Egyre több pécsi "focituristáskodik"

2009. május 01. péntek 18:57

A napokban ugyan a Milan megtette azt a szívességet a magyar fociínyenceknek, hogy „házhoz jött", ennek ellenére (vagy tán épp ezért, mert most kaptak kedvet a minőségi focihoz) biztosan sokan lesznek, akik ezután is elzarándokolnak majd egy-egy külföldi sztárcsapat saját bajnokijára Milánóba, Barcelonába vagy Münchenbe - hogy csak a mifelénk legnépszerűbb célpontokat említsük. Ám a józan előrelátás mellett a kellemetlen tapasztalatok is arra intenek, hogy aki erre szánja magát, ne vegyen „zsákbamacskát" netes jegyüzérektől, hanem a belépők és szállások biztonsága miatt is keressen minél megbízhatóbb közvetítőket. A Pécsi Újság.hu olvasóit a nem könnyű eligazodásban egy igazi „profi", az ex-PMFC-s játékos és edző Nagy Tamás segíti, aki, ha nem is hétről hétre, de hónapról hónapra biztosan megfordul a kontinens valamelyik patinás stadionjában.

- Neppertől, feketén semmiképpen! - foglalja egy tömör mondatba bevezetésként Nagy Tamás a legnagyobb ballépést, amit szerinte elkövethetünk az út megszervezése során. A „háló" napjainkra ugyanis percek alatt befoghatóvá tette a nagyvilágot, ám a lehetőségek tárházával egyenes arányban bővül az internetes csalók száma is.

(Hogy „házon belülről" említsünk egy konkrét példát, szerkesztőségünk egyik munkatársa a közelmúltban ugyancsak hoppon maradt, szerencsére neki a pénze végül nem bánta, „csak" a „tutira" lelevelezett belépő „veszett el" az utolsó pillanatban, a helyszínen egy Roma-meccsre... Végül egy,a staidonhoz közeli kisvendéglőben, tévén nézték meg a találkozót.)

Nagy Tamás, aki különben baráti társaságának ma már maga is utak sorát szervezi, legfontosabb tanácsa: a legjobb a kiválasztott klub saját hivatalos internetes honlapján nekiindulni, és ott megrendelni a jegyeket. (És ha lehet, nem telefonon, hanem mindent e-mailben, mert, ugye, az írás megmarad...).

Nagy Tamás szakmai szemmel is nézte a Milant

Bár a meccsre járást korábban kezdte, a Milannál nem csak szurkolóként fordult meg Nagy Tamás. A pécsi mester az olasz elitalakulatról írta UEFA Pro licences diplomamunkáját, amely miatt egy hosszabb tanulmányutat is tett a Meazza-stadionban. Mint mondja, egy hétig például testközelből tanulmányozhatta Carlo Ancelotti edzésmódszereit.
Mivel azt a szintű profizmust, amely az első csapattól az utánpótlás legifjabbjaiig áthatja a Milan életét, ehelyütt még csak körvonalazni is aligha lehetne, Nagy Tamás képletesen úgy próbálja illusztrálni a különbséget, hogy az ott látottak alapján is nagyjából annyival járnak mindenben egy átlag NB I-es gárda előtt, amennyivel ezt az évi 250 millió eurós (!) ottani, illetve a jobb esetben néhány száz millió forintos (azaz maximum egymillió eurós...) hazai költségvetések különbségéből sejteni lehet....
Ám, ha már a focidrukkerek voltak e cikk „kiszemeltjei", egy újabb szembetűnő (és nem pénzen múló) különbséget csak fölvet a szurkolói kultúra köréből is. Ahogy fogalmaz ugyanis, Nyugaton mindenütt szemmel láthatóan szívügye a nézőnek a csapat. Buzdítja kedvenceit, ha jól megy neki - és még jobban, ha a gödörből kell segíteni kievickélni nekik. Arrafelé a játékosokat sem nagyon, az edzőket meg végképp nem szokás szidalmazni - és még egy-egy valóban nagyon elrontott megoldás után is perceken belül „megbocsátanak", nem úgy, mint mifelénk, ahol ipari méreteket öltött a balhé, a trágárság, „jobb" esetben a vesztesek kifütyülése.
Előbbieket odakint jobbára maga is a lelátóról látta, utóbbit viszont, sajnos, a magyar kispadokon ülve nem egyszer maga is megtapasztalhatta...

