak vagyunk a mostani állapot miatt, de legalább idegenbe könnyebben eljutunk. Bízunk benne, lesz ez még sokkal jobb is. Ami viszont kimondottan zavar, már-már idegesít minket, az a nézőszámok manipulálása. Mi többen vagyunk, mint más arénákban, mint ahányan sokszor az élvonalban összejönnek. Pontos tájékoztatást várnánk el mindenkitől a sportágban.

A korrektség jegyében nem árt megjegyezni, közben esett 1-1 gól mindkét oldalon, azaz 3-1 állt az eredményjelzőn. Ami 5-1-re módosult a végére, a „szurkerek" hatalmas örömére.

Pucz Péter