Ha gyorsabbnak születik, válogatott is lehetett volna Réfi Gábor labdarúgó

2021. június 20. vasárnap 14:10

Ha gyorsabbnak születik, válogatott is lehetett volna Réfi Gábor labdarúgó

Az évek során a gyorsasága kopott meg legkevésbé. Erre persze a fanyalgók mondhatják, hogy Réfi Gábor már ifjoncként sem volt villámléptű. Ennek ellenére, a baranyai futballpályák környékén mindenki tudta róla, nála gólveszélyesebb támadó kevés akadt a saját korában. Amerre megfordult, ott rendre az élmezőnyben végzett a góllövőlistán. A pályafutása vége felé, játékos-edzőként gyakran becserélte önmagát, ha rosszul ment a támadók dolga. Aztán rendre meg is mutatta a gólszerzési tudományát. 

 

A robbanékonyságon, mint erényen kívül, minden jó tulajdonsággal rendelkezett Réfi Gábor. Cselezett, lőtt, fejjel sem jött zavarba a 16-oson belül. Az NB II-ben már nagyon fiatalon gólkirályi címet szerzett. Onnantól kezdve azért az ellenfelek edzői mondogatták a védőiknek, hogy őt kellene lefogni. Sokan tették volna szívesen, ám gyakran nem jött össze a dolog.


- Egyesek azt terjesztették rólam családon belül, hogy a kezemben labdával születtem - idézte fel gyermekkorát a már őszülő futballista. - Nem is tiltakoztam ez ellen soha, egy másodpercig sem. Hamar belerúgtam a játékszerbe, de ez nem meglepetés. Hiszen nagyapám, édesapám, meg a bátyám futballistaként élt, ezért sok választásom nem akadt. Úgy tűnik, a gének öröklődtek.


- Amikor 1978-ban az élvonalbeli PMSC-től az másodosztályú PVSK-ba küldték cserével, mennyire sértődött meg?

- Egy cseppet sem, mert erősödnöm kellett, meg szükségem volt a játékpercekre is. Utólag természetesen mindent másképpen látok, ám a csapat bajnokként ért célba az NB II-ben. Emellett én szereztem az osztályban a legtöbb találatot. Ráadásul Rónai István bizalmát élveztem, jó találkozás lett a mi közös ügyünk. Később is még háromszor futottunk össze, sokat köszönhetek neki. Igaz, igyekeztem meghálálni neki, hogy rendszeresen számított rám.

- Mohácson szintén megfordult, az 1982-es tavaszon.

- Oda a katonai leszerelés után hívtak, csupán fél szezon erejéig vallhattam magam az együttes tagjának. Ennek ellenére remek barátságokat kötöttem, amik közül több, az életem további részében is elkísért. Talán elég, ha Megyeri Károlyt említem közülük. Egy átszervezés következtében kiestünk, mégis szépek az ottani emlékeim.

Névjegy

Pécsett, 1959-ben született Réfi Gábor. Főbb sikereit a Pécsi MSC-ben, a Komlói Bányászban, meg a Pécsi VSK-ban érte el. Több osztályban számos érmet gyűjtött be labdarúgóként, gólvágóként, de vezetőedzőként ugyanúgy letette a névjegyét. A pécsi Zipernowsky Károly Szakközépiskolában érettségizett, illetve ott vált belőle finommechanikai műszerész. Egy felnőtt fia van, aki Németországban él. Ma már leginkább egy kereskedelmi cég kapcsán ismerik a Réfi nevet.

- A PMSC-vel az NB I-ben a bajnoki ezüstös alakulat tagja lehetett 1986-ban. Hívták máshová is?

- Akkor nem kapott nagyobb nyilvánosságot, de az Újpesti Dózsa, meg a Budapesti Honvéd vezetőinek érdeklődését felkeltettem. Mindkétszer sérülés jött közbe. Szakemberek véleménye szerint a gólérzékenységem alkalmassá tehetett volna arra, hogy budapesti klubokban bizonyítsak, bár ez örökre elmaradt.

- A német alsóbb osztályban sem lógott ki a sorból?

- A Regensburg gárdájával a területi osztályból feljutottunk a szövetségi harmadik ligába. Megszereztem a magam találatait, bár már készültem a későbbi életemre. Nem volt helytelen a döntés. Mert ugyan sokáig még itthon is a pályán voltam játékosként, később szakmai vezetőként többek között a DDGáz SC-ben, mégis válaszúthoz értem. Idővel egy jelentős német kereskedelmi cég felsővezetőjévé váltam, részben Pécsett, részben a fővárosban. Emellett már nem lehetett napi szintem részt vállalni a fociból. A baranyai szövetségben, társadalmi elnökként azért még jut feladat, tehát végleges elszakadásról nem beszélhetünk.

- Elégedett azzal, amit a gyepen elért?

- Mondhatom, hogy igen. Egyszer, a fővárosban taxival mentem a Puskás-stadionba egy válogatott mérkőzésre. A gépkocsi vezetőjével beszélgetve kiderült, még emlékezett a nevemre. Sokkal többet vidékiként nem várhattam el Budapesten.
 

Pucz Péter - Fotó: Dittrich Éva