359-re emelkedett a Sri Lanka-i merényletek halottainak száma
2019. április 24. szerda 09:07
A Srí Lanka-i keresztény templomok és szállodák elleni robbantásos merényletek halottainak száma 359-re emelkedett - közölte a helyi rendőrség szóvivője szerda reggel. Korábban legkevesebb 321 halálos áldozatról számoltak be, a sebesültek száma pedig meghaladta az ötszázat.
Ruvan Gunasekera szerint szerdára virradóra újabb 18 gyanúsítottat fogtak el, így már 58-an vannak őrizetben a merényletek miatt.
Ranil Vikremeszinghe Srí Lanka-i kormányfő kedden arra figyelmeztetett, hogy újabb merényletek lehetségesek, miután szökésben van több olyan szélsőséges, akinek a birtokában robbanószer van. Hozzátette, hogy vizsgálják az Iszlám Állam bejelentését, amelyben magára vállalta a merényletsorozatot.
Az Iszlám Állam a szócsövének számító Aamák nevű „hírügynökségén" keresztül jelentkezett a húsvétvasárnapi terrortámadások elkövetőjeként. A dzsihadisták közzétettek egy felvételt is, amelyen a támadók állítólagos vezetője látható hét másik emberrel körülvéve, akik arca el volt kendőzve. A csoport semmi más bizonyítékot nem nyújtott állítása alátámasztására. A felvételen látható emberek személyazonosságát eddig nem sikerült független forrásból ellenőrizni.
Az Iszlám Állam gyakran jelentkezik olyan terrortámadások elkövetőjeként, amelyekhez semmi köze, hogy így tartsa fenn jelentősége látszatát. A Srí Lanka-i hatóságok a helyi, Nemzeti Tauhíd Dzsamaat nevű, eddig jobbára ismeretlen terrorszervezetet tartják legvalószínűbb elkövetőnek, de nem zárják ki, hogy a terroristák kapcsolatban álltak külföldi csoportokkal.
MTI - Fotó: EPA/ARSHAD ARBAB
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...
- Baranya legsportszerűbb csapatait...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...