Babella, mint szingapúri kapitány

De hogyan is kerül a Pécsi Kajak-kenu Club Pécsett, illetve Orfűn az utóbbi időben meglehetősen ritkán látott korábbi világ- és Európa bajnoka a Maláj-félsziget e távoli csücskébe? Pontosabban a (part feltöltése miatt) folyamatosan növekvő, ám Budapestnél még így is alig nagyobb területű, de majd' ötmilliós városállam kajak szövetségi edzői tisztébe?

- Bármily hihetetlen, alapvetően egy baleset miatt - vezeti be a nem mindennapi történetet Babella. - A magyar válogatottal voltunk ugyanis Szingapúrban edzőtáborozni, miközben az ottaniak kérésére egy-két ügyesebb srácnak néhány tanáccsal igyekeztem segíteni. Közben pedig egy szerencsétlen kerékpárbalesetben (!) eltörtem a kezemet, a szingapúriak pedig, hogy rövidre fogjam, kihasználták a kényszerű tétlenségemet, és egyre több feladattal bíztak meg. Aztán ittragadtam, lassan egy éve, éppen a napokban kell eldöntenem, hogy meghosszabítom-e immár hivatalos szerződésemet.

- Mi bírhatná maradásra? Ahogy tudjuk, a kajak-kenunak arrafelé sem a népszerűsége, sem az eredményei nem verdesik az eget...
- Kajakozni éppen sokan kajakoznak, főként a középiskolások, az ő országos bajnokságuk a sportág legnagyobb versenye az Oroszlánszigeten (Szingapúr egykori nevén). Az viszont igaz, hogy egyelőre legjobbjaik sem érhetnének például a magyar élversenyzők nyomába. Hogy csak egy érdekes példával szolgáljak: Amikor odakerültem, úgy kezdtünk edzeni a legjobb négyesükkel, hogy én egyedül beültem mellettük egy másik kajakba, és „csak úgy" húzni kezdtünk egy háziversenyt, gondolom, kitalálta, simán otthagytam őket.

- És az ön színre lépésével mennyit sikerült javítani a helyzeten?
- A négyes ma már jobb, de a kettesüket még mindig verem... Ők persze, egyelőre nem európai mércével mérnek. A régióban ugyanakkor máris előretörtek, a Dél-Ázsiai Játékokon legutóbb, ráadásul Kínát is megverve, ami számukra hatalmas fegyvertény, kilenc aranyat szerezett Szingapúr, miközben korábban soha egyet se.

- Akkor attól sem kell tartania, hogy a londoni olimpián a tanítványaiból valaki ellenfelévé válhat?
- Az könnyen megeshet, legalábbis valamelyik előfutamban, Ázsiából ugyanis, épp a kevesebb élversenyző miatt, kajakosként sokkal könnyebb kijutni az ötkarikás játékokra, mint az öreg kontinensről. Ám a kérdésében benne érzem saját részvételemet is, ami, ugye, eddig egyszer sem sikerült...

- De az olimpián eddig nem volt 200, ami köztudottan Babella Balázs kedvenc terepe, Eb-n, vb-n nemcsak részt vett, de az egész mezőnyt maga mögé tudta utasítani.
- Igen, határtalan volt az örömöm, amikor a NOB fölvette a 200-at is a műsorra. Igyekszem is ott lenni, azaz nemcsak a szingapúriakat, de magamat is kellő edzésben tartom, közben naprakészen követem a sportág hazai történéseit, és amikor kell, ott leszek a hazai válogatón, és aztán remélem, Londonban is.

- Visszatérve a malájokra. Ahogy tudom, a sziget édesvízben, azaz tavakban cseppet sem bővelkedik. Hol edzenek egyáltalán?
- Az ivóvíz itt valóban a nagy kincs, mert kevés van belőle, folyók, tavak híján az eső adja a legnagyobb részét. Ezt hatalmas tározókban gyűjtik össze, ezekben lehet kajakozni is. Ám épp ezért különleges szabályok szerint, a hajókat például csak a partról tehetjük a vízbe, belegyalogolni, de még a lábakat belelógatni is tilos. Vagy egy nálunk szokatlan szigorú előírás: minden kajakosnak kötelező a mentőmellény, még én is abban vezénylem a tréningeket.

- Gondolom, profi kajakost sem nagyon találunk arrafelé. Hogyan néz ki a válogatott programja?
- Nemhogy profik, de igazából még klubok sincsenek. A kajaksport szinte teljes egészében a középiskolákra (hasonló a rendszer a mi DSK-inkhoz, azzal a különbséggel, hogy valamit mindenkinek kötelező sportolnia, csak a sportág kiválasztása szabad) és az egyetemekre épül. Mindenki tanulás, illetve néhány idősebb kajakos munka mellett, a szabadidejében sportol. A legjobbaknak annyi a kedvezmény, hogy ha mondjuk reggel nyolckor tartok válogatott-edzést (ne gondoljon senki nagy számokra, az egész felnőtt és ifikeret mindenestül talán, ha ötven fős), megtehetik, hogy csak tízre mennek iskolába, dolgozni. A többiek akkor jönnek, amikor vége a munkának, iskolának. És természetesen senki sem kap pénzt a kajakozásért, mégis nagyon lelkesek. Csak az ront egy kicsit a helyzeten, hogy a tehetséges fiúk pályája 18 évesen mindenképpen megtorpan, ekkor ugyanis válogatás nélkül mindenkit behívnak két évre katonának.

- Mit csinál, amikor éppen nem kajakozik? Egyáltalán, mennyire sikerült beilleszkednie a számunkra meglehetősen egzotikus világba?
- Leginkább kajakozok... Meg mára egyre jobban bekapcsolódok az ottani fiatalok esti programjaiba, nagyon jó a csapat, a legtöbbször velük vacsorázom. Ebben is szerencsém van, én ugyanis imádom az összes tengeri herkentyűt, ami itt az étlapok alapja. A beilleszkedés? Talán a rendkívül párás, meleg klímát szoktam meg a legnehezebben, eleinte futás közben azt hittem, megfulladok, de ma már ezt is jól bírom.

- A honvágy még nem kínozza?
- De, és azt hiszem, ez az egyetlen bajom. Főként, hogy a feleségem otthon maradt, igaz egyszer volt itt egy hónapig, és pár „villámlátogatáson" én is otthon. Úgyhogy valószínűleg ez dönti majd el azt is, hogy végül vállalom-e a hosszabbítást.

Sz. Zs.