Bodor most az alvásra „esküszik"

- Kezdjük egy kulisszatitokkal! Telefonbeszélgetéseinkkor többször is említette, a megbeszélt időpontokat kezeljük rugalmasan, mert a hazatérése óta a napközbeni (el)alvás többször keresztülhúzta már a programját. Ennyire nehéz az átállás?
- Az átállás, meg az itthoni „tétlenség", a kettő együtt teszi, hogy egyelőre sokszor napközben is holtfáradtnak érzem magam. Az uszodában mostanában nincs jelenésem, úgyhogy hirtelen rengeteg lett a szabadidőm.

- Még Pekingből, a medencéből alig kikászálódva úgy értékelte saját teljesítményét, hogy az egyik szeme nevet az egyéni csúcs miatt, a másik viszont sír, mert nem sikerült a döntőbe jutás. Az idő mennyire értékelte át e szavait?
- Ma, jól átgondolva, azt mondanám, 98 százalékban elégedett vagyok. A maradék egyik egy százalék valóban a finálénak, a másik pedig az elszalasztott országos csúcsnak szól.

- Utóbbitól, Güttler Károly rekordjától mindössze két századdal maradt el. Erre mondják, hogy ha két héttel korábban vág körmöt, most megvan...
- Tényleg csak egy hajszálon múlt, de legalább itt az újabb cél, lehet majd miért hajtani.

- Tekintsünk vissza kicsit Pekingre. Azt, gondolom, tudja, hogy az úszóvilág, a média Phelps-lázban égett. Önök ott, az uszodában mennyire érezték, hogy csak a „cápaember" árnyékában élnek? Egyáltalán: testközelből milyen fiú ez a Phelps?
- Természetesen ott is messze ő volt a legnagyobb sztár, de szerintem teljesen normálisan élte meg. Nem voltak elviselhetetlen sztárallűrjei, mindenkivel hétköznapi módon társalgott.

- Biztosan szóba került az úszók között is a Phelps-csoda. Önök, a leginkább hozzáértők minek tudják be az arany- és rekorddömpingjét?
- Beszél a világ mélyebb és szélesebb medencéről, csodadresszről, a számok előtti „doppingoló" rapzenehallgatásról. Szerintem meg „egyszerűen" csak egy őstehetség, különleges testi adottságokkal. És emellett rengeteget edz.

- Imponáló, hogy nem misztifikálja túl a dolgot. De ha már a zene. Önnek is vannak a Phelpséhez hasonló „trükkjei" vagy kabalái a versenyek alatt?
- Persze, de azt nem árulom el, mert akkor nem hat... Komolyra fordítva: zenét én is szoktam hallgatni, de inkább a bemelegítés elején, a rajtra készülve már nem. Különben is, a mi konfekció „cáparuhánk" fölráncigálási ideje, ellentétben mondjuk a Phelpséknek méretre szabottól, önmagában több mint fél óra, úgyhogy nekem épp elég, ha ez időben és viszonylag rendesen sikerül...

- Látja, csak nem tudunk elszakadni az amerikaitól. Akkor egy utolsó kérdés vele kapcsolatban. Ő maga már az első győzelmei után hangoztatta, hogy részben a rengeteg tésztának és pizzának tudja be a kirobbanó erejét. Az ön ízlése közelebb áll az olasznál a kínai konyhához?
- A pekingi kacsát természetesen megkóstoltuk, és ízlett is. Sőt, Cseh Laci mindenfelé azzal büszkélkedett, hogy milyen remekül tud bánni a pálcikákkal. Azért én, a többséggel együtt, már csak praktikus okokból is, óvatosan bántam az egzotikus ízekkel. Egy apróság erre: volt egy meghívásunk a pekingi magyar követségre, találja ki, mi volt a legnépszerűbb fogás az asztalnál! A pörkölt nokedlival... És hogy a kérdést alaposan körbejárjuk: az én „hagyományos" menüm minden nagy világversenyről hazatérve a rántott sajt rizzsel, tartárral és káposztasalátával.

- Utóbbit sem nevezném szokványosnak, de egészségére. És akkor még egyszer ugorjunk vissza Pekingbe. Önnek saját száma után volt még bő egy hete a repülő visszaindulásáig. A „kötelező" turistalátványosságokat pipálgatta inkább ki, vagy a honfitársaknak szurkolt?
- Mindkettőt. Jártunk a Tiltott Városban és a Tienanmen téren, és természetesen a Nagy Fal egy szegletét is megmásztuk. De azért amikor tehettem, ott drukkoltam a lelátókon is. Belépőnk persze nem volt mindenre, de kihasználtuk szegény rendezők jóhiszeműségét, meg azt, hogy ahogy mi nem tudunk két ázsiait igazából megkülönböztetni egymástól, nekik a fehér ember „mind egyforma". Úgyhogy olykor előfordult némi bérletcserebere...

- Lám, mire nem jó a magyaros virtus... Mi volt az abszolút kedvenc versenyszám, amit látott?
- Hát mi más, mint a százméteres férfi síkfutás! Ahogy kilencvenezer ember Bolt világcsúcsa után harsogott, az feledhetetlen élmény marad.

- A pekingi magyar össztermés végül „csak" három aranyra rúg. A nemzet fele gyászban, a másik fele politikusfejeket követel. Ön melyik tábort erősíti?
- Én nagyon nem vagyok híve ennek az aranymániának, hiszen a saját példámból pontosan tudom, milyen kiélezett csatákban, és milyen nüanszokon dől el, hogy ki hol végez. Szerintem a hazai közvéleménynek föl kell ébrednie, le kell számolnunk az irreális elvárásokkal, és igenis örülnünk kell minden magyar pontszerzésnek. Higgye el, emberfeletti munka húzódik meg amögött is.

- Szívemből beszélt. Az utolsó kérdéssel ezek után nem kívánom meglepni: Peking után mi lesz a folytatás?
- Először is sokat kell aludnom... Másodszor, és ezért veszem tréfásabbra a választ, még tényleg nem tudom. Úszni jó két hónapig biztos, hogy csak "egészségmegőrző" céllal fogok. Közben sok mindent át kell gondolnom a jövőmmel kapcsolatban - és majd meglátjuk...

Sz. Zs. - Fotó: Dittrich Éva