Horváth Patríciának, a téli paralimpiai csapat vezetőjének Pécs a szíve csücske marad
2017. szeptember 12. kedd 08:32

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) egykori joghallgatója, dr. Horváth Patrícia Anna (képünkön) csapatvezetőként segíti a jövő márciusi téli paralimpiai játékokon a magyar versenyzőket. A fiatal hölgy ugyan már Budapesten él, de gyakran látogat városunkba, mint mondta, Pécs mindig is a szíve csücske marad.
Alpesi sí, ülő biatlon és ülő sífutás sportágakban is indulnak magyar versenyzők a jövő évi paralimpiai játékokon a dél-koreai Pjongcsangban. Hogy a sportolóknak csak a versenyzéssel kelljen foglalkozniuk, dr. Horváth Patrícia Annán, a PTE egykori jogászhallgatóján - és nem mellékesen a Pécsi Újság.hu volt munkatársán - is múlik.
A fiatal hölgy immár harmadik éve a Magyar Paralimpiai Bizottság munkatársa, nemrég pedig csapatvezetői feladatokkal bízták meg.
- A csapatvezetés a paralimpiai részvétel előkészítését és helyszíni feladatokat is magában foglalja. A játékokat megelőzően a Magyar Paralimpiai Bizottság apparátusa dolgozik azon, hogy megszervezzük az utazást, a szállást, beszerezzük a szükséges felszereléseket. Csapatvezetőként én leszek az első, aki belép a paralimpiai faluba és az utolsó, aki elhagyja azt - sorolta.
Visszatérő vendég
Dr. Horváth Patríciát barátok, családtagok kötik városunkhoz.
- Bár a munkám miatt már több éve Budapesten élek, Pécs mindig a szívem csücske marad. Visszatérő vendég vagyok a városban, szívesen megyek látogatóba és örülök, ha összefuthatok régi barátokkal, kollégákkal. A Széchenyi téri karácsonyi vásár pedig minden évben kötelező program - fogalmazott.
A magyar sportolói delegáció az edzőkkel és a teljes stábbal együtt várhatóan tíz fő lesz.
- A téli paralimpia programjában az alpesi sí, a sífutás, a biatlon, a kerekesszékes curling, az ülő jégkorong és a snowboard szerepelnek. Ezek közül háromban lesz magyar induló. Alpesi sí sportágban a látássérültek versenyében Balogh Zsolt és kísérője - szakkifejezéssel guide-ja -, Bocsi Bence harcolták ki a kvótát. Ülő biatlonban és ülő sífutásban pedig Lőrincz Krisztina indulhat.
Természetesen, ahogyan az olimpia tekintetében, úgy a paralimpiákon is elsősorban a nyári játékokon érnek el jobb eredményeket a magyar sportolók, ám folyamatos a fejlődés, többek közt a csapatsportágakban is.
- A parasport mára versenysporttá nőtte ki magát, a mozgás- és látássérültek, illetve az enyhén értelmi sérültek, azaz a tanulásban akadályozottak versenyeznek, a háttérben komoly szakmai munkával. A fejlődés ellenére van még teendő. A fogyatékkal élők sportjában alapvető feltétel az akadálymentes edzés és versenyhelyszín biztosítása. Ez jelenleg még nem mindenhol áll rendelkezésre. Szerencsére az újonnan épült sportcentrumoknál erre már figyelnek, a mozgás- és látássérült sportolók számára is biztonságosan megközelíthetőek és használhatóak a létesítmények. A magyar sport támogatottsága kimagasló az utóbbi években, ez pozitív hatással van a fogyatékkal élők sportjára is - fogalmazott.
Ami pedig az előttünk álló téli paralimpiát illeti, cél a tisztes helytállás a sportolók pedig - tette hozzá - minden tőlük telhetőt megtesznek, keményen készülnek a megmérettetésekre.
Palotás Péter - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Áldozatot követel a mohácsi híd...
- Hatalmas balhé volt Pécsett:...
- Hétfőtől már naponta utazhatunk...
- Csapadékkal kezdődik a hét, aztán...
- Mutatjuk, hol bukkannak fel biztosan...
- A volt főbíró is felszólalt a hanuka...
- Nálunk a legolcsóbb a gáz és az áram...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Orbán Viktor: Magyarország nélkül...
- Októberben indul az anyák...