Az a csatár a veszélyes, aki nem tudja, mit is akar, ezt Toma Árpádnak elhihetjük

2020. február 23. vasárnap 10:46

Az a csatár a veszélyes, aki nem tudja, mit is akar, ezt Toma Árpádnak elhihetjük

Egyszer-kétszer, némi szerencsével be lehet kerülni egy NB I-es magyar labdarúgócsapat védelmének közepébe. De háromszáz esetnél több fellépéshez már kevés Fortuna istenasszony támogatása. A Pécsi MSC egykori védője, Toma Árpád tehát nem ajándékként kapta az esélyeket, de élt is a lehetőségeivel. Korszakos klasszisnak számított, aki napjainkban sem szakadt el a játéktól, annak oktatástól.  

 


Futballkörökben úgy szokták mondani, Toma Árpád hátvédként „olvasta" a játékot. Nem ő volt a leggyorsabb a pályán, de rengetegszer bizonyította, érezte, milyen furfangon törik a fejüket a támadók. Ezért tudott jó ritmusban szerelni, remekül fejelni, labdát kihozni a középpályán is.

- A durvaság távol állt tőlem, de keménységgel, határozottsággal szerettem megteremteni a tekintélyemet - idézte fel aktív korszakának lényegét a hátvéd. - Nem fizikailag akartam megsemmisíteni a vetélytársakat, hanem izomzattal, meg ésszel.

Ezért szoktam mondani, nem a nagyon jó ellenfelek voltak a legveszélyesebbek, hanem azok, akik nem igazán tudták, mire készülnek a kapunk előterében. Szerettem Törőcsik András ellen a pályán lenni, mert az nagy kihívásnak számított, lévén, hogy nála zseniálisabb cselező, trükköző akkor a világon kevés akadt, amikor én állandó csapattag voltam a Pécsben.

- Igen, a képzettség! Toma Árpád észrevétlenül bánt jól a labdával.

Névjegy

Az 1958-as pécsi születésű Toma Árpád a Pécsi MSC történetének egyik legjobb,
leghűségesebb futballistája volt. Az élvonalban 313 esetben lépett pályára, a korosztályos
válogatottakban végig ott küzdött a nemzeti együttes sikeriért. Ennek lett jutalma az U19-es
Európa-bajnoki ezüstérem. Emellett NB II-es bajnok, NB I-ben 2., Magyar Népköztársasági
Kupában szerepelt döntőben. A felnőtt válogatottban 5 ízben húzhatta fel a címeres mezt.
Pécsett szerzett tanári diplomát, edzőként működött sok klubnál Baranyában, még az
élvonalban is dirigálta a PMFC-t. Alsóbb osztályban (NB II, NB III), rengeteg szezont húzott
le szakmai vezetőként. A Magyar Labdarúgó-szövetségben (MLSZ-ben) ellenőrként most is
számítanak rá. Napjainkban a labdarúgás mellett társasházkezelőként szintén aktív. Lassan
négy évtizede nős, egy leánya van, és két unokája.

- A fülemen nem szoktam megtáncoltatni a labdát, a sarkazás sem volt az én műfajom. De a technikai alapfelkészültségem kiemelkedőnek számított. Amit rám bíztak az edzők, azt viszont is láthatták a gyepen, más cifrázta a játékot, nem én. Jellemzően, a korabeli értékelések szerint (1-től 10-ig ment az osztályzás), hetesnél jobbat egyszer sem kaptam. De ötösnél gyengébben sem „muzsikáltam", a jó hatos volt az én értékszámom.

- Lenne ebből a rutinból, felkészültségből mit továbbadni!

- A kispadra már nem vágyom, de találtam magamnak új kihívásokat, mivel Pécsett működik Európa egyik legkorszerűbb technikai stúdiója, a Garami József Utánpótlásképző Központ. Mi a TOCA-rendszerben, rendkívül hatékony eszközökkel, gépekkel csiszoljuk a játékosok tudását. A labdákat megfelelő irányból, változó ívben, erőben egy gép adogatja. A mozdulatok beidegződése rengeteg gyakorlással jár, ám itt nincsen elfecsérelt idő. Sokkal hatékonyabbak vagyunk, mint ha csak ember dolgozna emberrel. A mai gyerekeknek már nincsen annyi szabadidejük, mint nekünk volt, fél évszázaddal korábban. Akkor mi edzések után is fociztunk, nyáron megállás nélkül rúgtuk a lasztit, ezért rendelkezhettünk megfelelő alapokkal. De itt már a tudomány vívmányait is bevetjük a képzés során.

- Ezek szerint nem hiányzik az aktív játék?

- Túl a hatodik x-en, vissza kellett vonulnom már a kispályától is, mert a térdem nem bírta a terhelést. Itt, a teremben azonban kimagasló színvonalú keretek között, ismét találkozom a labdával. Ráadásul nem számít az időjárás sem, hiszen fedett a tér.

Pucz Pétter - Fotó: Dittrich Éva