Aki öltönyt húz a meccsnapokon: Ott József nem tud kigyógyulni a labdarúgásból

A legmagasabb szintű edzői papírokkal rendelkezik. Megfordult szakvezetőként az élvonalban, de kipróbálta az alsóbb osztályokban is a tudását. Ha olyan helyre megy el, ahol korábban dolgozott, általában szívesen fogadják. Semmi különös, csak egy teljesen „hétköznapi"egyéniség Ott József, aki évtizedek óta a labdarúgásban mozog, de nem abból él, hanem azért teszi a dolgát. Fél évszázadot pénzzel nehéz is lenne megvenni, nála ez sokkal komolyabb érzelmi kérdés.

A futball alsóbb szinten nem igazán a divatdiktátorok gyülekezőhelye. De Ott József rendre öltönyt szokott húzni a meccsnapon, mert számára az ilyen események ünnepnek számítanak. Az ordibálás nem fegyvere, persze azért még élénken szokta követni a játék minden mozzanatát.

- Azt nem mondanám, hogy soha nem emeltem fel a hangomat - gondolt vissza pályafutása állomásaira Ott József. - Annak is megvan a maga ideje, helye. De amennyiben valaki folyvást hangoskodik, úgy elveszíti egy fontos eszközét, hiszen akkor sem fognak figyelni rá, ha az nagyon indokolt lenne.

- Jó hogy említi, mert egyszer a Pécsi MFC-nél azt rótták fel, hogy túlságosan jó viszonyt ápolt a játékosaival. Miközben az edzők fejéhez a fordítottját szokták odavágni.

- Igyekeztem mindig törekedni az emberi hangra. Ma is büszkeséggel tölt el, ha valahová visszamegyek, ott kedves ismerősök hada vár rám. Azért ez jelent valamit, hiszen nem módi nálam becsapni az ajtót, magam mögött, távozás idején. Senki sem szokta hirtelen a cipőjét kötni, vagy az eget kémlelni, ha meglát.

- A labdarúgás az életének egy nagyon fontos darabja?
- Léteznek értékrendek nálam is, a gyermekek, a munka. De ha kikapcsolódásról, sportról van szó, akkor nyilván a futball kap kiemelt helyet. Számomra mindig valami olyat jelentett, ami elvonta a gondolataimat az egyéb problémáktól. Nagyon korán lettem önálló, a vállalkozásomra nem panaszkodhatok. Tényleg nem a labdarúgás jelentette számomra a megélhetés legfőbb forrását, még akkor sem, ha kaptam érte pénzt. Élményt adott, sikereket hozott korábban játékosként, aztán már szakvezetőként még inkább. Meg rengeteg jó kapcsolatot is eredményezett.

- Még a dolgok ötvözésével is próbálkozott?
- Igen, de rá kellett jönnöm, a saját bőrömön éreztem, a kettő nem megy, nem mehet együtt. Legfeljebb a megyei I. osztályig képzelhető el a dolog játékosedzőként, de nehezen. Más nézőpont a kettő, ráadásul, aki a pályán fut, az idővel elfárad, egy szakvezetőnek ellenben nem lankadhat a figyelme, egy másodpercig sem.

- Számos szerepben állta meg a helyét a futballközegben, most mégis új arcát mutathatja meg.

- Van egy érték, amit nem szerettünk volna veszni hagyni. A hatvan fölöttiek országos tornájának éppen nem akadt rendezői gazdája, ezért dr. Papp Zsolttal az élére álltunk a dolognak. Nyolc csapatot látunk vendégül az id. Dárdai Pálról elnevezett akadémián, Kovácstelepen, szeptember 15-én. Ami számomra is kiemelten lényeges, hiszen a régi játszótársakkal közösen küzdhetünk a pécsi győzelmekért olyanokkal szemben, akik szintén átlépték a hatodik évtizedet, de képtelenek elszakadni a futballpályáktól. Most pont műfüvön gyűrjük majd egymást, vérre menően, de inkább barátságos keretek között. Minket ez a sportág egykoron megfertőzött, ebből nem lehet ám egyszerűen kigyógyulni! Ha valaki mégis tudja a módját, úgy nekünk még véletlenül se árulja el a gyógyszert, ha kérhetem!
 

Pucz Péter - Fotó: Löffler Péter