Olimpia testközelből: a PTE hallgatója, Nemes Hajnalka Rióban önkénteskedett, érmet is kapott

Nem mindennapi nyaralásban volt része Nemes Hajnalkának idén augusztusban. A Pécsi Tudományegyetemen tanuló lány önkéntesként részt vehetett a riói olimpiai játékokon, ahol testközelből láthatta, hogyan születik meg az első magyar aranyérem, hogyan szurkolják túl egymást a magyarok és a brazilok a vízilabdameccsen, és számtalan sportolóval is találkozhatott a háromhetes kiruccanás során.

- Rió, mint város, és az, hogy önkéntes legyek egy olimpián volt az álmom - mondta el Nemes Hajnalka a Pécsi Újság.hu-nak, akinek ez idén nyáron teljesült. Mint elmondta, akkor kapott kedvet hozzá, amikor a testvérének már volt szerencséje 2004-ben Athénban ugyanígy dolgoznia, s ekkor ő is beleshetett a színfalak mögé. Nem volt kérdés, hogy neki is meg kell pályáznia egy olimpiát, főleg amikor kiderült, hogy 2016-ban az a város ad otthon a játékoknak, ahová már régóta szeretett volna eljutni.

Régi álma volt a pezsgő brazil város. Fotó: Olympic Volunteer Girl Instagram 

Azért nem volt olyan könnyű odáig eljutni. Jó másfél évig tartott, mire kiválasztották azokat a szerencsés önkénteseket, akik átmentek a rostán. Motivációs kérdésekkel, nyelvi felmérőkkel, interjúkkal tesztelték a jelentkezőket, a Pécsi Tudományegyetem hallgatója viszont mindegyik szempontból megfelelt az elvárásoknak, így ezután már csak online tréningeket kellett teljesítenie. Ezután jött viszont csak a neheze. Nagyon későn értesítették arról, hogy mikorra kell odaérni Rióba, ezért volt olyan repülőjegy, amiből az utolsót sikerült megvennie. Előbb Londonba repült, majd New Yorkba, onnan vezetett tovább az út Rióba, de az sem volt könnyű menet: odafelé New Yorkban kellett a repülőtéren aludnia, visszafelé Londonban. Viszont nagyon sok szurkolóval és versenyzővel találkozott útközben, sőt és még egy kis időt New Yorkban is eltölthetett.

Rióban aztán beindult az élet. Nemes Hajnalka két brit, egy etióp és egy orosz önkéntessel lakott együtt egy hatalmas, medencés nyaralóban. Persze nem vakációzni mentek Brazíliába, nem sok idejük volt kihasználni pazar szállásukat.

- Reggel hét harminctól négy harmincig volt a munkaidőm, az Olimpiai Parkban dolgoztam, ahol a versenyek több mint felét rendezték. A szurkolókkal foglalkoztam, őket kellett informálni, útbaigazítani, beléptetni. Minden nap másik csapatban dolgoztam és más feladatom volt - magyarázta. Persze azért a munka mellett néha önkéntesből ő is nézővé vált.

- Sokszor a szurkolóktól, akikkel találkoztam, kaptam jegyet a stadionokba, máskor a szervezőktől, néha meg ügyesen sikerült bejutni. Sokan jöttek Magyarországról megnézni a sportolóinkat, mindig összetalálkoztam a magyarokkal. Együtt néztük például a vívókat, például Szász Emese, Imre Géza, Szilágyi Áron versenyeit. Az uszodába is, aki tudott, eljött, mert a döntőket este rendezték, és addigra már a legtöbb másik versenyszám lement, ezért sokszor a többi sportolóval együtt szurkoltunk. Olyanok voltunk, mint egy nagy család.

A magyar szurkolók az olimpián is kitettek magukért. Fotó: Olympic Volunteer Girl Instagram

Az önkéntes lány szerint a lelátókra egyáltalán nem volt panasz, főleg akkor, amikor maguk a sportolók is ott ültek és úgy szorítottak honfitársaikért, mint a többi rajongó.

