Felajánlották neki, hogy amerikai válogatott legyen, de inkább hazajött

Sokáig Pécsett élt és edzett az olimpiai válogatott keret tagja, Peterdi András. Kipróbálta magát vívóként, sőt oktatóként is az Egyesült Államokban, tehát nincs híján a tapasztalatoknak. Az év végéhez közeledve választás elé került, hogy Pécsett készül-e tovább, vagy Budapestre költözik, hogy az olimpiai válogatottal közösen fejlessze tudását. A döntés megszületett, immár pesti lakos, de még mindig pécsi versenyző. Az okokról, a közelmúltról, a várakozásokról és külhoni élményeiről is kérdeztük a sportolót.

- Először is az idei év eseményeiről beszéljünk, például a katari megmérettetésről.

- A Katar fővárosában, Dohában rendezett Grand Prix viadalon a 10. helyen végeztem, legjobb magyarként, ahol sikerült egy német versenyzőt, a tavalyi dohai győztest is magam mögé utasítani. Az olasz világkupa Legnanóban nem hozott ilyen sikert, de a szövetségi kapitány a katari eredmény miatt mégis bizalmat szavazott nekem, így a németországi világkupán már végig a csapatban leszek. Ezt követi Tallin, ami egy újabb állomás a kvalifikációs versenyek sorában. Jó érzés, hogy már számolnak velem, bár tisztában vagyok vele, hogy bejutni nehéz, és bármikor kikerülhetek, ha nem megfelelő a teljesítményem. De bízom benne, hogy meg tudom hálálni a belém helyezett bizalmat.

- Térjünk ki a tavalyi év nagy fegyvertényére, az OB-n elért eredményre.
- Pécsről ketten voltunk az első nyolcban Berta Danival, a csapat második lett, és hat év után a Honvédot tudtuk megverni, ami nagyon nagy szó. Az pedig kimondottan történelmi pillanat volt, amikor a döntőben két vidéki csapat vívott egymással.
Annak ellenére, hogy mindenki viszonylag fiatal, ezt a remek eredményt sikerült közösen elérni. Ebből is az látszik, hogy jó úton járunk, minden jel erre mutat.

- A Vívó Világbajnokságot Budapest rendezte, de ott még csak a páston kívül lehetett jelen.

- Kitettek magukért a magyar vívók, nagyon jó volt a rendezés, és pont akkor lehettünk házigazdák, amikor a nemzetközi vívószövetség 100 éves volt. Nagy hiányérzetem volt, hogy nem vívhattam velük, de előtte nem sokkal jöttem haza Amerikából, ezért nem tudtam volna válogatókon részt venni. Az is nagy eredmény, hogy az Universiade-ra kijutottam fél év alatt. Természetesen mindent elkövetek, hogy a következő Európa-bajnokságokon, és Országos Bajnokságokon szerepelhessek.

- Nyilván nehéz volt meghozni a döntést, hogy a fővárosban folytatja az edzést, és ezzel együtt az életét is.
- Valóban nehéz volt, de önzőnek kellett lennem, mert a vívásra kell koncentrálnom. Ez a dilemma már a nyár végi amerikai utam előtt jelen volt, de a kint töltött időszak sokkal inkább a klub számára volt gondolkodási idő, mint nekem. Már régóta foglalkoztatott ez a probléma, és ideje volt dűlőre jutni. Sajnos Pécsett nem voltak megfelelő asszópartnerek, edzővé válni pedig ráérek később is, ezért nem is volt más választás, annak ellenére, hogy szeretem a várost és rengeteg minden köt ide.

- Miért maradt a pécsi klub színeiben?
- Mivel innen kaptam mindent, itt a mesterem is, ezért nem szeretnék pesti klubban vívni. Nem volt sima az út, de amiben tudtak, mindig támogattak.

- A több hónapos amerikai tartózkodás alatt milyen benyomások érték?
- Rendkívül színes az ottani vívás, mivel sok külföldi edző van. Nagyon nyitottak az új dolgokra, itthon ez sokkal kötöttebb. Elmondható, hogy Európa uralja a mezőnyt, de az USA fejlődik, mert áldoznak a sportra. Ez abból is látszik, hogy lehetőségem nyílott arra, hogy edzéseket tarthassak, sőt egy idő után egy klub alapításához is segítséget kaptam. Ami a személyes hátteret illeti, odakint sokat tanulhattam az életről, az önfenntartásról, és természetesen a nyelvtudásom is gyorsan fejlődött. Remek kitérő volt, mert sokfajta emberrel találkozhattam, és sokféle életszemlélettel, ez értékes tapasztalatokat adott. Azonban valahogy mindig hazahúzott a szívem, mert az sosem volt számomra cél, hogy végleg letelepedjem ott.

- Ne feledkezzünk el arról sem, hogy az Amerikai Egyesült Államok Légierejénél oktathatott.
- Többfelé népszerűsítettük az említett klubot, bemutatókat tartottunk gyerekeknek, és az egyik helyen egy magas rangú katonatisztnek annyira megtetszett a munkánk, hogy a közreműködésének köszönhetően pár hónap múlva már náluk tartottunk bemutatókat. Alkalmunk nyílt rá, hogy foglalkozzunk a légi bázison élő iskolásokkal, akik egyébként ott helyben tanulnak. Mondanom sem kell, hogy ez ritka kiváltság volt, és nagyon nagy élmény.

- Érthető, ha felmerül, hogy ilyen események után mi hozta haza?
- Nem titok, hogy felajánlották, hogy az amerikai válogatott tagja lehetek, illetve az amerikai állampolgárságot is megkaphattam volna. De én azért jöttem elsősorban haza, hogy a magyar válogatottba bekerülhessek, és ha egyszer felcsendül számomra a himnusz, az mindenképpen a magyar legyen. Ezen kívül az egyetemet is szeretném befejezni itthon, ez is fontos indok volt.

- Hogyan alakul a munka a válogatottal?
- Újítás a felkészülésemben, hogy két edzővel is dolgozom, egyikük a mesterem, Danka Sándor, a másik pedig Udvarhelyi Gábor, a férfi párbajtőr szakosztály szövetségi kapitánya. Hétfőtől péntekig készülünk együtt a csapattal, reggel futás, majd úszás, azután este 5 órától 7 óráig, fél nyolcig edzünk. Nyárig folyamatosan jönnek a hazai és nemzetközi versenyek, több világkupa vár ránk a következő pár hétben, ezek előtt minden alkalommal Tatán edzőtáborozunk. Kezdetben éreztem, hogy az itteni edzés más, mint az USA-ban, de mára már elmondhatom, hogy sikeresen visszarázódtam.
Nem szeretnék elfeledkezni arról sem, hogy amikor hazajöttem, nagyon sok támogatást kaptam a PSN Zrt. részéről, és szponzoromtól, Matyi Dezsőtől, aki vállalta, hogy egészen a riói olimpiáig támogat.

H. T.