Soha nem a fociból élt Obert Zoltán, sőt, fizet azért, hogy rúghassa a bőrt

A gyepet, a futball helyszínét kevesen ismerik jobban, mint dr. Obert Zoltán. Az agrármérnök természetesen másképpen tekint pár ezer hektár termőföldre, mint egy futballpályára. Első esetben a tanult szakmájáról, tudományos ismereteiről van szó, a másodikban viszont a „szent őrületről", a labdarúgásról. Ami nála szinte tökéletesen megfér egymás mellett. Persze, közel a hetvenhez már inkább csak a cserepad jut a középpályásnak, de szervezni is kell a dolgokat, ott meg jól jön a tapasztalata, ismeretségi köre. 

Földtani szempontból, a mezőgazdasági termőképesség ágról aprólékosan ismeri Baranyát, Somogyot, de még Tolnát is Obert Zoltán. Igaz, ma már inkább kereskedőként forog a neve a neve a dél-dunántúli agrárgazdák körében, meg néha távolabbi vidékeken is.

Focistaként viszont nem volt igazán komoly csapat tagja. Pont ezért nagyon büszke arra, hogy a PMSC újjáalakult öregfiúk együttesében is néha játéklehetőséghez juthat.

- Azt szoktam mondani, magam soha egyetlen fillért sem kerestem sportolóként - jelentette ki a lelkes amatőr. - Én, illetve sok más társam mindig fizettünk azért, hogy rúghassuk a bőrt. De ez teljesen helyénvaló dolog. Az életem, a munkám, a családom miatt nekem maradt a kedvtelésből űzött játék, amivel teljesen elégedett is vagyok.

- Nem nagy teher felvenni a harcot a volt NB I-es, NB II-es elnyűhetetlen legényekkel?

- A rendszer közel sem tökéletes, hiszen már 34 éves „suhancok" is szembejöhetnek velem a füvön. Ami azért erőnléti szempontból sem közömbös, hiszen könnyen körbefuthatnak azok, akik bőven a fiaim lehetnének. De legalább frissen, fiatalosan tart a feladat.

- Meg aztán egy Toma Árpádot még mindig élmény nézni, nem is szólva Lőrincz Sándor technikai képzettségéről.

- Róluk, meg másokról szintén csupán a tisztelet hangján tudok szólni. Megjegyezve, én már csak akkor kapok szerepet, ha kevesen vagyunk, valaki netán megsérült, vagy nagyon vezetünk.

- Létezik még a győzelmi kényszer?

- Bennem nem, mert korábban azért sokszor voltam a vesztes oldalon is, bár abban szintúgy megleltem a pozitív dolgokat. De a korábbi profik másképpen állnak hozzá. Állandóan az eredményességről beszélnek, amit én elnéző mosollyal fogadok.

- Ha labda vonzáskörében valaki nem lehet vezér, attól még egy ilyen környezetben meglelheti a helyét.

- Egyes fontos  dolgokban kikérik a véleményemet, benne vagyok az öregfiúk ügyeit
intéző vezetőségben. Ez egy demokratikus szervezet. Egyszer arról kellett döntenünk, a vendégcsapat öltözőjébe milyen minőségű sört nem szabad betenni. Mert a „folyékony kenyér", meg pár üveg üdítő jár a látogatóknak, de a silány színvonalat senki sem engedheti meg a másikkal szemben. Bár itt már nem vérre megy a küzdelem, de azért még komolyan vesszük magunkat. Aki nálunk betesz a közös kasszába meccsenként 1000 forintot, annak joga van 45 perc játékhoz. Ezeket az alapelveket nem téveszthetjük szem elől. Tartozunk ezzel magunknak, a többieknek, meg a kedvenc időtöltésünknek egyaránt.


Az öregfiúk örök gyerekek, ha valaki ezt eddig nem tudta volna! Mindenki állandóan
szerepelni akar. Egyszer Obert Zoltán egyik társa alig tudott levánszorogni a játéktérről, szinte nem is látott a kimerültségtől. Ám két perc múlva már vissza akart menni. Erre mondta neki nem csekély humorérzékkel barátja, hogy kicsit még várjon, előbb újraélesztik, csak utána gondolkodjon a folytatásról.

Pucz Péter - Fotó: Dittrich Éva