- Eszméletlen hangulatot tudtak csinálni a magyar szurkolók. A Brazília-Magyarország vízilabda mérkőzésen - ahol ugye mi nyertünk - már az is egy élmény volt, hogy egy stadionban, ahol nyolcvan százalékban brazilok ültek, egy maroknyi magyar csapat is tudott olyan hangosan szurkolni, mint ők, akiknek szintén nagyon a vérükben van ez.

 Az olimpiai aranyérmes Szász Emesével, aki szintén a nézőtérről szurkolt vívótársainak. Fotó: Olympic Volunteer Girl Instagram

- Szász Emesével egymás mellett szurkoltunk a többi vívónak, az úszóversenyeket például Hídvégi Viddel, Ungvári Miklóssal, Hosszú Katinkával néztük. Kenderesi Tomival a Magyar Házban sikerült találkoznom, ahol egyébként több olimpikon és vezető is megjelent egy fogadáson. Így volt szerencsém Imre Géza érmét is a kezembe venni - mesélte büszkén Nemes Hajnalka. - Nagyon nyitottak és barátságosak voltak, ők is örültek, hogy találkozhatnak magyar önkéntesekkel. Nem volt nehéz felismerni őket a rikító zöld pólóban - tette hozzá mosolyogva.

Az idei olimpiát sok negatívum is övezte, kezdve a Zika-vírustól való félelemtől a botrányos szervezésen át a város utcáin felmerülő veszélyekig. Nemes Hajnalka szerint viszont egyáltalán nem volt mitől félnie, mindent kézben tartottak.

- Nagyon tartottam attól, hogy milyen biztonsági viszonyok lesznek. A Zika-vírusra is felkészültem szúnyogriasztókkal. Alig volt szúnyog egyébként, mert az első napok után jött egy komoly eső és utána egyszerűen eltűntek. Engem is talán három vagy négy csípett meg összesen. A közbiztonság is rendben volt. Bárhol, ahol voltunk, gépfegyveresek, kommandósok jártak dzsippel, az utcákon is rendőrautó rendőrautó hátán sorakozott, úgyhogy nem éreztem magam veszélyben. A szervezés sem volt olyan szörnyű, mint ahogy a média beállította. Én úgy vettem észre, hogy ha felmerült valami probléma, nagyon gyorsan igyekeztek megoldani. Néha beütött egy-egy „brazilos" gigszer, például valamelyik csarnokban elfogyott a víz, és ki kellett engedni a szurkolókat, hogy innivalókat vegyenek, ez elég kellemetlen volt.

Egy háromhetes kaland során nehéz egyetlen pillanatot kiemelni, mi mégis arra kértük az egyetemista lányt, válassza ki a legemlékezetesebb élményét azon túl, hogy álmai városában nyaralhatott.

- Az első nap, amikor Szász Emese megnyerte az első magyar aranyat. Amikor bementem a stadionba, még nem éreztem az olimpiai hangulatot, aztán elég hamar belerázódtam. Nagyon izgalmas volt, mert mindenki csendben koncentrált és figyelt, majd a tusnál hirtelen mindenki örült és hangoskodott, aztán ismét csend, szóval nagyon idegtépő volt.

Minden nehézséggel együtt megérte a riói kaland Nemes Hajnalkának. Fotó: Olympic Volunteer Girl Instagram

Ezek után talán nem is meglepő, hogy már a következő olimpiai kaland jár a fejében.

- Mindenképpen belém bújt a kisördög, hogy Tokióba is menni kellene. De ez nem egyszerű nekünk sem, mert rengeteget kell rá készülni, gyűjteni a pénzt és a támogatókat. Most sem sikerült volna egyedül - vallotta be. - Elmentem szervezetekhez, cégvezetőkhöz, de a barátok, ismerősök támogatása nélkül sem ment volna. Egyébként viszi az embert a szíve előre - tette hozzá mosolyogva, amiből sejteni lehet, a hatalmas költség nem lehet akadály a tokiói olimpia előtt.

Kiss Alexandra - Fotó: Dittrich Éva