Az olimpiára áhítoznak a rúdtáncosok

Miután a világ- és Európa-bajnokságok népszerűségén fölbuzdulva már a sportág első magyar megmérettetésén is sikeresen túlvagyunk, vélhetően egyre kevesebbeknek akadna fönn a szemöldökük, ha a rúdtánc hazai üdvöskéje, Pirner Alma az éjszakai showműsorokból föltörve egyszercsak a Telesport képernyőjén tűnne fel.

Ám hiába tárta olvasói elé a fenti hírt követően az egyik neves világlap az aktuális világbajnok japán Szato Mai portréját, mint heti ötször öt órát edző elismert sportolóét, a hölgy azon kijelentése, hogy hamarosan olimpiai bajnok rúdtáncos szeretne lenni, talán ma még kicsit sok a sportszerető közönségnek.

De miért is? - vághatnánk vissza a kérdéssel, hiszen ha sikerülne levetkőzni prűdségünket és túltenni magunkat azon, hogy a rúdtánc valóban az erotikus show-k világából nőtte ki magát mára teljes jogú sportággá, ráadásul módunk lenne végigböngészni a legjobbak edzésterveit is, sok panaszunk nem lehetne vele kapcsolatban.

Hiszen, ha csak az „illetlen" látvány oldaláról közelítünk, akkor a ritmikus gimnasztikásokat, szinkronúszókat vagy jégtáncos hölgyeket is azonnal ki kellene zárni a műsorból. És valljuk be, a rúdtáncosok mégiscsak százszor sportosabbak a pomponlányoknál, akik még Londonra „bejelentkeztek", igaz, a NOB eddig nem nagyon vette őket komolyan.

A nemzetközi után nemzeti táncszövetségeik sora is alakulóban, egyre nő a tömegbázisuk (Budapest után máris több vidéki városban megvetették a lábukat, legújabb, kecskeméti klubjuk pedig egyenesen a lányok-asszonyok önbizalmának hatékony erősítőjét hirdeti a sportágat) a legtöbb táncos sportágnál valóban több és sportosabb (akrobatikusabb) munka szükséges az eredményes műveléséhez.

Ráadásul unalmasnak és eladhatatlannak sem nevezhetjük, ami az ötkarikás műsorból az utóbbi időben kipenderített „igazi" sportágakkal kapcsolatban a legfőbb kritika szokott lenni.

Arról nem is beszélve, hogy bár a pátoszos magyar hagyományok miatt ezt olykor nehezen fogadjuk el, egyébként is folyamatosan modernizálódik az olimpiák műsora. Hová „fejlődött" már például az öttusa, miközben vívóink és kajakosaink több versenyszáma is épp a tévé mindenhatóságának esett áldozatául a közelmúltban.

Ugyanakkor ott a női súlyemelés, amelynek felvétele anno' ugyancsak a fél világnál kiverte a biztosítékot, előretörnek a harcművészetek, és gondolja csak végig gyorsan mindenki, hány tinédzserről feltételezi saját környezetében, hogy a klasszikus magyar sikersportágak monoton edzéseiért félredobná mountain bike-ját vagy BMX-ét - hogy csak két újdonsült ötkarikás sikersportágat említsünk.

Az olimpia egykori szellemiségével (sajnos vagy nem, ezt most nem tisztünk eldönteni) a 21. században egyre inkább versenyre kelnek a marketing-értékek. De ne is menjünk egyből az olimpiáig. Talán ma már nem szentségtörés kijelenteni, hogy még az NB II-es focibajnokság végkimenetele is (többé-kevésbé persze, hiszen a labda azért szerencsére gömbölyű...) eldől már a csapatok költségvetésének elfogadása pillanatában.

„Perdöntőnek" a finn rúdtáncost, Lina Laatikainent idézzük, aki a snowboardhoz és a gördeszkához hasonlítja, amelyek mára elismert sportágak, miközben megőrizték eredeti, kívülálló mivoltukat:

- Szerintem a rúdtánc ma sok nő számára olyan, mint egykor a gördeszkázás volt a férfiaknak. Jó úton járunk, hogy népszerű, olimpiai sportág legyen...

Képünk illusztrácó

Sz. Zs.