És nem is az utolsó pillanatban persze, teszi hozzá, hiszen a pályák „jobb" szektoraiba, különösen az izgalmasabbnak tűnő rangadókra általában már hosszú hónapokkal előre elfogynak a helyek.

Már ami egyáltalán marad, hiszen a sztárklubok többségénél az egész idényre szóló bérletek dominálnak - a stadion nagy része így már a szezon elején „foglalt", és aktuálisan mindig csak a maradék helyeket értékesítik.

Méghozzá mindig névre szólóan, említ egy ugyancsak megszívlelendő szempontot a szakvezető, amiért vigyázni kell a nepperekkel. A stadionok bejáratánál ugyanis a belépőn szereplő nevet bizony akár összevethetik a személyinkben vagy útlevelünkben szereplővel, és ha nem egyezik, marad a közeli kocsmák plazmatévéje...

Olasz-, Spanyol- és Németországban egyaránt működik országosan szervezett jegyiroda-hálózat is, ahol szintén beszerezhetőek a belépők. Magyarországon két jelentősebb utazási iroda szervez kimondottan foci (és sport)-utakat: a Quaestor és az Oliva Travel, utóbbi a www.fociutak.com linkre kattintva is elérhető.

E két iroda a jegyeladás mellett teljes körű kínálattal rendelkezik, azaz az utazástól a szálláson át mindenben leveszi a focituristák válláról a terhet. Persze, korántsem ingyen.

Hogy egy nyilván minden labdarúgódrukker álmai netovábbjában szereplő példát említsünk, a római BL-döntő például belépővel, repülővel, két éjszakás szállodával fejenként „kereken" 849 ezret kóstál. Transzfer és biztosítás nélkül... (A sportrendezvény-jegyeket is árusító worldtickt.com honlap csak belépőt is kínál a fináléra: a legolcsóbb 990, a legdrágább még megvehető 3990 angol font...)

Ez persze a „csúcs", és hogy rögtön az árlista alsó végére ugorjunk, egy „mezei" holland bajnokira már húszezerért is bejuthatunk. (Csak az összevetés kedvéért: a Ligaválogatott - Milanon a Népstadionban a 4800 forintos - legolcsóbb - jegyekkel meglepetésre alig fél ház volt...)

A bőséges kínálatból átlagot vonva (ami, persze, csalóka fogalom, hiszen nagyon nem mindegy, hogy például Pécsről négyen saját kocsival utazva, egy városszéli motelben megszállva a Milan-stadion felső karéjáról akarnak nézelődni, vagy repülő, belvárosi szálló és V.I.P.-tribün szerepel a kívánságlistán), nagyjából 150 ezerből már elmondhatjuk, hogy a helyszínen láttuk valamelyik világsztárt.

Ha valaki jobb szervezőnek tartja magát, anyagilag jobban kijöhet, ha kihagyja az irodákat: Milánónál maradva, egy négyágyas, külvárosi hotelszoba már 100 euróért elcsíphető - a jobb környékek és a belváros kétágyasai már 70-120-tól kezdődnek.

Maga az „élet" egyébként a pályák környékén csak egy kicsivel magyarosabb árszínvonalú, egy jóllakásnyi „food" 3,5, egy sör 3, egy üdítő 2,5 euro a mindenütt egymást érő büfékben.

Ha pedig valaki „igazolni" is szeretné, hogy arra járt, a végeláthatatlan szuvenírok sorából 1 euróért jelvényt, 12-12-ért sálat, 20-ért pedig már a kedvenc játékos mezét is megkapja - ennyiért persze „bóvli" kivitelben, az eredeti, minőségi mezért a hivatalos boltban már 70-et kérnek...

Képünkön: A milánói Meazza-stadion valószínűleg sok magyar focidrukker álomcélpontja.