A pécsi ökölvívó-bajnoknő az elfogyók után fogyaszt
2007. december 11. kedd 20:21
„A szlovén torna után valóban kicsit kezdtem elveszteni a hitemet, ráadásul akkor a felkészülésem sem egészen a tervek szerint sikerült. Ám most minden a régi, e győzelemből hatalmas erőt merítettem"mondja immár újra itthon az idehaza évek óta legyőzhetetlen bajnoknő. „Picit árnyalni szeretném azt a képet is, hogy könnyedén jutottam az aranyéremhez, hiszen ezúttal valóban hárman voltunk csak a 86 kilós súlycsoportban, de az már sehol nem hangzott el, hogy több lány bevallottan azért váltott hirtelen, mert korábbi összecsapásaink tapasztalatai alapján úgy vélték, úgysem tudnának legyőzni..."
Kovács Mária ugyanakkor rögtön kijelenti, nem hagyja „elmenekülni" ellenfeleit. „Látva a súlycsoportváltási tendenciát, már régóta érlelődik bennem a gondolat, de most döntöttem, legközelebb én is lefogyasztok 80 kilóra. Én ugyanis nem örülök meg az efféle könnyednek tűnő győzelmeknek, ha azok a lányok, akikkel szemben van értelme bokszolni, lejjebb mennek, ott is kiállok ellenük. Akad persze, aki valószínűleg nem vált, úgyhogy biztosan lesz verseny, ahol meg ismét csak 86-ban indulok majd, éppen őmiattuk."
A PVSK-s hölgy a fogyasztás kapcsán bevallja ugyan, hogy néhány kedvenc süti biztosan a sportszakmai karrier áldozatává válik, ám a konyhánál maradva azért szerencsésnek tartja magát, mert a nála leggyakoribb fő fogásnak számító húslevesek ebből a szempontból nem jelentenek veszélyt. Ráadásul, teszi hozzá, „amúgy is 81-82 kilóval szoktam mérlegelni a 86-os mezőnyben, ennyitől pedig napok alatt könnyen megszabadulok".
A Vasút-színekben bunyózó, jelenleg Szegeden készülő Kovács Mária most pár hét pihenőt engedélyezett magának, majd január elejétől kezdődik az újabb kemény felkészülés. „A jövő évi pontos versenynaptár még nem ismert, ám a rangos török Ahmet Cöner-kupán biztosan ott leszek" tekint előre, „ahogy a vb-n is ismét a dobogó tetejére szeretnék állni".
Sz. Zs.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A bíborosok felvázolták a következő...
- Karambol miatt félpályán halad a...
- Jelölt kecsegéket telepítettek a...
- Jégeső, felhőszakadás csaphat le...
- Ismét csökkennek az üzemanyagárak kedden
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Csütörtökön ismét féláron fagyizhat...
- Több mint 80 ezren vizsgáznak magyar...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...
- 11 milliárd forintnyi...